Aluljárócsata

Nehéz a helyzete a lakáspolitikusnak egy olyan, különös országban, ahol nincs lakáspolitika. Több, mint húsz évvel ezelőtt át kellett élnünk, hogy a lakástalanság kérdése a politikából és a médiából is teljesen eltűnt. Ezt az űrt a hajléktalanságról szóló közbeszéd vette át. A nem létező szociális lakáspolitika margóján katasztrófaelhárító rendszerként kialakult a hajléktalanellátó rendszer.

A hajléktalanellátás nem pótolhatja a szociális lakáspolitika hiányát, ahogy nem pótolhatja a pszichiátriai, az addiktológiai, a gyermek- és ifjúságvédelmi ellátás hiányát, és a sort még nagyon hosszan folytathatnánk. A hajléktalanellátásban dolgozók az elmúlt húsz év alatt egyfolytában küzdöttek azzal, hogy a közvélemény és ennek hatására sokszor a politikusok is a hajléktalanságnak csak egy kis szeletét, a közterületeken látható fedél nélküliek létét érzékelik. Erre szoktuk azt mondani, hogy ez csak a „jéghegy csúcsa”, messze nem azonos a hajléktalanok, lakástalanok tömegével.

Az utóbbi egy-két évben eljutottunk odáig, hogy a közfigyelem tovább szűkült és aránytalan módon a budapesti nagy forgalmú aluljárókban alvókra irányul. Az elmúlt napokban már odáig jutottunk, hogy a csata a budapesti aluljárók közül ötben kihelyezett piros-fehér szalagok és bóják körül forog. A megoldandó bonyolult társadalmi jelenségek minden ilyen leszűkítése – történjen az bármilyen irányzat részéről is – végső soron ahhoz járul hozzá, hogy a tényleges megoldásokhoz szükséges és lehetséges kezelési módokat örökké csak elodázzák az aktuális döntéshozók.

De a lakástalan-narratíva ilyen végletes beszűkülésével párhuzamosan ismét szemtanúi vagyunk a hajléktalanügy ideológiai irányú túlfeszített kitágításának is. Egy jó ideje a hajléktalanügy ismét – akárcsak az egypártrendszer bukásának idején –az aktuális hatalom, annak hívei, illetve az alávetettek, a velük szolidaritást vállalók kereszttüzébe került. A rend igen különböző felfogású hívei ezt a területet is megtalálták, hogy harcukat egymással megvívják. Nyitott kérdés, hogy ezen a harci terepen maguk a lakástalan, hajléktalan vagy éppen fedél nélküli emberek némileg nyertesként kerülnek-e ki, vagy éppen azt is elveszítik, amijük van.

Igen tanulságos, ahogy ezek a kialakult értelmezési keretek – sok más mellett – elfedték az utóbbi időkben a hajléktalan emberekkel közvetlenül foglalkozó segítő szervezetek mindennapi munkáját. Budapesten – ahol maga az aluljárócsata zajlik – összesen 15-20 ember töltötte éjszakáit a legforgalmasabb 30 aluljáróban november elején. December végére ez a szám 45-65 főre emelkedett, s néhány aluljáróban tarthatatlanná vált a helyzet. Azzá vált azért is, mert a teljes kontroll hiánya miatt az igen kiszolgáltatott helyzetben lévőkhöz „városi vagányok” csapódtak, akik erőszakosan kihasználták a fedél nélkülieket, illetve napok alatt megjelentek a koldusfuttatók a saját rabszolgáikat is letelepítve.

Ezekkel az emberekkel az utcai szociális munkások nem boldogultak, és a kihasznált fedél nélküliek segítése még reménytelenebbé vált. Fejük fölött folyt a nyilatkozatháború az Alkotmánybíróság döntéséről, a tervezett nemzeti konzultációról, arról, hogy esetleg valami furmányos főhatalom tette őket oda, direkt provokatív céllal. Amikor szívós, kitartó munkával a szociális segítőknek végül mégis sikerült megtörniük ezt az állapotot, napok alatt csökkent az aluljárókban alvók száma ismét összesen 15-25 főre. Ehhez elengedhetetlen volt, hogy börtönszállók helyett csábítóan magas színvonalú szállók jöttek létre az elmúlt egy év alatt, több száz új férőhellyel.

Jelenleg az aluljárókat felkereső fedél nélküliek a „hajléktalan taxira” várnak, hogy az utcai szolgálatok elszállítsák őket ezekbe a szállókba, ahova lehet párban beköltözni, lehet kutyát is vinni, nem csak éjszaka lehet bent tartózkodni, 4-6 ágyas szobákban lehet lakni. Miután ez a pillanatnyi áttörés megtörtént, a közterület-felügyelők néhány napra vagy hétre Munkaterület feliratú táblákat kezdtek el kirakni az érintett öt aluljáróban. Ezek az aluljárók egyébként – az általános közbiztonság fenntartása érdekében – mind be vannak kamerázva, a központi ügyeletről bármikor küldeni lehet ügyeletest oda, ahol intézkedésre van szükség.

A szegényes, idétlen, egyesekben megértést, másokban felháborodást kiváltó madzagok ismét elterelik a figyelmet arról, hogy az egy-két hete kialakult embertelen helyzetet a szociális segítés eszközeivel lehetett felszámolni, a jelenlegi jogszabályi környezetben, újabb büntető szabályok vagy eljárások bevezetése, alkalmazása nélkül. Mellesleg azt sem árt közben tudomásul venni, hogy minden intézkedésnek – legyen az lakásügyi, szociális, köztisztasági, vagy éppen közbiztonsági – súlyos adóforintokban mérhető ára van.

Maga az aluljárócsata pillanatnyilag még arról is eltereli a figyelmet, hogy közben több mint ötezer otthontalan ember tölti éjszakáit fizetős hajléktalanszállón, másik 1800 ember alszik ingyenes éjjeli menedékhelyen Budapesten. A szállások jelenleg 100%-os feltöltöttséggel, megfeszített munkával üzemelnek, de napról napra nyílnak újabb és újabb kiegészítő férőhelyek mindaddig, amíg ezt az igények megkövetelik. Miközben folyik a munka, nem csitul a zaj.

A szerző a Menhely Alapítvány munkatársa

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

– Elnézést, visszamehetnék a házi áldásomért? Anélkül mindig olyan üresnek érzek mindent otthon.
– Elnézést, visszamehetnék a házi áldásomért? Anélkül mindig olyan üresnek érzek mindent otthon.MARABU RAJZA
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.