Kétszer kettő akkor is négy, ha néhanapján másként értékelik is, így aztán válhat többé és kevesebbé is, aztán persze lehet négynek tekinteni innen és onnan is akár, alulról, fölülről, alaposan megszakértve – és szakértik is mindenfelől, mindenki, izgatottan remegő orrcimpákkal egy-egy új közvélemény-kutatási adat előtt, ki ilyen, ki olyan következtetést von le belőlük, mi épp adatik: ekképpen tehát többé-kevésbé bolondnak tekinthető, ki a világ általa elérhető és megérthető adatainak hevülve azon morfondírozik, hogy az ellenzéknek (pláne, ha demokratikus és nem szélsőjobboldali, és hajlandó az együttműködésre, ami nem technikai, hanem szigorúan programalapú, vagy mégsem, és így tovább és így tovább) már most több szavazója lenne, mint a Fidesz–KDNP-nek, illetve pontosítsunk, inkább csak a Fidesznek, hiszen a KDNP mit sem számít, a nulla ugyanis minden esetben nulla marad, akár felülről, akár alulról nézzük is, isteni szám, no, hiszen van, de még sincs, vagyis a KDNP elnöke, Semjén Zsolt is így válhat a megtestesült isteni nullává.

De az optimisták már bőszen mérlegelnek, ha a DK így, az MSZP pedig úgy, és az LMP (ja, az nem is, bár a végén ki tudja), lesz-e egyáltalán, és aki lesz, az hol is lesz, akkor az együtt már... Hoppá, hát csak bejött az Együtt! De nem, ennek így még sincs értelme: negatív előjellel talán, esetleg, mégiscsak, ha nem tévedünk, hiszen ezt igazolta Pusztaszabolcs is, ahol a DK és a baloldal jelöltje egymás ellenében lazán hatalomba juttatta a Fidesz emberét.

Tehát, ha erre működik az ellenzéki szét-megosztás-szóratás, akkor – elvileg – miért ne működhetne arra is összefogás-borulás-összeadás formájában? Ez meg ez meg ez fölülről veri azt meg azt plusz a nullát. De ki az ez meg ez, és ki válhat a Fidesz mellett azzá: talán a schifferi LMP vagy a tüneményes Vona Gábor? És hol vannak ezek?

Jó, persze: az MSZP nélkül semmi sincs, még Együtt sincs, hiszen az Együttnek úgy kell a szervezeti háttér, mint egy falat kenyér, jobban, mint tíz Karácsony Gergő és Jávor Bence együtt, mert a Szolidaritásnak ilyenje nincs, a Millának még annyi sem. És bár nagyon jó érzés, hogy az LMP-ből kiváltak azok a figurák, akik miatt az LMP egyáltalán valamiért szerethető volt, de ha nem helyezik új alapokra az MSZP-hez való viszonyukat (most aztán kit szeret jobban Karácsony Gergely: a Fideszt vagy az MSZP-t? Brrr..., de utálatos kérdés), akkor nem lesz itt semmi sem, csak Mesterházy és Bajnai végül elkerülhetetlen kézfogása. És utána a Gyurcsány-probléma, aki azzal kampányol, ami a Fidesznek egyszer már bejött: Őszöddel.

Addig velünk élnek a számok: a Fidesznek másfél millió szavazója van, az MSZP-nek 1,2 millió, és vannak a futottak még. Ám az utolsó pár előre fussal még sok kijöhet: mert a kétszer kettő néha tényleg nem négy. A Fidesznek papíron még megvan ugyanis a másfél millió szavazója, tehát lehet összeadni meg kivonni, osztani, szorozni, de ha a matematikában mit sem számító szégyenfaktort a képletbe iktatjuk, akkor könnyen változhat az eredmény, és ez a csökkenés irányába hat – épeszű konzervatív ide inkább nem szavaz többet, még ha ezt nem ismeri is be. A szégyen a kétszer kettő józanságát erősíti. Szerethetjük Karácsony Gergőéket bármennyire, tarthatjuk Schiffer Andrást bármekkora agyúnak is, nem oszt, nem szoroz: nem az LMP-n múlik a bukta – se itt, se ott.

Sokan ülnek több asztalnál