A harc - véleményünk a kormányzati médiakampányról

Megtudtunk-e valami újat a kormányzat friss kommunikációs kampányának első stációjából, a lapokban, így a Népszabadságban is megjelent hirdetésekből? Az égvilágon semmit. A kormány néhány szóban összefoglalta azokat a gondolatait, amelyeket már eddig is ismertünk, legalább a sárvári frakcióülés óta. Konkrétan: lehetséges úgy hitelfelvételről tárgyalni valakivel, hogy közben fennen hangoztatjuk, tőle akarjuk megvédeni a népünket. A tárgyalási metódus unortodox. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy amiben a kormány nem akar engedni, azt a valutaalap történetesen nem is követeli tőle.

Ami pedig az egyik hirdetés szerint elvárt tiszteletet illeti, abban inkább az IMF-nek lenne mit felhánytorgatnia a magyar kormány képviselőinek, elvégre nem a valutaalap vezetése jelentette be korábban, hogy kipaterolta Matolcsyt, hanem fordítva. Ha valaki így tárgyal, az két dolgot jelenthet. Vagy nem akar megállapodni, mert csak a tárgyalások fenntartásában érdekelt, vagy pedig tudja, hogy amiben „nem enged az IMF-nek”, az egyébként sem lenne feltétele a majdani hitelmegállapodásnak, tehát a végén nagy győzelemként, az ország függetlenségének megőrzéseként lehet bejelenteni ezek elmaradását.

Utóbbi esetben a sorok között kell olvasnia annak, aki a hitelmegállapodás leendő feltételeiről akar tájékozódni. Így az derül ki, hogy a Fidesz-értelmezés szerinti ingatlanadón, nyugdíjcsökkentésen és a családtámogatás-vágáson kívül minden lehetséges. Mivel eddig egyetlen olyan dokumentum vagy IMF-nyilatkozat sem került napvilágra, amelyben a valutaalap konkrétan ezt akarta volna, a Fidesz reklámokba öntött álláspontját tekinthetjük akár a kapituláció egy sajátosan orbáni formájának is. Nincs mit csodálkoznunk, amikor Giró-Szász szóvivő azt mondja: a kormány nem az IMF ellen harcol. A túlélésért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.