A rasszistázás ragályos?

Borovi János olvasói levelében (Népszabadság, 2012. augusztus 6.) olyan gondolatot lát bele egy interjú kapcsán adott kijelentésembe, amit én természetesen nem gondolok. Az egész interjú arról szólt, hogy minden józan gondolkodású embernek vissza kell utasítania a miniszterelnök nyilatkozatát. Ha figyelmesen elolvassa a kijelentés kontextusát, észre kellett volna vennie, hogy azzal kezdtem mondanivalómat: „Ez zagyva és téves történelemmagyarázat”. És ezzel zárom: „Ezt pedig vissza kell utasítani”. Amit Borovi úr az interjúrészletből becitál, az arra vonatkozott, hogy gondoljunk bele, mit is érthetett a miniszterelnök e kijelentés alatt. Mindezzel együtt sajnálom, ha félreérthetően fogalmaztam. Az elmúlt több mint húszéves közéleti pályafutásom alatt sokféle kritikát kaptam, de meg kell vallanom őszintén, hogy először fordul elő az, hogy rasszista gondolatokkal vádoltak meg. Remélem, nem szorul különösebb bizonyításra az, hogy Borovi János rossz helyen keresgél, ha az „orbánizmus ragályos terjedését” szeretné tetten érni. Mindenesetre ha véletlenül mifelénk járna, szívesen mutatnék néhány alkalmasabb példát számára, melyre felhívhatná a szélesebb közvélemény figyelmét, hiszen ha jól sejtem, egy ügyért küzdenénk.

Fodor Gábor

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.