Amikor a pécsi Facsar Sándor 45 évvel ezelőtt elkezdte tanulni a kesztyűszabást, aligha gondolta, hogy 2012-ben úgy fogja mutatni mesterségének több száz éves fogásait, mint az indiánok a rezervátumukba látogató turistáknak a lóbefogást vagy a gyöngyfűzést. Másfél évszázadon át ezreknek adtak biztos megélhetést a pécsi kesztyűgyártó cégek, ma talán kétszáz, a minimálbér körül kereső „utolsó mohikánja” maradt a szakmának a városban.

A segítőkészség és a tolerancia értéke zuhant a legnagyobbat a magyarok szemében az elmúlt évtizedben. Ezzel szemben a hagyományok értéke megnőtt, a biztonság pedig továbbra is mindennél fontosabb. A piacgazdasághoz kapcsolódó értékek viszont tartósan népszerűtlenek – derül ki abból a tanulmányból, amely tíz év értékkutatásait hasonlítja össze.

A pénzügyi felügyelet szerint a hazai bankrendszer helyzete stabil, a tulajdonosok folyamatosan biztosítják a szükséges tőke pótlását. A pénzintézetek akár négyezermilliárd forint hitelt is ki tudnának helyezni – ha akarnának, és ha lenne rá kereslet.

Nagyot ünnepeltek néhány napja Törökbálinton. A Nemzeti Panteon Alapítvány, a város önkormányzata és lokálpatrióta egyesülete a helyi temetőben újraavatta a Walla-család műemlékként számon tartott (vagyis az évek során pont ennek megfelelő mértékben lepusztult), most frissen helyreállított sírboltját. A korábban meglehetősen elhanyagolt sírkertet kitisztították, rendbe rakták és emlékparkká alakították a felek.

Mint ahogy miénk a Háború és béke, a Varázshegy és a Mester és Margarita is, meg az emberiség felhalmozott kultúrkincséből, a világirodalomból mindaz, amit képesek és hajlandók voltunk birtokba venni. Kertész regénye, életműve hasonlóképpen közös szellemi vagyontárgyunk, mégis másként a miénk. Mert a Nobel-díjas Kertész Imre regénye a magyar irodalom klasszikusai közé tartozik. Ezt a mű ismeretében még azok közül sem mindenki tagadja, aki előítéletei parancsára, világnézeti okokból legszívesebben kitaszította volna a szerzőt a kortárs magyar irodalom kánonából. Legkevésbé a Kertész mint olyan című gondolatébresztő vitacikk (Népszabadság, 2012. okt. 20.) szerzője, Révész Sándor, aki irodalomértő publicistaként, a kirekesztőkkel vitázva félreérthetetlenül leszögezi, hogy „Kertészt nem kell sem származás, sem nemzetiség szerint besorolni. Kertész külön áll”.

A Szolnoki Művésztelep történész szemmel

„A mostani kormány szavakban szakított ugyan elődei politikájával, ám rajtunk a szavak többé nem segítenek” –fogalmaznak a Magyar Faluszövetség vitairatának szerzői. A szervezet honlapján olvasható szöveggel a faluszövetség arra tesz kísérletet, hogy megfogalmazza a tarthatatlanságát annak a rendszernek, amely a fejlesztési források központosított elosztása mellett a közigazgatás és a közszolgáltatások újracentralizálásával megszüntetni készül a helyi közösségek rendszerváltozáskor visszakapott önrendelkezését.

Éjféltájt már többtucatnyian álltak a sorban, hogy az elsők között adhassák be pályázatukat. Mintha egy csehszlovák filmvígjáték jelenete lett volna, a pályázók szendvicsekkel és termoszokkal felszerelkezve várták a reggelt. Néhányan hálózsákot is hoztak – eleveníti fel a történteket az LMP-s Osztolykán Ágnes. Az egyik pályázati szakértő „futárok éjszakájának” keresztelte el a tragikomikus eseményt. Összesen mintegy 16 milliárd forint sorsa a tét. Az uniós pénzekből meghirdetett „TÁMOP-os” pályázatok (TÁMOP: Társadalmi Megújulás Operatív Program) az oktatás fejlesztését, a tehetséggondozást hivatottak szolgálni. De az, hogy valóban szolgálják-e, a zűrzavaros körülmények miatt fölöttébb kérdéses.

Kornai János. A hiány” – írtam volna e recenzió címéül, ha nem tartottam volna tőle, hogy bárki azt vélhetné, hogy annak az életműsorozatnak, amelyben a pozsonyi Kalligram Kiadó Kornai János válogatott munkáit jelenteti meg,1 a nagyszerű első kötetéről, A hiányról szól, holott valójában a sorozat nagyszerű második kötetével, A szocialista rendszerrel kíván foglalkozni.2

„Elhatároztuk, hogy idén először és ezután évenként néhány napos Mahler-ünnepet tartunk Budapesten, ahol a zseniális zeneszerző és karmester életében először operaigazgatóként dolgozott, és ahol bemutatta legelső szimfóniáját. A Mahler-ünnepnek kettős célja van: egyrészt Gustav Mahler zenéjének előadása, életének, művészetének bemutatása, a nemzetközi és hazai Mahler-kutatás elősegítése, másrészt Mahler szellemében új művek megírásának ösztönzése, pódium megteremtése, ahol újonnan megrendelt kompozíciók megszólalhatnak” – e sorokat Fischer Iván, a budapesti Mahler-ünnep vezetője írta, 2005-ben.

Baka F. Zoltán írása (Népszabadság, 2012. október 31.) tájékoztatja az olvasót a Magyar Nemzeti Bank vezetőségének álláspontjáról, miszerint a monetáris tanács három egymást követő negyedszázalékos kamatvágása olyan felfogást tükröz a jegybank szerepéről, ami eltér a jegybanktörvényben rögzítettől. Mivel a kormány nincs abban a helyzetben, hogy megváltoztathassa a jegybanktörvényt, mert a csatlakozási szerződés tiltja olyan törvény megalkotását, ami eltérne az MNB elnökének és két alelnökének a monetáris közgazdaságtanról alkotott felfogásától – a jegybank felső vezetői –, a külsősök egyenesen a jegybank hitelességét teszik kockára. Tényleg?