Minden gesztusnak annyi az érdeme, amennyi az ára. Az, hogy valaki fellép a rasszizmus ellen, amikor az néki politikailag ingyen van, vagy pláne hasznot hoz, nem jelent semmit. Ezeknek a fellépéseknek abban az esetben van hitelük és értékük, ha megtörténnek akkor is, amikor veszteséggel jár(hat)nak. Ez a próbakő, amellyel a hamis antirasszizmust a valóditól megkülönböztethetjük.

Amikor Schweitzer Józsefet egy járókelő verbálisan inzultálta, a kormány és tartozékai az egyházaktól az államfőig egymást tiporták, hogy tiltakozzanak. Mert nem került semmibe. Akkor emlékeztettünk rá, hogy amikor Schweitzer rabbi igazáért kellett volna kiállni az övéikkel szemben, nem tették.

Minden föllépésnek volt vagy lesz próbaköve.

Hallotta valaki Áder Jánost a leállatozott cigányok ügyében megszólalni? Nem? Akkor most már tisztában vagyunk korábbi megszólalásának értékével. Nagy viták dúltak arról is, hogy mit ér Rogán Antal kiállása a Kossuth térre a kormányával szemben ellenzékben lévő, pártját buzgón gyalázó náci párt likából fúvó náci széllel szemben. Rogán fülsiketítő hallgatása most ezt a vitát is eldöntötte.

Akik pedig most Bayer pártjának ellenzékéből sorakoznak fel Bayer ellen, azoknak ehhez annyi hitelük van, amennyit Pásztor Albert miskolci rendőrkapitány hírhedt nyilatkozata után szereztek. Voltak, akik szereztek. De nem sokan. Pásztor nem csupán törvényellenes és megalapozatlan nyilatkozatot tett olyan ügyek elkövetőiről, amelyeknek még a nyomozását sem zárták le, hanem egyenesen lehetetlennek nevezte a társadalom együttélését egy kisebbségmagával! Nem egy részével! És nem csupán potenciális, képzeletbeli vagy valóságos bűnelkövetőkkel, mint Bayer, hanem azokkal is, akikről a rendőrkapitány maga mondta, hogy a bűnelkövetés, az erőszak nem jellemző rájuk. Bayer megosztott, Pásztor egyesített. Ezért a Pásztor-ügy hatása sokkal erősebb volt. A cigányellenességet már nem is szalonképessé, de szinte normává tette a közéletben és a közbeszédben. Nem Pásztor önmagában, hanem az összpárti kiállással, a mellette tartott tüntetéssel. A szocialista polgármester vezérletével. A miskolci szabad demokraták részvételével. Akik ebben közreműködtek, azoknak a szava a Bayer dolgában majd akkor ér valamit, ha megtörten önkritikát gyakorolnak.

És akkor végezetül emeljük meg a kalapunkat egy hiteles jobboldali antirasszista előtt. Sajnos csak a határokon túlra integethetünk.

A cseh elnökjelöltek között szoros a verseny. Karel Schwarzenberg pár százalékos hátrányban van. Az elnökjelöltek vitáján mégis volt bátorsága hozzá, hogy szembemenjen az árral (az árral úszó baloldali riválisával plusz a mostani jobboldali elnökkel), s elítélje a zsidótörvények logikáját követő, a kollektív bűnösség alapján álló Benes-dekrétumokat, melyek magyarok és németek millióitól vették el hazájukat, jogaikat, mindenüket. Ő beszélt arról, hogy a háború utáni cseh társadalom meg volt fertőzve „a nácizmus bacilusával”. Ő vélekedett úgy, hogy ma a hágai bíróság előtt állna Benes, aki 1945-ben azzal a programmal tért haza, hogy elő kell készíteni a németek és magyarok „végső megoldását”, mert az új köztársaság csehszlovák nemzetállam lesz. E nemes cél jegyében születtek a Benes-dekrétumok, amelyeket Csehországban is, Szlovákiában is a baloldal védelmez a leghevesebben.

Ha van hiteles, antirasszista magyar baloldal, akkor az kiáll Schwarzenberg mellett, mélyen elítéli a benesi rasszizmus baloldali apológiáját a határokon túl, és az apologéták partnereinek pragmatikus, konfliktuskerülő lapítását a határokon innen.

Milos Zeman és Karel Schwarzenberg elnökjelölti tévévitájuk előtt