Révész Sándor: Ítéletek és idézetek
Ante Gotovina tábornokot és társát a hágai bíróság másodfokon felmentette a háborús bűnök vádja alól. Megváltoztatták azt az ítéletet, melyet másfél éve ezeken a hasábokon kommentáltam.
Ez egyrészt azt jelenti, hogy egy bírói testület öt tagjából három (a másik kettővel ellentétben) úgy ítélte meg, nem lehet minden kétséget kizáróan bizonyítottnak tekinteni, hogy a vádlottak büntetőjogi értelemben felelősek a megtörtént háborús bűnökért. Másrészt azt jelenti, hogy érvényesült az a felvilágosult, nyugati, liberális jogelv, miszerint sokkal fontosabb, hogy ne bűnhődjön, akinek a bűnössége nem egészen bizonyos, mint az, hogy a bűnt – akár a legsúlyosabbat – büntetés kövesse.
Ezt a jogelvet ajánljuk azon kormánypárti tollnyűvők figyelmébe, akik az „elszámoltatás” kudarca miatti frusztrációjukban az aggálymentes bizonyíthatósághoz ragaszkodó magyar bíróságot gyalázzák és lebolsevikozzák.
Nem jelenti viszont a hágai ítélet azt, hogy a háborús bűnök, melyekbe több ezer ember belehalt, s melyek több százezres menekültáradatot eredményeztek, nem történtek meg. Nem változtat azon sem, hogy „a horvát nacionalisták bálványa”, mint írtuk, „fegyveres rablásért, emberrablásért, zsarolásért többszörösen elítélt köztörvényes bűnöző”, „szélsőjobboldali aktivista, zsoldos, fényt űző nemzetközi playboy és kalandor” volt.
Ami az elsőfokú ítélet után a kormánypárti médiában a háborús bűnök apologétáinak ócska kibúvója volt, most is az. Nem igaz, miként a Magyar Nemzet írja, hogy „csak történelmi távlatból lehet megítélni, kötelességét teljesítő, derék katona, nemzeti hős volt-e Gotovina, avagy háborús bűnös”. Ez utóbbi büntetőjogi bizonyíthatósága tényektől és bizonyítékoktól függ, nem „történelmi távlattól”. Akik pedig nemzeti hősnek tekintik Gotovinát, az ügy jogi megítélésétől függetlenül tekintik annak, mindazokkal együtt, kiknek bűnössége bizonyított, mert épp azokat a háborús bűnöket tartják nemzeti hőstettnek, melyek százezreket elűztek a szülőföldjükről.
A Zágrábban és Belgrádban őrjöngő és ellenőrjöngő nacionalista tömegek hős- és ellenségképét soha nem fogják befolyásolni a büntetőjogi bizonyíthatóság szubtilis kérdései, a nacionalista internacionálé és a demokratikus humanizmus történelmi távlata soha nem fog egybeesni, ily módon azok értékítélete sem, akik ezeket a magyar sajtóban képviselik.
A kormánypárti média „radikálisabb” (értsd őszintébb) része hosszú évek óta ugyancsak a bíróság mérlegelésétől függetlenül azonosult a zágrábi őrjöngőkkel. Így: „Gotovinátokból meg háborús bűnöst fabrikáltak, mert hazát adott nektek.” Meg így: „Korunk nagyja a horvát nemzet és Gotovina. (...) Most törik a gerinceteket szilánkosra, drága horvát testvéreim, most, hogy Gotovina tábornok odaáll Hágában a hazugság bírái elé.”
Azt a Nyugatot mocskolták ily hevesen, melynek jogállami aggályossága tette lehetővé Gotovina felmentését.
A hágai per során az mindenesetre kimondódott, hogy „a gyilkosságokért, a kegyetlenkedésekért, a deportálásokért felelős bűnszervezet élén Horvátország autokrata elnöke, Franjo Tudjman állt”. „És ki volt az egyetlen európai országvezető a Balkánon kívül, aki 1999-ben Tudjman elnök temetésén személyesen részt vett, aki őt mindvégig stratégiai szövetségesének tekintette és demokratikusnak nyilvánította az ő országát, ahol szabad sajtóról, a hatalom ellenőrzéséről, az államhatalmi ágak elválasztásáról, kisebbségi, emberi, ellenzéki jogok garantálásáról szó sem lehetett?! Orbán Viktor.” Ezt írtam másfél évvel ezelőtt.
Szívesen idézem föl. Ahányszor csak kell.
