Orbán a Gazpromba tart?

„Orbán Viktor páratlanul botrányos nyilatkozatot tett három hete Brüsszelben az energiabiztonsággal kapcsolatban – jelentette ki Németh Zsolt. – Az unió által kiemelten támogatott Nabucco vezetékről azt mondta, hogy bajban van, és nyilvánosságra hozta, hogy emiatt a Mol el is hagyja a projektet. 

A hasonló nyomvonalon tervezett orosz Déli áramlatról viszont – nem egész egy héttel azután, hogy megbeszélést folytatott Alekszej Miller Gazprom-vezérrel – azt mondta, gazdasági megfontolásból jobb, ha az magyar területet is érint. Lassan kibújik tehát a szög a zsákból. Körvonalazódik egy Medvegyev–Orbán-paktum, az orosz és a magyar kormány közötti, mélyen Európa-ellenes politikai szövetség – szögezte le Németh Zsolt. Amennyiben ez megvalósul, Európát Oroszország túszává teszi a gázellátás területén. Aláhúzta: ez a terv Magyarország Oroszországtól való egyoldalú energiafüggőségét is szentesíti, egyben a közös európai energiapolitika kerékkötőjévé minősít le bennünket. A paktum részletei egyelőre ismeretlenek, nem tudjuk pontosan, hogy az Orbán–Miller-találkozón miről volt szó, a kormány szemmel láthatóan összevissza hazudozik, a parlament számára átláthatatlan a folyamat – hangsúlyozta.

Felszólítjuk ezért Orbán Viktort, hogy hozza nyilvánosságra Alekszej Millerrel folytatott megbeszéléseinek a részleteit, és térjen vissza az Európai Unió közös energiapolitikához, illetve a Nabucco-tervhez.”

Elnézést kell kérjek Kedves Olvasóinktól: gyanújuk alapos, Németh Zsolt ilyeneket most valóban nem mondott. Korábban igen. Egy 2007-es közleményén hajtottam végre néhány apró módosítást: Gyurcsány akkori, a Nabuccóról szóló nyilatkozatai, orosz tárgyalásai helyébe Orbán mostani, igencsak hasonló megnyilvánulásait és tárgyalásait illesztettem. Németh Zsolt érdemben ma ugyanígy elmondhatta volna azt, amit akkor.

Persze ne hibáztassuk az államtitkárt, hogy nem megy neki saját főnökének. De az már nem lenne jó, ha más se venné észre, hogy nemrég az ellenzékben még harcosan Nabucco-párti Orbán tette taccsra a vezetéktervet. De legalábbis ezzel próbálkozik. Az átmenet nélküli pálfordulást a Fidesz-barát sajtó is hűen leköveti: négy éve még olyan blődliket dobtak be, miszerint „Gyurcsány a Gazpromba tart”. Most viszont már öles betűkkel hirdetik: „Hazánknak a Déli áramlat a jó választás”. Ma úgy tűnik, ez az összevissza beszéd a győzelem receptje. A bódítás kis adagban talán tényleg gyógyszer, ekkorában azonban már biztos, hogy méreg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.