Szalai Anna: Trón alá szorulva

Meddig király a király? Amíg akad egy talpalatnyi hely, ahová felállítható a trón? Amíg összegyűjthető egy bármire éljenző csapat? Amíg marad maroknyi ember, akinek parancsolni lehet? Amíg uralható a csend? Netán, amíg van mit osztogatni? Budapesten egyikből sincs már sok.

Az egykor regionális vezető szerepet betöltő fővárosra ma már basáskodó nagytestvérként tekint az agglomeráció. Együttműködés helyett a különállás, a szakítás a vezérlő gondolat. A főváros vezérből sereghajtóvá vált. A megfélemlített alattvalók és a fanatikus rajongók tábora egyaránt erősen ritkul. A nyilvános ünnepségeken már csak jól megválasztott kameraállásból tűnik meggyőző méretűnek a lelkes hallgatóság.

A városvezetés a korrekt tájékoztatás illúzióját sem próbálja fenntartani. A néphez a baráti médián keresztül szól, bármilyen kritika éles, pánikba fúló városvezetői kirohanást eredményez. De nincsenek jobb helyzetben a fővárosi képviselők sem, akiknek szintén nem jut több információmorzsáknál. Az osztogatnivaló vészesen megfogyatkozott. Ahogy egy ellenzéki politikus megfogalmazta: Tarlós István ül egy romhalmaz tetején, és nézi, hogy az alvezérek hogyan csipegetik ki alóla az értékesebb darabokat. Mert elhordani már nincs mit, csak csipegetni. Az egykoron 500 milliárdos költségvetést készítő Budapest az idén jó ha ennek a feléből gazdálkodhat, de szabadon csak az iparűzési adóból várt 96 milliárd felhasználásáról dönthet. Erről se nyakló nélkül, hiszen 7,6 milliárdot kötelezően a közösségi közlekedésre kell fordítania. A maradékból kellene működtetnie a hivatalt, a megmaradt intézményeit – és magát a várost. Az intézményhálózatának javától és ezzel az állami források jelentős hányadától megfosztott fővárosnak nincs pénzügyi mozgástere. Helyzetét súlyosbítja, hogy a tulajdonában lévő cégeket szinte lenullázzák az új adók, illetve a bevételek különféle jogcímeken való elvonása. Ezen a vízműbeszerzés se változtat.

Budapest lassan kiüresedik. Már nincsenek iskolái, gyermekotthonai, kórházai. Csak hajléktalanszállója, hivatala és néhány cége. Köztük a megcsonkításra váró BKV. A kerületek különállása Tarlós minden szándéka ellenére erősödött. Lassan nincs mit uralni.

Az előd, Demszky Gábor távozásakor azt mondta: a következő választási győzelemhez elég befejezni azt, amit elkezdtünk. Tarlós viszont el akarta törölni a múltat. Leállította a Városháza-projektet, a Rác fürdőt, a CET-beruházást, elszámolási vitát nyitott a Margit híd kapcsán és felmondta az Alstom-szerződést. Majd újrakötötte, a hídépítőket kifizette, míg a fürdő és a CET elhagyatva pusztul. A megújult Széna tér csak tervlapon létezik.

Budapest a városvezetői trón alá szorult olcsó nejlonzacskóként zörög a kormánypárti szélben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.