Az európai válság középpontja ma Spanyolország. A korábbi jó tanuló spanyolok most egy brutális megszorító csomag keretei között hatalmas munkanélküliséggel és szétesőben lévő bankrendszerrel küszködnek. Ha a spanyolok ugyanúgy kezdenek viselkedni, mint a görögök – nem fizetik az adóikat, hiteltartozásaikat, megtakarításaikat tömegesen külföldre utalják –, akkor egy Európát meghatározó gazdaság omlik össze. Nemcsak az euró, hanem az egész európai, de a világgazdaság kerül veszélybe.

A spanyol helyzet igazolja Lagarde és az IMF-szakértők állítását: Európa addig nem térhet magához, amíg bankrendszere le nem írja korábbi rossz kihelyezéseit, és nem jut további 2 trillió – 2000 milliárd – eurónyi forráshoz az Európai Központi Bankon keresztül. (Draghi és az EKB eddig már 1 trillió eurót fecskendezett a bankrendszerbe, ami nélkül már Európa összecsuklott volna.) Ugyancsak igaznak tűnik Lagarde másik kellemetlen állítása: a polgárok magatartás-változása nélkül nincs esély a kibontakozásra. Ha egy országban az állampolgárok természetes viselkedésévé válik az adók, a tartozások meg nem fizetése, a megtakarítások és a fiatal munkaerő kimenekítése, akkor az az ország menthetetlen.

A görög választó lázadása. A görög választó fellázadt. „Szétszavazta” a hagyományos pártrendszert. Leszavazta a szakértő kormányt. Akarva-akaratlan a káoszra szavazott. A görög gazdaság önmagában menthetetlen. Nemhogy a válság kezelése, de a mindennapi élet sincs már kitalálva. Nincs mire megszorítani, és nincs mire növekedési pénzt adni. Ennek a ma jövőtlen országnak csak a magára talált Európában lesz jövője. Addig Európának kell fogcsikorgatva kisegítenie, lélegzetvételnyi szünetet adnia.

Vagy úgy, hogy az EKB kötelezettséget vállal a görög állampapírok egy-, másfél éves vásárlására (Rostowski-javaslat), vagy egy nemzetközi Marshall-segély formájában. A kérdés az, hogy mit szól mindehhez a spanyol, a portugál, az olasz vagy éppen a magyar, a román választó – őt miért nem segítik ki. És belenyugszik-e a német, a finn, a holland, hogy a „rossz fiút” neki kell jutalmaznia? A szusszanásnyi európai béke nélkül Görögországra a káosz vagy a katonai diktatúra, Európára az állandósuló piaci pánik marad. Melyik az olcsóbb? Merkelnek és Hollande-nak, Obamának és Wen Jiabaónak ezt kell kiszámolnia.

Izraeli–iráni összecsapás. Izrael kormánya és hadserege el van szánva egy megelőző csapásra Irán atomlétesítményei ellen, az izraeli titkosszolgálat, az Obama-adminisztráció ezt ellenjavallja. Akár sikerül, akár nem egy közeljövőben indított támadás, bizonyosra vehető, hogy a világméretű feszültség a Közel-Keleten halálos csapást mérne a törékeny világgazdaságra. Azonnal emelné az olajárakat, megsemmisítve a különben is gyenge növekedés alapjait. A Líbiától Algérián, Irakon, Egyiptomon, Szírián, Libanonon át Izraelig és Iránig kavargó, ellenőrizetlen térségben bármi megtörténhet. Eddig az „arab tavasz” befelé robbantotta a rendszereket, de óriási a kockázata, hogy valamelyik ország, alrégió kifelé robban, mindent lángba borítva.

A lassuló Kína. Kína szükségképpen megérzi, hogy exportgazdaságának legnagyobb piacai, Amerika és Európa válságban vannak. Egyre nehezebben jut hozzá anyag- és energiazabáló iparának forrásaihoz. Kifogytak demográfiai tartalékai. Emelkednek a munkaerő költségei. A kínai állam hatalmas tartalékokkal rendelkezik, de vállalatai súlyosan eladósodottak, bankjai nyakig ülnek a rossz vállalati hitelekben. A tíz százalék körüli növekedés nem fenntartható, illetve az ingatlan- és a banki buborék kipukkadását eredményezheti.

A lassulás most már nem okoz akut munkanélküliségi problémákat, de az elkötelezettségek és a lakossági javulásérzet miatt nem lehet engedni a tartósan magas növekedési ütemből. Serkentő csomag? Igen, újabb serkentő csomagra várnak a piacok. De mi lesz ennek a serkentő csomagnak a tartalma? Mikor érkezik? Milyen hatással lesz ez Kínára és a világra? A korábbi magabiztos válaszokat a kétkedés váltotta fel.

Fegyverkezés vagy békés növekedési fordulat. Az Egyesült Államoktól Kínáig, Oroszországtól Franciaországig, Indiától Németországig gyötrő kérdés a válság negyedik-ötödik évében: miből lesz itt növekedés? Erről szólt az orosz és erről az amerikai választás. Ha az orosz növekedés öt, öt és fél százalék alá kerül, a társadalomban nincs növekedésérzés – Oroszország négy éve ennél alacsonyabb növekedést produkál. Ha az Egyesült Államokban nincs tartósan két százalék fölött a növekedés, akkor a lakosság recessziót érzékel. Produkál-e a „békeipar”, illetve az infrastrukturális befektetés és a keynesiánus fogyasztás növekvő foglalkoztatást, versenyképes és fenntartható gazdasági növekedést, technológiai megújulást Amerikában?

A republikánus kétkedők szerint nem. Ha Kínában nincs hét-, hét és fél százalékos éves növekedés, nem tartható a foglalkoztatás, a jövedelmek kényes egyensúlya. Lehetséges-e a kínai világ első ipari exportőre, illetve a belső fogyasztás és az infrastruktúra-fejlesztés csomagja révén fönntartani a növekedés és a foglalkoztatottság magas szintjét? A kínai pártvezetés belső vitái arra utalnak, hogy erről nincs mindenki meggyőződve. Vajon a német „békeipari” export vezérelte, megtakarító gazdaság lehet-e mintája egész Európának? Hááát…

Putyin megválasztásával Oroszország a fegyverkezésalapú válságkezelés és a modernizáció mellett döntött, ide helyez egy ezermilliárdos csomagot. De vajon honnan lesz forrása a fegyverkezés és a lakosságijövedelem-emelés együttes növelésére? Ha Romney nyeri a választásokat, Amerika is a fegyverkezést fogja gyorsítani, hogy ennek révén fölhajtsa a növekedést, és visszaszerezze primátusát a világban. Miből fog Amerika egyszerre adót csökkenteni és fegyverkezési rohamot indítani? Az új kínai vezetés a hidegháborús légkörben fegyverkezési modernizációt hirdethet meg, erre költve felhalmozott tartalékait. Milyen jövő vár akkor Kínára és a világra? Sarkozy koncepciója a líbiai próbaháborúval és a francia hadiipar fejlesztésével – India fölszerelése francia vadászgépekkel, hadihajó eladása Oroszországnak – egyértelműen ezt az irányt célozta.

Bukása után Hollande-nak döntenie kell: mi lesz az a versenyképes ipar és/vagy szolgáltatás, amelyet Franciaország kínál a német „békeipar” mellé? Elismerem, hogy Obama, Merkel, Wen Jiabao, Medvegyev „békeipari” fejlesztéseinek drukkolok. Abban reménykedem, hogy a pragmatikus Obama nyer egy második ciklust, hogy Amerikát békésen vezesse ki a válságból. Merkel Németországa megtalálta a hagyományos iparfejlesztés mellett az alternatív energiagazdálkodás technológiai programját, amely nemcsak Németországot, de egész Európát megújíthatja.

A kínai új irányítók a súlypontot továbbra is az egyensúlyra és az óvatos világpolitikai szerepvállalásra helyezhetik a permanens birodalmi forradalom helyett. Oroszországban kiderülhet, hogy a régi szovjet párosítás – rakéták és energiahordozók, bezárkózás önmagunkba vagy Keletre – orosz változatban is bukásra van ítélve, és Oroszország is átmegy azon a békés ipari és szolgáltatói modernizáción, amelyen mi, kelet-közép-európaiak átmentünk.

Minek van ma több esélye? Az új hidegháborúnak a nagyhatalmak között, a hideg polgárháborúknak a válságövezeti országokban, vagy a válságoldó megállapodás-rendszernek, az ésszerű kiegyezéseknek? Káoszt előidéző rendcsinálásnak, vagy a belátások, szabályok rendjének? A béke utolsó napjait éljük, vagy most jön az összeütközések után a tartós béke? A mai Magyarország-előkép? A harcos barbárok kora jön? A sors ujjai közül kiperdülő kocka vakot vagy hatot vet?