Fűtőolaj

Több mint egy per. Magyar és horvát oldalról is ezt lehet mondani a Sanader elleni büntetőeljárásról, amelyben a bíróság részben azért sújtotta tízéves börtönnel első fokon a volt miniszterelnököt, mert bizonyítottnak látta az ügyészség vádját, amely szerint kenőpénzt fogadott el a Moltól. Ugyanebben az ügyben, lényegében ugyanezen bizonyítékok alapján, a saját nyomozását a magyar ügyészség azzal zárta le, hogy nem találta igazoltnak a Mol érintettségét. Sem a horvát, sem a magyar igazságszolgáltatást nem kívánjuk azzal vádolni, hogy koncepciós eljárást zárt le előre borítékolható végkifejlettel, de valamelyikük mindenképpen rosszul döntött. Legalábbis arról, mi és miért történt a Mol és az INA között.

Nem állítjuk, hogy ott azért talált bűnt a bíróság, és nálunk azért nem az ügyészség, mert ez volt a „nemzeti érdek”, de ettől még tény, hogy ott az INA-t akarják, itt pedig a Molt védik, és naivitás azt gondolni, hogy ettől a helyzettől teljesen függetleníteni tudták magukat az ügyben eljárók. A horvát ügyészek mindvégig a Mol elnökére, Hernádi Zsoltra vadásztak, őt akarták kihallgatni és valójában megvádolni, de erre a magyar ügyészség nem adott nekik lehetőséget.

A Sanader-ítélet semmit sem döntött el az INA körüli vitákból, de nem is könnyítette meg a Mol és Hernádi helyzetét. Ez az állapot hosszú távon tarthatatlan, és senkinek sem jó. Ahhoz, hogy az INA körül zajló horvát-magyar gazdasági hidegháború véget érhessen, valakinek valamikor áldozatot kell hoznia, hogy ezzel megnyissa a megegyezés lehetőségét a többiek számára. Ha e nélkül is sikerül békét kötni a Mol–INA-ügyben, akkor az legalább akkora csoda lesz, mint amikor a Mol megszerezte az INA-t.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.