Kevesen hallhattak még akár csak egy héttel ezelőtt is az algériai, In Aménas-i gáztelepről, a túszdráma helyszínéről. A tájékozottabbak vagy sokat utazók ismerhetik viszont Timbuktut, a műemlékeiről nevezetes, tuareg alapítású mali várost. A napokban a magyar vonatkozású hírekbe is bekerült Mali, amikor hazai illetékesek azt közölték: a kormány tervezi a részvételt a francia vezetésű műveletben és a később induló európai uniós kiképzési misszióban is.

Mit keresünk mi Maliban? – kérdezheti az átlagpolgár, a földgömbön keresve meg a nyugat-afrikai országot. De ugyanezt kérdezhette korábban Afganisztán kapcsán: mit védelmezünk a Hindukusnál? Jó pár éve szolgálnak ott már magyar katonák. Ez a kérdés akkor vetődik fel újra és újra, ha valamelyikük meghal.

Pedig elég 2001. szeptember 11-ére gondolni. Új fejezethez érkezett akkor a nemzetközi terrorizmus története. Az akkori támadások nyomán számos ország, így Magyarország is úgy döntött, felajánlva katonáit, beszáll az Egyesült Államok oldalán a tálibellenes háborúba. Nem mintha afganisztáni támadás fenyegette volna Magyarországot. Szerencsére. De a közös védelem, amelynek az alapja az afganisztáni műveletek esetében történetesen a NATO-t létrehozó washingtoni szerződés egy cikkelye, együttes fellépést követelt meg.

Afrika számos konfliktusa megmarad a törzsi-etnikai mederben. Ilyen például a Kinshasa felé nyomuló, minden bizonnyal ruandai támogatású lázadók esete. A Mali fővárosát, Bamakót fenyegető mali szélsőségeseké viszont más kategóriába esik. Az „arab tavasz” nyomán eldőlt bábuk, így Kadhafi líbiai vezér kiesése, illetve a tuareg felkelés nyomán olyan hatalmi vákuum jött létre, amelyet az iszlám szélsőségesek igyekeznek kitölteni.

A magyarok joggal mondják, Európának, és benne Magyarországnak is alapvető érdeke, hogy ne jöjjön létre ilyen biztonsági kockázat. Az afganisztáni művelethez képest az a különbség, hogy a mali akciót nem a NATO, hanem az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikája keretein belül indítják.

Senki nem várhatja, nem is várja, hogy a magyar szerepvállalás olyan fokú legyen, mint mondjuk a nyugat-afrikai terep-, nyelvi és etnikai viszonyok kiváló ismeretével rendelkező, egykori gyarmattartó franciáké, akik közül sokaknak csak a közelből, Elefántcsontpartról és Csádból kellett átugraniuk.

De nem lehet biztonságpolitikai potyautasnak lenni. Ha egyszer ne adj’ isten Magyarországot éri közvetlen fenyegetés, meg fogják kérdezni: ti hol voltatok, amikor nekünk volt szükségünk segítségre? Ráadásul Mali nem példa nélküli részvétel lesz. Noha a külföldön szolgáló, mintegy ezer magyar katona kétharmada Afganisztánban vagy a Balkánon van jelen, kisebb számban Kongóba, a Sínai-félszigetre vagy Nyugat-Szaharába is vezényeltek már magyarokat.