Hanem a kereszténydemokraták. Akik már csak a rendkívül kifejlett erkölcsiségükből kifolyólag is próbálnak ügyelni legalább a látszatra. Igaz ugyan, hogy a parlamentben kilenc kereszténydemokrata dolgoztat az irodáján családtagot, no de nem annyira átlátszón és orcátlanul, mint Volner alelnök. Rubovszky képviselő lánya, példának okáért, Latorcai képviselőnél dolgozik, Latorcai képviselő felesége viszont Rubovszky képviselőnél.

Olyan országban, ahol egy nemzetközi botrány kellős közepén a külügyi intézet szó szerint azt tanácsolja a miniszterelnöknek, hogy „merjünk buták lenni”, fel kell tenni a kérdést: mennyiben merész Rubovszky és Latorcai képviselő, akiket egyébként még a viszonylag értelmes kereszténydemokraták közé sorolnak. Jó, evolúciós szempontból ez a „te adod a feleséged, én adom a lányom” kétségkívül életképes felállás, ám azért erősen swinger party jellege van.

Ha kilenc képviselő kilenc irodájában kell kilenc rokont elhelyezni, létezik olyan kombináció, amelyik nem szúr ennyire szemet; igaz, ehhez már komolyabb szellemi energiákat kellene mozgósítani, adott esetben akár újabb rokont felvenni részmunkaidőben. Annak, hogy a kereszténydemokraták mégis ezt az átlátszó megoldást választották, nyilván az az oka, hogy elérkezett az idő, amikor immáron nem éri meg a látszatra se adni.

Amikor ugyanis egy országban a többség nem háborodik fel a baráti és a családi földosztásokon, kinevezéseken, amikor már nem is cáfolják a korrupciót feltáró volt államtitkárt, amikor az elszámoltatási kormánybiztos sikernek könyveli el, hogy 1442 ügyből hétből lett vádemelés, amikor a miniszterelnök nem létező tételes IMF-listával riogatja a közvéleményt, s nincsen a környezetében senki, aki figyelmeztetné, hogy a most már mindennapos nyíltszíni hazudozások lassan egy Magyarország elleni terrortámadással érnek fel, akkor milyen látszatra kellene ügyelni?

Vegyük észre: ha nincs IMF-lista, akkor is van. Az IMF rosszabb, mint a cigány, rosszabb, mint a zsidó. Az IMF-et fél Magyarország mint valami személyes ismerőst szidja, szapulja, nevezi szemétnek, köcsögnek. Jól megszívták, mondja, amikor nem cáfolnak listát, sőt nem is tiltakoznak, holott az IMF nem tudja megszívni, hiszen nem valami organikus szervezet, nincsen arca, lelke, érzelmei, nem kel bal lábbal és nincs migrénje, nem jön szembe velünk az utcán, hogy belerúgjunk vagy a Dunába akarjuk lövetni.

Ellenben nemzetközi monetáris szervezet, amelynek nem mellesleg Magyarország is a tagja, sőt a miniszterelnök szerint „az IMF a barátunk”, ám amely baráti érzelmek nélkül mérlegel és javasol, elfogad vagy nem fogad el, és hiába is ordítjuk székházának aulájában csapat tüntető között, hogy „IMF, a jó tengerentúli k. anyádat”, nem reagál, mégcsak meg se sértődik és pofákat sem vág.

Ha mindez így van, márpedig így van, és ezt az ország nem érti, akkor itt ezerszer Volner alelnöknek van igaza, aki felnőtt a kor elvárásaihoz: nem bonyolít, hanem mondja és teszi a legegyszerűbbet, ám előbb gondosan a titkárságára veszi Volnerné asszonyt.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa