Mondja, Ön egyetért azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetni? Esetleg Ön azok közé tartozik, akik szerint az oktatási rendszert úgy kell átszervezni, hogy az állam közpénzből azokat a képzéseket támogassa elsősorban, amelyekkel valóban el lehet helyezkedni? Netán Ön már ezen is túllépett, és úgy véli, az volna a helyes, ha Magyarországon olyan felsőoktatási rendszer működne, ahol minden diák képes maga állni a tanulás költségeit?

Van egy jó hírem. Akármit gondol is Ön, ugyanazon a véleményen van, mint a miniszterelnök. Ha úgy tartja, a tandíj helytelen, akkor a 2008-ban népszavazást gründoló Orbán Viktor álláspontját képviseli. Ha meggyőződése szerint kevesek kiváltsága kell legyen az állam pénzén való tanulás, és úgy helyes, ha a kormányzat pillanatnyi érdeke dönti el, milyen képzést finanszírozzunk közpénzből, akkor Ön a február óta érvényes rend híve. Ha pedig azt vallja, hogy aki tanulni akar, az fizesse ki az utolsó fillérig tanulmányai költségeit, akkor Ön vátesz, netán maga a miniszterelnök, aki vélhetően saját stábját is meghökkentve épp ezzel a koncepcióval állt elő a hét elején.

A terv egyébként pofonegyszerű. Aki egyetemre megy, fizessen, no nem tandíjat persze – ennek a miniszterelnök ellensége –, hanem mindent, a tanár bérétől a villanyszámláig. Az állam pedig azzal fogja segíteni, hogy egyrészt kedvezményes hitelt nyújt az évtizedekre való eladósodáshoz, másrészt ösztönzi a munkaadókat – a közszolgálatot egyenesen kötelezi –, hogy alkalmazásakor váltsák ki ebből az adósságból.

Impozáns idea, habár jelen hevenyészett állapotában fölvet néhány kérdést. Például, hogy lehet-e a XXI. században olyan rendi társadalmat építeni, ahol csak az tanulhat, akinek pénze van rá, vagy aki megkockáztatja a hosszú távú eladósodást, a kevéssé tehetős ember meg eleve mondjon le olyan drága képzésről, mint mondjuk az orvosoké. Aztán ott a következő bökkenő: ha a diák fizet mindent, ugyan miért hívjuk mindezt állami felsőoktatásnak? A világ más fertályain a magánegyetemek működnek így – igaz, azok nem tűrik, hogy közben az állam mondja meg, milyen képzésekre hány diákot lehet fölvenni, mit tanítsanak, sőt még a vezetők kinevezésébe sem engednek beleszólást.

Hagymázas rémálom – legyinthetnénk, ha kétévnyi tapasztalat nem bizonyítaná, hogy éppen ezek a végiggondolatlan, megalapozatlan, unortodox gondolatkísérletek válnak a mai Magyarországon a leggyorsabban valóra. Különösen, ha illeszkednek a kormányzópárt és a kormányfő a hagyományos elitet és a leszakadó rétegeket egyformán célkeresztjébe állító, már-már mániákusan az új, „nemzeti”– valójában állami – középosztályt megteremteni akaró stratégiájába. Az érettségi lehetőségének szűkítése, a közismereti képzés kiszorítása a szakképzésből, majd most a felsőoktatás teljes ellehetetlenítésének terve mind egyfelé mutat. A tudás hatalom. És Orbánék maguk akarják eldönteni, ki részesedhet belőle.

Perspektíva?