Felidézett sorsok
Pápán, a zsinagógában július 15-e óta látható egy időszaki kiállítás, amely rövid családtörténetekkel és családi fotókkal embereket, sorsokat, történeteket mutat be, a mintegy 360 000 elpusztított vidéki magyar zsidó közül néhány történetét. Az 1846-ban épült zsinagóga, amelynek földszintjén hajdanán a nagy ünnepeken nyolcszáz férfi fért el, és kétemeletes női karzata még így, romosan is impozáns, 1945 óta „használaton kívül” áll. Virágzó, gazdag, dolgos volt a pápai zsidóság, a közel huszonnégyezres kisvárosban 1944-ben mintegy kétezer-hatszázan éltek. A zsinagóga főbejáratát régen befalazták. A4-es lapon a felirat, hogy hol lehet megtekinteni az Elfeledett szomszédaink című időszaki kiállítást, Gyekiczki András és Rajk László alkotását.
Az oldalsó kapun belépve hatalmas vásznakról családok, házaspárok néznek velünk szembe. Rajk ötlete megrázó, a föld felett alig fél méterrel lebegnek hajdani pápai szomszédaink, ki vidáman, ki komolyan, embernagyságban a szemünkbe néznek, és mintha azt kérdeznék: tudjátok, mi lett velünk? Közben egy-egy galamb elrepül a magasban. A karzat alatt körbesétálva családi albumokból kiemelt fotók sokaságával szembesülünk. A boltívekben nagyméretű fotók, alattuk személyes és családi történetek, iratok, levelek, levelezőlapok. Hétköznapi emberek mindennapi fotói, ünneplőben és munkaruhában, strandon és a korzón, általában vidám, magabiztos polgárok és gondtalanul mosolygó gyerekek, csecsemők. Akár a mi családunk fényképei is lehetnének. Pusztán egyetlen különbség van: ők Pápán vagy Pápa környékén éltek generációkon keresztül.
Volt, aki izraelitaként, volt, aki áttértként, például a református hitre. Tanultak, egyesületet alapítottak, üzletet vezettek, háztartási tisztítószereket gyártottak, volt köztük orvos, aki hetente kétszer ingyen gyógyította a betegeket. Aki túlélte a holokausztot, attól – ha volt neki – üzletét, cement- vagy pipagyárát a kommunisták vették el, és ezt „államosításnak” nevezték. Ez a kiállítás nem a magyar holokauszt történetét akarja elmondani. Ez a kiállítás emberi sorsokat, családok történetét mutatja be. Csakhogy ezek a történetek nem befejeződnek, hanem megszakadnak, többségében 1944-ben: dr. Kőrös Endre feleségével öngyilkos lett a gettóba vonulás előtti napon, Kohn Mihály Jenőt Nagykanizsára vitték, majd Auschwitzba deportálták, édesapja, Kohn József megélte ugyan a felszabadulást 1945. január 18-án a pesti nagy gettóban, de két nappal később, 93 évesen meghalt, Kohn Gyulánét és a deportálóvonaton született gyermekét Auschwitz-Birkenauban megölték.
A látogatók között biztosan akad olyan, aki eltűnődik: hogy lehet hatvan-hetven ember közé bezsúfolva, vagon padlóján szülni? Breuer Pál, aki az 1920-as numerus clausus törvény miatt Bécsben tanult vegyésznek, hazajött, az 1940-es években kétszer behívták munkaszolgálatra, Szombathely mellől Buchenwaldba szállították, ott halt meg 1945. január 26-án. Az apró pontatlanságokra, hiányosságokra sok szót nem érdemes vesztegetni, bár ha ezt a kiállítást, mint hírlik, az országban másutt is bemutatják, akkor majd érdemes lesz pontosítani: nem 1944. április 3-ától vagy 4-étől, hanem április 5-étől kellett a magyar zsidóknak sárga csillagot viselniük. Egy-két sort lehetne majd szánni arra, hogy Budapesten a Columbus utcában az úgynevezett Kasztner-vonathoz hasonló „mentő vonat” indulására vártak a különleges táborban, az SS „védőőrizetében” a Pápáról kimentett prominens, cionista múlttal rendelkezők és családtagjaik is.
Révész Antal, mielőtt egy kis kocsin beszállították volna a gettóba, néhány Shakespeare-kötetet levett a polcukról, utazása történetét remek rajzon örökítette meg. A kép felirata szerint csak azt írta rá: „Így vittek”, nem azt, hogy „Így vittek a gettóba”. Valószínűleg a családi fotók tulajdonosaitól vették át a kiállítás szervezői a „gázkamrában égették el” megfogalmazást is, pedig ők is tudják, hogy gázkamrában „csak” megölték a zsidókat, holttestüket a krematóriumokban égették el. Közel háromezer pápai és Pápa környéki sorsból néhány tucatot láthatunk, olyan családokét, ahol legalább egy-két túlélő akadt, akik most, Izraeltől Amerikáig és Budapesttől Pápáig összefogtak, hogy Gyekiczki és Rajk segítségére legyenek, és átadták nekik fotóikat és élettörténeteiket.
Olyan történeteket, amelyek 1938–1944 között bárkivel megtörténhettek, ha iz raelita vallású volt, vagy zsidónak minősítették. Volt, aki 1941-benmég reménykedett, mint Stricker Jakab ügyvéd: „Csak az a fontos, hogy a demokráciák legyenek a győzők. Ez pedig biztos, mi ezt tudjuk, mi erről meg vagyunk győződve, mert mi tudjuk, hogy mit jelent a demokrácia ereje, és hogy ezzel szemben mit jelent a diktatúra, mely egy bizonyos idő letelte után elveszíti erejét.” Stricker Jakabot 1944-ben Auschwitzban megölték. Volt, akit a család barátja, egy rendőr segített megszökni a pápai gettóból, és megmenekült, mint Révész Antal és édesanyja. Volt, aki a deportálóvagonban is még azt hitte, hogy „átvészeljük”. Schäffer Frigyesné vagonból kidobott levelét Kassán valaki postára adta. Ő nem tért haza.
Több mint ötszázezer hasonló történet „köszönhető” annak a politikának, amelynek része volt közel két tucat zsidótörvény, több száz diszkriminatív rendelet, 1939-től a megalázó, fegyvertelen munkaszolgálat, 1941 nyarán közel tizennyolcezer ember deportálása Kőrösmezőn keresztül, akiknek többségét Kamenyec-Podolszkijban lemészárolták, közel négyszáznegyvenezer ember deportálása a német megszállás után, 1944-ben, akiknek majd 80 százalékát Auschwitz-Birkenauban gázkamrákban ölték meg, a nyilas-hatalomátvétel után a „halálmenetek”, a Dunába lövés. Magyar állampolgárok által hozott törvények és rendeletek magyar állampolgárok által végrehajtva magyar állampolgárokkal szemben. 1944. október közepéig Horthy Miklós kormányzása alatt, majd Szálasi Ferenc „nemzetvezető” idején.
Pápán a szépen felújított katolikus és református templom szomszédságában áll a romos zsinagóga. Most néhány hónapra kinyitották e kiállítás bemutatására (október 31-ig lesz nyitva). De hol vannak azok utódai, akik építtették? Alig egyutcányira a zsinagógától gyerekzsivajtól lehetett hangos az izraelita elemi iskola 1944-ig. Ma huszonegy lakásos lakóépület. Falán egy emléktábla látható, melyet 2004-ben avatott az önkormányzat a Pápáról 1944 júliusában elhurcolt zsidó polgártársak emlékére. Hajdanán Esterházy Pál gróf százezer téglát adományozott a zsinagóga felépítésére. Vajon Pápa híres, gazdag és/vagy befolyásos szülöttei, zsidók és nem zsidók vagy mások hajlandók lesznek-e ma hozzájárulni a zsinagóga felújításához? Ha megnézik ezt a kiállítást, bízunk abban, hogy igen.
