Nyomkeresők
A kormányzat pragmatizmusba burkolózva – „megvédjük a zsidó kisebbséget is!” – figyeli, ahogyan a jobboldali értelmiségi holdudvar izzadva próbálja revitalizálni a mai kurzust összetartani hivatott szellemi közeget. A defibrilláció során néhány, korábban indexre tett írót is visszaemeltek a tankönyvekbe (és a közbeszéd kánonjába), kiváltva mindjárt azt a sematizáló és hirtelen reakciót, miszerint egyetlen közös tulajdonságuk az antiszemitizmus. Szomorú tehát, de nem a népi írók által feltárt szociális nyomorról kell beszéljünk, hanem a Horthy-korszak feudális antiszemitizmusáról.
Jóval Hitler színre lépése és nagyipari zsidógyűlöletének gyakorlata előtt megerősödött antiszemitizmus volt ez. Ha belelapozunk a húszas évek parlamenti jegyzőkönyveibe, láthatjuk annak a páni félelemnek a lidércnyomását, amely 1919 után a bolsevizmus rémétől kísértve eltöltötte a keresztény-úri magyar elitet. A félelmet a bolsevik kísérlettől, amellyel a magyar szociáldemokrácia sem vállalt semmilyen közösséget. Kun Béla és Szamuely Tibor után az uralkodó elit felmondva érezte a zsidó emancipáció monarchiabeli hagyományát, nem gondolkodva el azon, hogy a Tanácsköztársaság zsidó vezetői épp annyira voltak elsősorban zsidók, mint a kormányzó későbbi nagytőkés kártyapartnerei.
Horthy Miklós nem volt fasiszta, még kevésbé nemzetiszocialista, azaz náci. Catherine Horel francia történész szavaival: neveltetése és pályafutása okán a Monarchia, a „tegnap világához” tartozott, eszményi céljának e világ restaurálását tartotta. S bármennyire is összejátszott Hitlerrel és Mussolinival, mert a rendszere tragédiához vezető lényegeként megfogalmazott revizionizmus miatt mást nem is tehetett volna, idegenül figyelte az új jobboldali eszméket. A múlt arisztokratájaként jelenítette meg magát a mélyen konzervatív, neobarokk, korporatív rendszer élén, de idegen volt tőle a tömegpolitizálás, amely a totalitárius rendszerek élesztője volt.
Bármilyen tragikomikus kísérlet, Horthy nyomait keresve meg lehet próbálni a revizionizmus diktálta nacionalizmus, a magyar történelmi mártíromság önmarcangoló érzésének, az ebből táplálkozó magyar szupranacionalizmus, az ezeréves államalkotó magyarság fensőbbségtudatának felélesztését, amely megveti Közép-Európát, miközben annak egyedüli ura akar lenni, s amivel egyben kitaszíttatja magát Európából. Ehhez azonban hozzátartozott a magyar nemzet világháborús katasztrófája és annak minden következménye is.
Horthy a zsákutca végén, 1944. május 15. és július 6. között 437 ezer ember deportálását és kiirtását hagyta jóvá. Auschwitz után hogy írnának a hajdani népiek? A feudális antiszemitizmus modernizálhatatlan.
