Ma ennek az ünneplésnek még nagyobb jelentősége van, mint tegnap lett volna, mert ma „alkotmányosan” követelik tőlünk, hogy bűnösnek tartsuk azt a kort, amelyben éltünk, dolgoztunk, és magunkat is, mert kitartunk eszméink mellett. Tekintet nélkül arra, hogy mi nem visszafelé, hanem előrefelé akarjuk vinni ügyeinket, országunkat.

Sem az egyik, sem a másik „múltba” nem hagyjuk magunkat bezárni, jogunk van arra, hogy változzunk és változtassunk.

Horn Gyula úgy változott, változik, hogy nem tagadja meg önmagát. Nem azért, mert tudja, hogy úgysem érdemes, mert az ellenfél (ellenség) az árulást szereti, de az árulót nem, hanem azért, mert hisz értékeiben, abban, hogy minden körülmények között a nép javát kell akarni. Horn úgy gondolja, ha nem megy így, próbáljuk meg úgy. Ha nem megy a fennálló rendszerrel, akkor próbáljuk meg egy másikkal. Ezért vállalta a rendszerváltást is, ezért vállalja az önmegtagadás nélküli megújulást.

Horn Gyula a modern, plebejus baloldali politikustípus megtestesítője. Történészként, munkatársként előbb a politikusi képességeiről szólnék néhány szót.

Kiváló helyzetfelismerő képessége van, amelyhez a helyzetkihasználás képessége csatlakozik. Ez a pillanatok hasznosítása, a gyors reagálás képessége. Horn azonban ennél is többet tud: helyzetet teremteni, sokszor csak azért, hogy aztán ő legyen az, aki ezeket a helyzeteket megoldja. A helyzetteremtés képessége teszi lehetővé a politika folyamattá formálását, a védekezésből a támadásba történő átmenetet. Csak védekezve, csak reagálva nem lehet tartós politikai sikereket elérni.

Kevés makacsabb, állóképesebb politikust ismerek, mint őt. Horn olyan politikus, aki ha kell, tud kemény lenni, ha kell, képes a baráti kapcsolatokat is semmibe venni a politikai kényszerek hatására. Mi, akik egy olyan pártot alapítottunk, amely különböző áramlatok és platformok szövetségeként jött létre, láttuk és éreztük pártelnökünk szívével inkább népi demokratikus, antikapitalista, eszével azonban középre húz, realista, és örülne egy valóságos szociális piacgazdaságnak is. Horn sosem gondolja, hogy mások, mi, jobban csinálják, csináljuk a politikát, mint ő. Igazán szólva mi sem gondoljuk, hogy jobban csinálnánk, de már legalább rá való tekintettel is meg kell próbálnunk, hogy ha nem is jobban, de jól csináljuk a baloldali politikát.

Természetesen hivatkozhatnék arra, hogy nincs meg a megfelelő távlat egy ma is élő, jelentős politikus életművének átfogó jellemzésére. Ugyanakkor ezen jeles ünnep alkalmával nem szeretnék kitérni a kihívás elől. Legalább annyit el szeretnék mondani, amiben biztos vagyok, tehát azokról az érdemekről akarok beszélni, amelyekről a következő korszakok történészei, politikusai is meg kell hogy emlékezzenek. Horn részese volt annak a magyar külpolitikának, amely az 1970-es évektől kezdődően egyre következetesebben és határozottabban lépett fel a nemzeti érdekek érvényesítéséért, a szocialista szövetségi rendszeren belül és kívül egyaránt. Különös érdemeket szerzett az MSZMP, illetve a kelet-európai kommunista pártok és a nemzetközi szociáldemokrácia közötti kapcsolatok kiépítésében és elmélyítésében. Szerepe van abban, hogy a magyar külpolitikában a 80-as években a nyitás politikája vált meghatározóvá, és az enyhülés elősegítése lett az egyik vezérelv. Nem kis érdemeket szerzett a békés átmenetben, Magyarország nemzetközi helyzetének, elismertségének javításában a 80-as, 90-es évek fordulóján.

Horn sokat tett azért, hogy a rendszerváltás utáni forgatagban a baloldal talpon maradjon, újraépüljön, és aztán az 1994-es választásokon győzzön. Látva a mai viszonyokat is, nem könnyű felmérni annak jelentőségét, a nemzet sorsának, kultúrájának, gazdaságának szempontjából mit jelent, hogy erős-e vagy gyenge a baloldal. Nem lehet igazán erős a nemzet, nem lehet „önmagától is biztonságban” erős, modern és plebejus baloldal nélkül. Horn képes volt arra, hogy a nemzeti érdek érvényesítése érdekében háttérbe szorítsa a pártérdeket, ezért kötött koalíciót a liberálisokkal. Helyesen tette. Miniszterelnöki tevékenységéhez kötődik a válságkezelés, amelynek során a baloldal saját tömegbázisával is szembefordulva sikerült kivinni az országot egy már évtizedes gazdasági lejtmenetből. Ekkor záródott le a gazdasági rendszerváltás, és ebben az időszakban sikerült megteremteni az európai integráció előfeltételeit. Mindezt olyan ellenséges környezetben, amelyben a jobboldal semmilyen vagy minimális szolidaritást vállalt a nemzeti célok megoldásáért folytatott küzdelemben.

Horn folyamatosan aggódik a baloldal jövőjéért, mert aggódik az ország jövőjéért. Ezzel kötelez mindenkit cselekvésre, aki a többségnek akar jót ebben az országban.

Nem könnyű természetű ember, mentségére legyen mondva, önmagát sem kíméli. Ám a politikusokat nem az alkatukon mérik, hanem az általuk okozott jón. Ezen a mércén mérve a teljesítménye olyan, amely méltánylást érdemel.

A szerző a Politikatörténeti Intézet főigazgatója