Külpolitikai kérdésekben nem minden állam- vagy/és kormányfő támaszkodik közvetlenül a külügyminiszterére. Megesik, hogy a szakminiszter kizárólag diplomáciai feladatokat lát el, pláne olyankor, ha a főnöknek erőteljes külpolitikai ambíciói vannak. Ilyenformán nem föltétlenül az ördögtől való ötlet, hogy Orbán Viktor államtitkári minőségben, külpolitikai és külgazdasági segítőként „maga mellé vette” Szijjártó Pétert. A jelek szerint úgy akarta, hogy a Miniszterelnökségen működjék egyfajta államtitkárság, amely – mondjuk – az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadójának hivatalára hajaz.

Szijjártó kezében ott a marsallbot. Elvileg semmi akadálya, hogy olyan szerepet játsszon, mint hajdanán Henry Kissinger Richard Nixon mellett. Akinek hosszabb az emlékezete, fölidézheti, hogy Nixon külügyminisztere, William Rogers másodhegedűs volt a gondolkodónak, stratégának is elsőrangú Kissinger mellett (vö. nyitás Kína felé).

„Elvileg”, mondtam, de nem gondolom komolyan. Amikor Kissinger bekerült a Fehér Házba, már komoly politikai-tudományos-szervezői múlt, irodalmi-oktatói tevékenység állt mögötte. Az ifjú Szijjártó semmi ilyennel nem büszkélkedhet. Noha tíznél is több éve visel ilyen-olyan funkciókat a Fideszben, egy árva publikáció sem hagyta el a tollát, ami önmagában ugyan nem vétek, de akit a vonatkozó kormányrendelet „a kormányfő külügyi és külgazdasági stratégiájának kialakításával (!) és végrehajtásával” bíz meg, annak azért már kellett volna valami ízelítőt adnia a tudásából.

És mit csinál eközben a magyar Külügyminisztérium, amelyet történetesen egy, a külpolitikában, diplomáciában, sőt a külgazdaságban is kivételesen járatos ember, Martonyi János vezet? Ha Orbánnak, mint Szijjártó mondja, „új külpolitikája” van, azt miért nem menedzselheti Martonyi? Csak nem arra akarják kárhoztatni, hogy szignálja a nagyköveteknek küldött, önfelmentő sajtólevelezésekre utasító táviratokat? Vagy kizárólag a kormánytagok utazásainak technikai lebonyolításában tevékenykedjék?

Szóval nem értem. Annak idején, amikor a Baker&McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda magyar „lerakatát” vezette,Martonyi közvetlen munkakapcsolatban volt a cég akkori elnöknőjével, Christine Lagarde-dal, aki ma az IMF vezérigazgatója, s nincs róla tudomásom, hogy külügyminiszterünket e személyes érintettség okán bevonták volna az IMF-alkudozásokba. Holott ma ennél nagyobb jelentőségű „stratégiai” kérdés alig van a magyar kormány előtt.

Jó azonban, hogy most Szijjártó magyarázkodik Washingtonban. Noha ilyen „első kézből való” tájékoztatásra semmi szükség – több tucat amerikai diplomata és elemző küld Budapestről napi rendszerességgel táviratokat –, de legalább nem Martonyinak kell magyaráznia a bizonyítványt. És ha a friss államtitkár netán elérné, hogy Orbánt végre valahol (Washingtonban, Berlinben, Párizsban, Londonban) fogadják, akkor a funkciójának még értelme is lehet.