Balog Zoltán, úgy tűnik, jól taktikázik: sikerült megosztania a pedagógusokat és a hallgatókat egyaránt. A pedagógusokkal talán nem is ez volt a célja, de tény: a nagyobbik szakszervezet feladta a küzdelmet, miközben a megállapodás, amit Galló Istvánné a Pedagógusok Szakszervezete nevében aláírt, nehezen tekinthető átütő szakszervezeti sikernek. Annak ellenére nem, hogy a megállapodás álláshelyek megmentéséről szól. Ehhez ugyanis nem kellett túl sokat küzdeni, a kormánytól mi sem áll távolabb, mint hogy a választások közeledtével tömegesen küldjön el tanárokat. Cserébe marad az alapjaiban szétzilált közoktatási rendszer leértékelt tanárokkal, leértékelődő fizetésekkel. A sors fintora, hogy ha a rendszer nem dől össze, az épp a tanárok önfeláldozásának lesz köszönhető.

A pedagógusok alkujának alapja a beletörődés abba, hogy már úgysem lehet változtatni, hiszen minden megtörtént, visszacsinálni nem lehet, lehajtják a fejüket, és aláírják, amit eléjük tesznek.

A hallgatók viszont nem félnek. És bár Balognak sikerült viszályt szítania a HÖOK és a kormány oktatáspolitikája ellen létrejött többi szervezet között, ám ez olyan győzelem, amelyben a csatanyerés érdekében beáldozták a háborút. A miniszter kapitulált: feladta az egyetemi kancellári posztot, megnyílt az elvi lehetősége annak, hogy más is tárgyalhasson a kormánnyal, ne csak a HÖOK, és van állami keretszám azokon a szakokon is, ahol Orbán Viktor nem akarta.

Ezt nehéz diadalként eladni.

Persze az is lehet, hogy cselt látunk: ami a diákok győzelmének látszik, időhúzás csupán a kormány részéről. Akkor egy kérdés marad: ha a hallgatók rájönnek, hogy átverték őket, milyen eszközökhöz nyúlnak, és kivel fognak békét kötni?