Gyújtogatások, utcai harcok, sztrájkok – az Európai Szakszervezeti Szövetség felhívására több millióan tiltakoztak az unió 23 országában szerdán, a harag és a szolidaritás napján a munkanélküliség, a megszorítások ellen. Nagyjából tudomásunk van az unió perifériájának elkeserítő szociális állapotáról. 

Csak együttérzéssel lehet figyelni a haraggá erősödő elkeseredettséget. Ugyanakkor nem lehet kétkedés nélkül olvasni a hivatalos európai szakszervezeti indoklást: az unió és az IMF által szorgalmazott költségvetési konszolidáció miatt bevezetett megszorítások nem hoznak eredményt, nem oldják meg a válságot, növelik az egyenlőtlenséget, a munkanélküliséget, a társadalom instabilitását.

A múlt század hatvanas éveiből itt ragadt, egyoldalúan tőkeellenes szakszervezeti logika – ha van is igazsága – a haragot igazolja, de elfedi a horizontot. Jellemző, hogy heves Angela Merkel-ellenes „gépromboló” hangulatban csapódott ki a túlvégen, Görögország után a portugáliai utcákon is. Pedig Európa történelmi szerencséje, hogy ezekben az években ő áll annak a német államnak az élén, amely a második világháború utáni elveit kényszeredetten feladva nemcsak gazdasági, hanem politikai vezető szerepet is vállal Európa megújításában.

Amúgy – nem utolsósorban Merkel ösztönzésére – az unió és az IMF is ráébredt már: új Európa kell, valóban nem elég, bár elkerülhetetlen a megszorítás. Mert azt már 2008-ban tudni lehetett, hogy a krízisben mentőövként használt hihetetlen állami tehervállalásnak, majd eladósodottságnak előbb-utóbb meg kell fizetni az árát. Tudni lehetett azt is, hogy a krízist Európa jóléti államainak nagyra méretezett szociális hálóval segített perifériája fogja a leginkább megszenvedni. A válság azt is világossá tette, hogy koraszülött intézményrendszerével, csak a centrum gazdasági erejével az unió képtelen lesz egyszerre finanszírozni a kelet-európai társultak kohézióját, lábon tartani a perifériákat és továbbvinni a jóléti államok megrendült szociális ellátórendszereit. Másmilyen unió kell, mert az európai gazdaság és az elöregedő társadalom mind kevésbé versenyképes az egyre duzzadó globális piacon. Többféle válság hullámai egyesültek Európában. A kérdést, hogy a közösség felbomlik vagy egy megújuló jóléti európai kapitalizmus föderációjává alakul, akkor is meg kellett volna válaszolni, ha katalizátorként nem tűnik fel 2008, s még sürgősebben meg kell válaszolni a szociális elégedetlenség nyomása alatt.

Eközben Magyarország csendes. A megosztott magyar szakszervezetek néhány lanyha szlogennel visszafogottan reagáltak a harag napjára. Talán megzavarta őket, hogy a kormány rezzenéstelen mantrája – mi nem megszorítunk, hanem a bankokat, a nagyvállalatokat terheljük – azt sugallja, hogy nem vagyunk érintettek. Pedig dehogynem. Hat éve és egyre inkább – mínusz másfél százalékos gazdasági teljesítménnyel. Megszoktuk? Vagy túl bonyolultnak látszik ez így?

Látjuk, hogy Európa forrong. Észrevesszük-e, hogy vajúdik?