Szálka és gerenda

Révész Sándor publicisztikáiba többször kötnek bele, általában igazságtalanul, nem megfontoltan, vagy talán nem értve az írót. Augusztus 8-án jelent meg a Népszabadság Plusz rovatában A fehér és fekete című írása. Nagyon tetszett, mert valóban észrevehető Sólyom László önkritikai érzékének hiátusa.

R. S. utalt arra a tényre, hogy S. L. megválasztása alkotmányellenesen történt. Éppen a jelenlegi államelnök volt az, aki durván megsértette a titkos választás alkotmányos szabályait anno még frakcióvezetőként. Akkoriban sokat foglalkoztak a médiumok ezzel, és olyan vélemények is elhangzottak – jogosan –, hogy Sólyom Lászlónak nem lett volna szabad elfogadnia a legfőbb állami méltóságot. Bár megjegyzem, az MSZP akkori jelöltje a nyomába sem jöhetett szaktudásban Sólyomnak, de az akkor felvetődött nevek között voltak jobbak, mint ő. Aztán a köztársasági elnök úr ciklusa során bebizonyította, jobb alkotmányjogász, mint politikus. És abban, hogy a Fidesz kétharmaddal nyert, neki is része volt. Majd jött a meglepetés, amikor nem jelölte a Fidesz újfent, és helyette a totálisan alkalmatlan Schmitt Pált választotta meg a kétharmados szavazógép. Révész Sándorral és még nagyon sok demokratával örülök annak, hogy Sólyommegszólalt. Ennek okait csak találgatni tudja a politika iránt érdeklődő ember. Nincs kizárva, hogy az exelnök úrnak politikai ambíciói vannak, és ebben az örvendetes megszólalásban valamelyik pártnak is szerepe volt. Ami nem baj, csak attól tartok, hogy Sólyom László pontosan a Révész Sándor által kifejtett „feketefekete” szemlélete miatt alkalmatlan politikai szerepre. Ettől függetlenül véleménye releváns. De emlékezhetünk, hogy a most Orbán Viktor zsoldosának szegődött Kumin Ferencnek, mennyit kellett magyarázkodnia „főnöke” kijelentései után.

Csakhogy a politika bűvkörébe került, józan ítélőképességüket elveszítő emberek, legyen bármilyen nagy a tudásuk, akármilyen kommunikációs szakembert vesznek maguk mellé, nem tudnak a szálkából gerendát, a gerendából pedig szálkát varázsolni, akármilyen fondorlatos is az érvelésük.

Tősér István Miskolc

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.