Mit tehet ilyen helyzetben az a polgár, aki azért legalább elgondolkodik a realitásokon, kritikusan szemléli a megnyilvánulásokat és a történéseket is, s aki nem hajlandó lemászni a szellemi alagsorba, hogy honfitársaival szót válthasson? Emigrálnia már nem kell, mint Witold Gombrowicznak, a lengyel ahasvérusnak. Ám ahhoz, hogy megszólaljon, véleményt nyilvánítson, még ebben az irányított demokráciában is némi bátorságra, személyes és polgári kurázsira van szüksége. Más terápiát a nemzeti előítéletek, a kisebbrendűség és a nacionalizmus gyógyítására vagy legalább tompítására nem ismerek.

Gombrowicz emigránsként megírt visszaemlékezéseiben (Wspomnienia polskie – Emlékezés Lengyelországra) szerette volna kiragadni honfitársait a szűk látókörű lengyel lokális valóságból. Azt óhajtotta, hogy a lengyel polgár lelkiekben és szellemiségében legyen szabad, érett és képes arra, hogy kritikusan szemlélje, s ennek eredményeként megértse a világot, a történelmet. Legalább annyit várt el az embertől, hogy világnézete ne vegye el a józan eszét. Transz-Atlantik című regényében pontosít: a lengyeleket akarja megvédeni – ne feledjük, hogy a kommunista – Lengyelországtól, de nyilván nem csak attól.

Arra ösztönzi honfitársait, hogy mindent azért ne rendeljenek alá passzívan a lengyelségüknek, hanem ezt is bizonyos felülnézetből szemléljék és értékeljék. Meggyőződése szerint Lengyelország valójában a lengyelek kollektív életét jelenti, úgy, ahogy az az elmúlt évszázadok során formálódott. Ugyanakkor arra is figyelmezteti a lengyeleket – de szlovákokat, magyarokat, cseheket is –, hogy a nemzet nem csupán valamiféle szépség és fennkölt kategória, hiszen veszélyeket is hordoz magában, amelyekkel szemben ébernek kell lenni. Mert ugyebár nemcsak a munkásosztály, hanem a nemzet nevében is követtek és követnek el mindmáig nagy disznóságokat. Jómagam is a nagy lengyel személyiség gondolatainak és törekvéseinek segítségével javasolnám: mi se rendeljünk mindent alá passzívan, sőt fejetlenül nemzeti mivoltunknak. Próbálkozzunk meg ama bizonyos felülnézettel, kritikus szemlélettel, indokolt esetben elismerően, csodálkozóan is. De főleg szabadon.

A Duna mindkét oldalán, olykor a Moldva és a Visztula mentén is az eddiginél jobban tudatosíthatnánk, hogy politikai, gazdasági, katonai-biztonsági, még kulturális szempontból is közös Európában élünk. Ezért sem lenne szabad lemondanunk a tartalmas párbeszédről, kölcsönös előítéleteink fokozatos leküzdéséről. Minderre a jövő évi közép-európai rendezvények és nekirugaszkodások újabb esélyt kínálnak.

A szerző Csehszlovákia utolsó budapesti nagykövete, a Híd-Most párt egyik alelnöke és parlamenti képviselője.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.