Tóth Levente: Gázért atomot
Elég snassz, hogy Orbán Viktornak még nem volt aláírt szerződése a magyar gáz-nagykereskedelmet irányító cég megvásárlásáról, amikor kezet fogott Putyinnal. Alighanem útja szervezésekor sem így tervezték. A bakit a miniszterelnök megpróbálta elfedni azzal, hogy Moszkvában már múlt időben beszélt az E.ON-cég megvásárlásáról. Ez igazán stílszerű, oroszos megközelítése volt az adásvételnek: a lényegről már megegyeztünk, néhány csip-csup ügy még hátra van, de az már a jogászok dolga. Ez azonban legföljebb kellemetlen, de a lényegen nem változtat: különösebb kétségeink nem lehetnek afelől, hogy ez az üzlet létrejön.
De megéri-e nekünk, hogy csaknem 300 milliárd forintot kifizessen az állam egy gáz-nagykereskedelmi és -tároló cégért? Ennek a társaságnak egy kiemelkedő startégiai értéke van a miniszterelnök számára: a kezében van a magyarországi gázárakat alapvetően és hosszú távra meghatározó kereskedelmi szerződés az oroszokkal. Ennek, ezáltal pedig a gázárnak és a hazai gázkereskedelemnek a felügyeletét Orbán mindig is stratégiai kérdésnek tekintette. Ebből fakadóan pedig károsnak azt a helyzetet, hogy a magyar kormánynak nincs „hivatalos” rálátása erre a szerződésre, amelynek feltételeire legfeljebb közvetett a ráhatása.
Úgy látja, hogy amíg ez a dokumentum hivatalos úton nem kerül a magyar miniszterelnök fiókjába, és nem ő tárgyal erről az orosz elnökkel és a Gazprom vezérével, addig ő és az ország ki van szolgáltatva az orosz–német alkunak. Abban pedig a magyar szerződés csak egy lapja a paklinak, az E.ON számára nem is a legfontosabb. Szemben Orbánnal, aki egy olyan országban miniszterelnök, ahol a politika elsőrendű kérdésként kezeli a gázárat.
Attól azonban önmagában még nem kerül az ország kedvező pozícióba, hogy innentől a magyar miniszterelnök tárgyal az oroszokkal a gázvásárlásról. Előny, hogy neki a magyar gázkontingens „a” kérdés, ez ugyanakkor hátrány is, hiszen ő nem akkora vevőként egyezkedik az oroszokkal, mint az E.ON. A német óriás, a saját vásárlói pozíciójából tárgyalva – maga mögött tudva Németország súlyát is –, elvileg kedvezőbb feltételeket harcolhat ki a Gazpromnál, mint az egy szál Orbán Viktor. Kérdés és kockázat azonban, hogy ebből a kedvezményből mennyit akart Magyarországra csöpögtetni, és különösen: mennyit az árakban és nem a saját profitjában.
A másik, megvalósulni látszó verzió, hogy Orbán Viktor tárgyal a magyar gázárról. Neki ugyan ez „élet-halál” kérdés, de a Gazpromnál nem számít igazán nagy vevőnek. Márpedig pusziért neki sem fogják jóárasítani a gázt az oroszok. Valami olyat kell felkínálnia, ami igazán érdekelheti őket. Ez a valami Paks. A magyar atomerőmű felújítása és bővítése. Ez akkora falat, amely már Putyint is érdekli. És nemcsak őt. Atom nélkül csak mosolyognak Orbánra Moszkvában, atommal azonban már komolyan is vehetik. Így valósulhat meg Magyarország Orbán által is hirdetett energiafüggetlenedése. Orosz gázzal, orosz atommal.
