Amikor a pécsi Facsar Sándor 45 évvel ezelőtt elkezdte tanulni a kesztyűszabást, aligha gondolta, hogy 2012-ben úgy fogja mutatni mesterségének több száz éves fogásait, mint az indiánok a rezervátumukba látogató turistáknak a lóbefogást vagy a gyöngyfűzést. Másfél évszázadon át ezreknek adtak biztos megélhetést a pécsi kesztyűgyártó cégek, ma talán kétszáz, a minimálbér körül kereső „utolsó mohikánja” maradt a szakmának a városban. Az 59 esztendős Facsar Sándor egy divatcég alkalmazottjaként dolgozik, és ez a vállalkozás apró látványmanufaktúrát működtet a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben: a szabász ott magyarázza el, hogyan kell az ősi szerszámokkal (pikettával, kaliberrel, hintőporral és ollóval) kesztyűt szabni. Nem úgy, ahogy a kínaiak, mert ők rapid módon kókányolják össze olcsó kesztyűiket, így azok tartósságban, kényelemben, eleganciában nem mérhetők a pécsi portékákhoz – mondja a mester.

Az átmenetileg pusztulásra ítélt kesztyűsszakma kultúrtörténeti termékké vált a Zsolnayban. Persze szó sincs arról, hogy ez lenne a negyed fő attrakciója. Egyébként sincs fő attrakciója a negyednek, mert maga a negyed a legfőbb mutatvány. Aki belép ide, arra azonnal hat az ipari létesítményből született kulturális élménypark sajátos szépsége. Figyelve az ideérkező pécsiek és a turisták párbeszédét, csakis dicsérő, csodáló szavakat hallunk (mellesleg az építészszakma a laikusokkal együtt magasztalja az újrafunkcionált komplexumot, amely a napokban elnyerte a rangos Média Építészeti Díjat).

A negyed históriájáról írtunk már, így olvasóink is tudják, hogy a 160 éves múltra visszatekintő, a rendszerváltás óta azonban ezer gonddal küszködő és folyamatosan zsugorodó Zsolnay Porcelánmanufaktúra feleslegessé vált, négyhektáros területén épült fel ez a Közép-Európában páratlan létesítmény. Pécs – Európa Kulturális Fővárosaként (EKF) – 2010-ben szerette volna átadni a negyedet, ám a 11 milliárdos beruházás csak az idén készült el. A belváros szélétől egy kilométerre lévő negyedben kapott helyet – többek között – a Zsolnay legnagyszerűbb dísztárgyait reprezentáló Gyugyi-gyűjtemény, aztán van itt gyártörténeti múzeum, a porcelánfestés szépségeibe beavató látványmanufaktúra, egy a Csodák Palotájára hajazó interaktív kiállítás, planetárium, fél tucat kézművesbolt és megannyi evő-ivóhely. Ideköltözött Pécs központjából a Bóbita Bábszínház és a kortárs tárlatoknak helyet adó Pécsi Galéria, a negyed szomszédságában pedig megújult a szabadkőműves misztikával átitatott Zsolnay Mauzóleum. A negyedben talált új otthonra a pécsi egyetem művészeti kara. Az épületegyüttesben több, színházi előadásra, koncertre és konferenciára alkalmas termet alakítottak ki, a hét gyárkéménytől karakteres udvaron szabadtéri játszóterek működhetnek.

Az unió a negyed beruházási költségének 87 százalékát állta, cserébe elvárta, hogy a kultúrpark – tíz esztendőn át – évente minimum 150 ezer fizető nézőt fogadjon. Hogy az unió visszakövetelné-e pénzének egy részét, ha ez nem történne meg, azt senki sem tudja, de egyelőre nem is kell ettől tartanunk, mert az év első tíz hónapjában 180 ezren váltottak jegyet a Zsolnay tárlataira és fizetős produkcióira. Ez nagy szám, hisz a negyed nagyjából áprilisban vált teljessé, akkor rendezték meg itt az első fesztivált. Attól is sokan tartottak, hogy mivel már elmúlt az EKF-év, kevesebb turista jön Pécsre, így a negyedbe is. Ráadásul a baranyai megyeszékhely, mint az egyik legeladósodottabb hazai város, kulturális és idegenforgalmi marketingre nem képes pénzt mozgósítani. Mindez a negyed látogatottsága ellen hat, ahogy a gazdasági válság is és a várost sújtó, soha nem tapasztalt, 14 százalékos munkanélküliség. Hogy az emberek kulturális igényei és tehetőssége között mekkora a szakadék, azt jól illusztrálta a Múzeumok Éjszakája: alig néhány óra alatt négyezren fordultak meg a negyed átmenetileg ingyenes tárlatain.

Tegyük hozzá: a pécsiek nehezteléssel élik meg azt, hogy korábban ingyen szólt nekik a zene a négytornyú bazilika és a dzsámi előtt rendezett koncerteken, idén viszont a negyedbe költözött a fesztiválok java, ahol a menő produkciók többségére jeggyel juthatnak be. Amikor Márta Istvánnak, a negyedet működtető Zsolnay Örökségkezelő Kft. igazgatójának megemlítem ezt, akkor ő széttárja karját, és azt mondja, nem tehet semmit, az önkormányzati tulajdonú társaságnak meg kell termelnie évi 520 millió forint bevételt. A kft. a negyed mellett működteti még a hangversenytermében 999 nézőt befogadó Kodály Központot, valamint a világörökség részét képező ókeresztény sírkamrákat, és ez az intézményegyüttes az államtól 500, a várostól 480 millió forint támogatást kap. A számokból kiderül, hogy a jegybevételekből, valamint a bérbe adott épületek és a szponzorok révén elő kell teremteni a kft. működésének erős harmadát. Ezért Márta a napokban azt indítványozta, hogy amikor a Zsolnayban belépődíjas fesztivál van, akkor Pécs centrumában ne legyen semmiféle, az önkormányzat által finanszírozott ingyenes mutatvány.

Pécs vezetői ezt a javaslatot – várhatóan – elfogadják, mert ők is belátják, hogy pazarlás az önkormányzat pénzén konkurenciát teremteni a Zsolnaynak. Az már kiderült ugyanis, hogy a 150 ezres város és a turisták nem bírnak eltartani egy időben két pécsi fesztivált.

Ugyanakkor a pécsiek attól is tartanak, hogy a Zsolnay túlzott preferálásának a városközpont lesz a vesztese. A plázák üzletei már elvitték a kuncsaftokat és a bérlőket a centrum boltjaiból, és ha a Zsolnay magába szippantja a kulturális rendezvényeket, akkor Pécs történelmi központja, ez a mediterrán és monarchikus stíluselemektől atmoszferikus, nyüzsgő és szívmelengető városrész akár hosszú hónapokra kiürülhet. A félelem nem alaptalan, ezért nem lesz könnyű megtalálni a Zsolnay és a belváros rendezvényeinek optimális arányát. Mellesleg Pécs tenni próbál a belváros kiürülése ellen, és ezért a sétálóutcák gazdátlan önkormányzati üzlethelyiségeiből két tucatot mostantól térítésmentesen bérbe adnak kulturális szervezeteknek. Azt várják tőlük, hogy kiállításaikkal, előadásaikkal, fórumaikkal és performance-aikkal tegyék vonzóbbá és izgalmasabbá a belvárost.

A Zsolnay Kulturális Negyed irányítói viszont azon spekulálnak, hogy miképp tudják még vonzóbbá és izgalmasabbá tenni a rájuk bízott 40 ezer négyzetmétert. Márta István november 10-re meghívta a Zsolnayba a város ötezer pedagógusát, mert abban bízik, hogy tőlük ötleteket kapva és őket meggyőzve lehet a legszélesebb körben elhinteni a negyed értékeit. Márta – miközben alapvetően a pécsiekre építi a negyed sikerét – szeretne az egész országból, sőt a határon túlról is közönséget csalni a Zsolnayba. Úgy véli, ehhez kulturális műhelymunka szükséges, ám hogy ezen mit értsünk, s kik lesznek ebben a szövetségesei, arról – tán óvatosságból vagy üzletpolitikai okokból – egyelőre nem beszél. Ami biztos: sokéves, invenciózus és kitartó munkára lesz szükség a negyed kiteljesedéséhez.

Az életre keltett gyár különleges építészeti alkotás