Valami csodálkozással vegyes lenézést éreztünk úgy harminc évvel ezelőtt azon az amerikai főiskolán, ahol végighallgattuk az elsőévesek történelemóráját. Nagyjából kilencven percben végigrohant a tanár az ókori görög és római történelmen, ennyi idő alatt megvolt az athéni demokrácia, a görög–perzsa háború, felívelt és leáldozott Nagy Sándor csillaga, kiépült és összeomlott a Római Birodalom, végül eljöve a középkor, kész, passz.

Százötvenezer embert akar a kormány visszavezetni a rokkantellátási rendszer átalakításával a munka világába – mondta Matolcsy György 2011-ben. Az „aki tud, az dolgozzon is” elv jegyében megszervezett felülvizsgálati és juttatási rendszer hatására valóban történt valami: méltatlan emberi sorsok százairól lehet hallani és olvasni minden fórumon. Bizonyára több egykori rokkantnyugdíjas munkába állt – ez is igaz.

Elbeszélő tagja volt az 1989-es szlovák rendszerváltó mozgalom, a Nyilvánosság az Erőszak Ellen legszűkebb vezetésének, s minden tőle telhetőt megtett, hogy 1990 júniusában ne Vladimír Meciar legyen a szlovák parlamenti választásokat nyerő mozgalom miniszterelnök-jelöltje. Sikertelenül.

Melindát akartam meggyilkolni, ezért jártam Andreához. Akkoriban de Sade márkit, Justine, avagy a bűn virágzása című regényét olvastam. Megkapott a szerelmi szadomazo mérnöki precizitása és a szerelmi érzések kavargása közti ellentét. Lenyűgözött, hogy a szerelem átláthatatlan ködében is létezhet egy logarléccel megtervezett rendszer, ami szilárdan kiemelkedik a gomolygó ösztönimpulzusok és az alaktalan érzelmi képződmények közül.

J. V. Sztálin állítólag egyszer azt mondta – és ebben a kérdésben őt bízvást tekinthetjük szakértőnek –, hogy egy ember halála tragédia, százezeré statisztikai adat. A holokauszt történetét évtizedek óta kutató és azt egyetemen tanító történészként újra és újra szembesülünk azzal, hogy olvasóink és tanítványaink a számokat, az adatokat, a nagy összefüggéseket jól-rosszul fölfogják, de sokszor nem értik. Nem élik át, micsoda emberi tragédiákkal, sorsokkal szembesülünk mi a holokauszt történetét tanulmányozva.

A sámánok körül „nincs semmiféle lila köd” – állítja Hoppál Mihály néprajztudós, az Európai Folklór Intézet igazgatója. Egy nemzet fennmaradásának alapja a hagyományok megőrzése, de szerinte fontos, hogy ne a politika, hanem az egyén döntse el, mit akar megőrizni a múltjából és a jelenéből.

Négyen indultak el azon a februári vasárnap délután nyolc évvel ezelőtt Egerből Budapest felé: Gabi és Edit, a harmincas éveik elején járó két fiatal nő, valamint édesanyjuk és édesapjuk. Edit vezetett. Nagyon sokszor tette már meg az utat a családi otthon és munkahelye között, de ezen a napon ónos eső esett, és csúszott az úttest. De nem is ment gyorsan. Egy veszélytelennek látszó, de a jég miatt alattomosan lefagyott szakaszon mégis megpördült az autó, és nekisodródtak a szemben szabályosan közlekedő kocsinak.

Több mint húszévi tudósítói tapasztalat alapján bátran állíthatom, hogy a szigetországban nap mint nap számos dolog működik rosszul és okoz fejfájást, legfőképpen a közösségi közlekedés és a szolgáltatások. Ám az is igaz, hogy amikor nagyszabású, bonyolult eseményeket kell megrendezni, legyen az II. Erzsébet trónra lépésének kerek évfordulója (mint június elején a gyémántjubileum), vagy nagy történelmi eseményekre való visszaemlékezés (például a normandiai partraszállás ötvenedik évfordulója), esetleg politikai csúcstalálkozó (utoljára a G20) tető alá hozatala, a nagy méretekhez szokott briteknek nincs párjuk: jelképekben gazdag, látványos elemeket tartalmazó ötletekből és alapos, részletes, mindent átfogó előkészítésből nem lesz hiány. Így volt ez az olimpiával és a vasárnap záruló paralimpiával is.

A jobboldal mindig politikai sikereket várt a termőföldek – és nem mellékesen a felhalmozott tulajdonok – kiosztásától. Kezdődött 1992-ben az üzemi vagyonok „nevesítésével”, továbbá a kárpótlási és egyéb címen meghirdetett földlicitekkel. (Az állami gazdaságok dolgozóinak nem volt bevitt földtulajdonuk, és a téeszekben is dolgoztak olyan százezrek, akik korábban nem rendelkeztek közösbe adandó birtokkal, és ilyet nem is örököltek.)

Nem valószínű, hogy az azeri gyilkos átadása után megismétlődik mindaz, ami a Zsitva-toroki béke után történt (kétszáz évig a törökök csalárdságától volt hangos a nemzetközi diplomácia), de Hiller István volt kulturális miniszter, a diplomáciatörténet ismert kutatója és oktatója úgy véli: hosszú ideig össze fognak még súgni a magyar diplomaták háta mögött.

Ilyen pályafutással nyugodtan a „szving szultánja” is lehetne, Mark Knopfler azonban messze van az uralkodástól. Harmincöt éves zenészi, dal- és filmzeneszerzői, valamint zenei produceri múlttal teljesen más kategóriákban gondolkodik.

Nehéz kitalálni, hogy mi a célja a kormánynak a hulladékgazdálkodással: egyrészt látványosan szabotálja a szabályozás frissítését (nincs hulladékgazdálkodási stratégia, 2009 óta hiányzik az országos hulladékgazdálkodási terv, 2010 óta késésben van az EU hulladékkeret-irányelvének átültetése. Hamarosan a második kötelezettségszegési eljárás indul a hulladékos szabályozás visszásságai miatt), ugyanakkor gyors ütemben zajlik az ágazat államosítása, és a készülő hulladéktörvényben engedélyezhetik az ártalmatlanítási (azaz lerakási vagy égetési) célú hulladékimportot.

Számos pszichológiai kutatás igazolta, hogy az undor erősen befolyásolja viselkedésünket, választásunkat. Jobban befolyásolja életünket, mint azt korábban feltételezték. A kutatási eredményekből kiderül, hogy az undor a legkülönfélébb és legváratlanabb területeken hat ránk: befolyásolja politikai nézeteinket, a bírói döntéseket, de akár vásárlási szokásainkat is. És ennek legtöbbször még csak tudatában sem vagyunk.

A világban egyre több élelmiszerre van szükség, és az ellátásban a földdel, vízbázissal rendelkező Európának komoly szerepet kell játszania – mondja Laurent Frexie, a Nestlé európai regionális igazgatója, aki szerint Magyarország alkalmas arra, hogy az exportban részt vegyen. Az igazgatóval a büki állateledelgyár 13 milliárd forintos bővítésének augusztusi bokrétaünnepsége után beszélgettünk.

Az államférfi a következő nemzedékre, a politikus a következő választásra gondol. Itthon a pártpolitika a második opciót isteníti. Nincs A és B terv: még normális A terv sincs. A következő országgyűlési választások kilátásai rémesek: a választások klasszikus négy alapelvéből három veszélyben van. Eszkalálódhat olyan helyzet, amely a politikai váltógazdaság, a kormány békés, fair választás útján való leváltását lehetetlenné teszi.

Duplájára emelték az országgyűlési képviselők asszisztenseinek a bérkeretét, így most már akár 347 ezer forintot is kereshetnek a személyi alkalmazottak. A Blikk beszámolója szerint sokan a saját családtagjukat veszik maguk mellé, így a Jobbik nevű üzleti vállalkozás parlamenti részlegében például hét képviselő alkalmaz rokont, Volner alelnök titkárnője történetesen Volner alelnök neje, s a hírek szerint egészen jól kijönnek egymással.

A Safarov-ügy nem csak önmagában tragédia: most és általa derült ki, hogy vészhelyzetben van a magyar diplomácia. Nem kétséges és immáron jól érzékelhető, hogy a miniszterelnök és közvetlen környezete módszeresen magához vonta a külügyi döntéseket, és a Bem rakpart szakértelmét csupán mellékes körülményként kezeli.

Nincs pénz színházra, mert a foci elviszi – nagyjából így summázhatók azok a vélekedések, amelyek szerint Egerben azért kell szorosabbra húzni a nadrágszíjat a költségvetési intézményekben, mert a város labdarúgócsapata feljutott az NB I-be, s az önkormányzat a hazai meccsek lejátszására alkalmas stadion kialakítására költi a pénzt.

Miközben mindenki azt találgatja, hogy vajon van-e olyan versenymű, mely elveheti az Arany Oroszlánt Paul Thomas Andersontól és epikus, a régi iskolára alapozó művétől, a The Mastertől, a 69. Velencei Filmfesztivál szépen lassan teljesen kiürül. (Arról persze szó sincs, hogy Anderson műve lenne a legjobb film, csak épp ennek van a legtöbb esélye bearanyozódni.)