A történetnek több tanulsága is van: szépen megmutatta például, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere miért nem mocskos diktatúra, s ugyanakkor miért nem jól működő, demokratikus jogállam.

A diktatúrában ugyanis aligha álltak volna meg a bilincscsörgetéssel az eljárásnak ebben a szakaszában, demokratikus jogállamban pedig elképzelhetetlen, hogy a korábbi kormányfőt bizonyítékok hiányában meggyanúsítsák, mentelmi jogát felfüggesszék, s erre alapozva több évig lejárató kampányt folytassanak ellene.

Habony Árpád legyen a talpán, aki azt igyekszik kommunikálni: e csúnya munkához semmi köze a politikának. Csupán hétköznapi baki. Nem is ismerünk olyan országot, ahol ne fordulna elő, hogy meggyanúsítják a volt kormányfőt, majd többéves huzavona után végül rájönnek, nincs miért vádat emelni. Az is teljesen természetes, hogy a finálét még csak kellemetlennek sem tartja az illetékes főügyész.

Amúgy aktuálisan ez így természetes errefelé, s egészen érthetetlen, hogy Gyurcsány Ferenc bocsánatkérést, mi több, lemondást vár Polt Pétertől. Pedig ő nem tett mást, csak a dolgát végezte. Épp ahogyan Szalai Annamária vagy Balsai István teszi.

Nyilván lehet nosztalgiázni, hiszen az utóbbi húsz évnek voltak olyan legfőbb ügyészei, akik ilyen esetben tudták volna, mit kell tenniük, de őket általában Polt Péter váltotta a poszton.