Tamás Gáspár Miklós: Görögország választ
Holott a KKE gyűlölködve támadja a Szirizát és „az osztályáruló” Cipraszt; a nácik és a kommunisták között fizikai összecsapások vannak. (S ezek marginális kispártok.) De másutt is az „Európa-ellenes” pártok (így, többes számban) esélyeiről beszélnek; csakhogy az esélyes Szirizának nincsenek szövetségesei; a jobbszéléről levált DIMAR (Demokratikus Baloldal) ma már közelebb áll a szociáldemokrata (megszorításpárti) PASZOK-hoz, a kommunista párt pedig – mint említettem – üvöltő kampányt folytat ellene. Rengeteg a félremagyarázás. (Információk: www.thepressproject.net; lásd még John Weeks kitűnő elemzését: www. socialeurope.eu. A Sziriza gazdasági programja: www.syn.gr, vö. www.left.gr. Kiváló kommentár: www.leninology.com/2012/06/challenge-ofsyriza. Érdemes keresni Costas Lapavitsas, Stathis Kouvelakis és Costas Douzinas írásait az interneten és a Facebookon.)
Mi is hát a helyzet?
Mindenekelőtt nem vehetjük biztosra, hogy a választások rendben lezajlanak. Bizonyos jelenségek 1973. szeptember 11-ére, az Allende elleni chilei katonai államcsíny körülményeire emlékeztetnek. Állítólag a szavazás lebonyolításáért felelős tisztviselők sztrájkba lépnek. A hatalom képviselői – az EU tényezőinek és a polgári világsajtónak a lelkes közreműködésével – fenyegetőznek, terjesztik a hisztéria és a politikai erőszak vírusát. Az adósságszolgálat felfüggesztésének vagy az adósságok átütemezésének terve ellen az ismert kvázirasszista propaganda a görögök lustaságáról fecseg, hatalmas jóléti bónuszokról fantáziál, a számlaadási és adófizetési fegyelem hiányáról publikál álszent lelkifröccsöket. Ezt – a magyarországi neokonzervatív agitpropból ismert öngyarmatosító stílusban – magában Görögországban is terjesztik. Tudjuk jól, hogy csak „a fájdalmas intézkedések” ésszerűek, „nincs ingyenebéd”, a nép megmentésére tett kísérlet pedig „ígérgetés”, „osztogatás” és „populizmus”.
Görögországban nem a szocialista forradalom van napirenden. A Sziriza – egyébiránt következetesen marxista – vezetői minimális programmal lépnek fel, amely teljes egészében defenzív, s amely az elnyomorodástól, a népgazdaság széthullásától, az infrastruktúra, a szociális és egészségügyi szolgáltatások leállásától szeretné megvédeni a görög lakosság kilenctizedét. A görögországi baloldal nem akar kilépni az Európai Unióból és az eurózónából. Nem óhajtja most társadalmasítani a termelőeszközöket. Az állami kontroll időleges erősítését az így is megzuhant életszínvonal őrzése érdekében venné igénybe. A Sziriza nem etatista óbaloldali párt, ellenkezőleg. Tagjainak többsége az újbaloldali és antiglobalista mozgalmakból érkezett, hangsúlyosan antirasszista, feminista és mélyzöld. Jelenlegi programja még szociáldemokratának is alig mondható, mérsékelt válságkezelő és konszolidáló. Másra nincs lehetőség, és ezt a párt őszintén megmondja hevesen antikapitalista híveinek.
A pánikot a válságra és az összeomlásra játszó nyugati hatalmak keltik, a nagytőke és a polgári médiák, továbbá a nyugati segítséget és rokonszenvet élvező „memorandumpártok” (elsősorban a Nea Dímokratia), azaz a brutális és öngyilkos megszorítások hívei. Lehetséges, hogy mégis ez utóbbiak nyernek, és a fegyverkező szélsőjobboldal is megerősödik. A Sziriza sikere esetén is elképzelhető a bojkott, a destabilizáló-dezinformáló „kommunikációs” támadás. Kérdés, hogy ebben a „demokratikus-liberális”, parlamenti rendszerben van-e még mód a nép érdekeinek és akaratának az érvényesítésére.
