Szegény Liszt Ferihegyen

Feriheggyel két baj van: először az, hogy rossz helyen van, másodszor az, hogy a nagy erőfeszítések árán (egy csiga sebességével és szaktudásával, 25 év alatt) kialakított reptéri struktúra nem a korszerű igényekre terveződött. Így azután ötévenként szükségessé vált az „újratervezés”, ám mire elkészült az aktuális fejlesztés, éppen el is avult. Egyébként szerintem a 2-es terminál és az új kifutó építése eredetileg is rossz döntés volt, de ezt még a „létezett szocializmus” számlájára írhatjuk.

A (szegény ártatlan) Liszt Ferencről elnevezett intézmény megközelítése ma is az 1930-as évek forgalmához készített kétszer egysávos, ám erős vaskorlátok közé szorított, keskeny aszfaltcsíkon folyik, azaz nem folyik, hanem folyamatosan akadozik. Egy műszaki hiba vagy egy baleset órákra okoz teljes bénulást, egy (pokolba kívánt) „külföldi delegáció” (vagy egy filmforgatás!) napokra rekeszti ki a magyarokat és a (fizető) vendégeket az útról.

Az már igazi hungarikum, hogy a légmentesen lezárt, keskeny út mindkét oldalán fut két-két sáv, tehát semmi akadálya nem lenne – a vaskorlátokat leszámítva –, hogy kétszer három sáv vezessen ide, illetve oda. A vasúti összeköttetést – ki tudja, mi okból – a Nyugati pályaudvartól akarták (?) kiépíteni, miközben a 3-as metró végállomása kőhajításnyira van a Liszt Ferenctől. (Elismerem, a metróvonal meghosszabbítása európai megoldás lenne, jogos tehát az elutasítás.)

Tömegközlekedés lényegében nincs, ami van, arról beszélni sem érdemes, a taxihelyzet pedig folyamatos botrány. Legújabban a 2-es terminálon sorompókkal kívánják gyorsítani a pick-up forgalmat, ami az utak kiszélesítése nélkül nem gyorsítja, hanem ellehetetleníti majd a parkolni nem szándékozó, csak utasletevő, -felvevő – egyre jelentősebb, a fapados repülésre jellemző – forgalmat. (Viszont jó pénzt lehet így bekaszálni, beruházás és szolgáltatás javítása nélkül, ami szintén hungarikum.)

A (nem kis pénzen) rendbe hozott, majd bezárt Ferihegy 1-es közforgalomra nem (volt) alkalmas, de VIP-terminálként nagyon is használható lenne. Az állam jól tenné, ha visszavásárolná, soha jobb áron nem tehetné meg, mint mostanság.

Nehezebb a helyzet a 2-es terminál, a tulajdonképpeni reptér további sorsát illetően. Az biztos, hogy így nem tud Budapest (és még kevésbé az ország) európai (sport-, kulturális és tudományos) központtá válásának elősegítésében kulcsszerepet vállalni. Az igazat megvallva inkább gát, mint út. Bizony, teljesen új (legalább kétszer háromsávos) autópálya, metróvonal és tágas, háromszintű parkoló nélkül a forgalom esetleges emelkedése csak a kényelmetlenség és a rendetlenség fokozódását eredményezné. „Szerencsére” – a jelenlegi magyar Európa-politika folytatódása esetén – a vendégforgalom emelkedésével nem kell számolni.

A szerző orvos

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.