A hajléktalanok ellen feltámadt indulat egy ilyen tragédia után természetes, ám ettől még nem kell elfogadnunk. Kezdjük azzal, hogy a 200 ezer forintért gyilkoló két férfi nem „igazi hajléktalan”. Egyikük azért kért bebocsátást a hajléktalanszállóra három héttel ezelőtt, mert akkor szabadult a börtönből. Az 57 esztendős férfi az elmúlt negyven évben általában a rács mögött ült. Nem hajléktalan, hanem bűnöző. 41 éves társa büntetlen előéletű, a közelmúltig lakása volt, ám elvált a feleségétől, s mivel a szakítás durvára sikerült, a bíróság arra ítélte, ne közelítsen expárjához és korábbi otthonához. Ezért fogadták be a hajléktalanszállásra.

Mondhatnánk azt is, hogy a két férfi azért is volt „alkalmas” erre a bestiális „munkára”, mert egyikük se tipikus hajléktalan. A csövesek ugyanis a nélkülözésektől és a megaláztatásoktól többnyire legyengült emberek, megbízhatatlanok és fecsegők, ezért erőszakos bűncselekményre felbérelni őket kockázatos. Utóbbi megállapítást már egy tapasztalt nyomozótól hallottam. Egy másik nyomozó ekképp meditált: a hajléktalanok nem angyalok, és vannak bűncselekmények, amelyekre gyakran őket használják. Ilyen például a cégfantomizálás. Gyakori az is, hogy a fizetni nem akaró vásárlók egy hajléktalan nevén vesznek – hitelből – autót, tévét, mobilt, bármit. Elintézik, hogy olyan ember nevén legyen az adósság, akin nem lehet fogni semmit, s aki azt se bánja, ha egy-két évet eltölt a börtönben: addig se kell gondoskodnia magáról.

Az efféle bűncselekményekbe bevont hajléktalan kap pár ezer forintot, van egy-két jó estéje, aki meg bevonja őt, lenyel százezreket, milliókat. Az ilyesmihez kellenek még figyelmetlen vagy az érdekeltekkel összejátszó ügyvédek, közjegyzők, hitelügyintézők, hamis munkáltatói igazolást kiállító vállalkozók. Pénzért minden kapható.

Gyilkos is. Százezerért vagy többért, de van. Hogy ilyen aljas feladatra valaki kész legyen, az már nem magyarázható a szociális helyzettel, ahhoz az is kell, hogy valakiben ne rögzüljenek a legalapvetőbb erkölcsi normák sem. Az ilyen élőlények nem is tudják, mit jelent: élet, ember, szeretet.

A hajléktalanok nem angyalok, de ettől még nem potenciális gyilkosok. Ha annak tekintenénk őket, akkor a társukhoz ragaszkodó, féltékeny asszonyokkal is ezt kellene tennünk. A meggyilkolt fiú nevelőapjának barátnője – a jelek szerint – beteges kapcsolatféltéstől vezérelve fordult a számára érzelmi konkurenciát jelentő Bence ellen. Ettől még őrültség lenne a hasonló érzelmeket megélő asszonyokban (és férfiakban) lehetséges gyilkost démonizálni.