Ez a fogalommást jelentett magyarul századokkal vagy akár évtizedekkel ezelőtt, mint ma, és mást jelent nálunk, mint mondjuk Franciaországban. Egyvalami azonban közös az eltérő értelmezésekben: a nyelv tisztelete, a nyelvért érzett aggódás, a nyelvi igényesség támogatása, a nyelvi hiedelmek üldözése, a félreértések eloszlatása. A nyelvművelés lehet egyfajta nyelvújítás vagy éppen standardizálás, de szolgálhat akár komoly társadalmi célokat is.

A nyelvművelés fontossága ma talán még nyilvánvalóbb, mint korábban. A magyar nyelv változásában (is) folyamatosan jelen van a kopás, a romlás, és sajnos közszereplőink, politikusaink, néha még nyelvészeink egy része is hányaveti, igénytelen módon beszél, ír. Ennek nem mond ellent az sem, hogy nyelvünk a romlással együtt kétségtelenül pozitívan is változik, fejlődik, és gazdagodásában nagy szerepe van a nemzetközi hatásoknak, valamint a határon túli magyarság által meghonosított kifejezésmódoknak.

Akkor beszélhetünk egyértelmű nyelvromlásról, amikor létező nyelvi értékek csorbulnak, amikor már egyszerűen nem érteni, miről is van szó, csak ködös fogalmak, képzetek maradnak meg az emberben. Akkor jelent egyértelmű nyelvromlást az adott kifejezési forma, amikor 1. zavar keletkezik a nyelvi kommunikációban; 2. meglévő árnyalási lehetőségek, hangulati elemek vesznek el, s végül romlásnak vehetjük azt is, ha 3. a több síkon is értelmezhető köznyelv keveredik tájnyelvi vagy szaknyelvi elemekkel (ez tulajdonképpen az értelemzavarás egy különleges esete). Lássuk ezeket közelebbről.

1. Az utóbbi időben terjedt el nyelvhasználatunkban a cáfol/tagad páros teljesen értelmetlen és nagyon zavaró használata. Újságírók, riporterek és politikusok hada közli velünk naponta, hogy X. Y. cáfolta a vádat, miközben a napnál is világosabb, hogy csupán tagadta azt, amit mások állítottak. A cáfol szót használni a tagad helyett tehát egyszerűen értelemzavarás, és nem nyelvi fejlődés, ugyanis képtelenség eldönteni, hogy valóban tételes bizonyítékokról van szó, vagy pedig csak egyszerűen egy állítással szembeni másik, tehát nem bizonyított állításról. Ez bizony a nyelv romlása, egyértelmű zavar a kommunikációban.

Szintén sok zavart okoz az egyes és a többes szám egyeztetése, főleg birtokviszony esetén, és ez is nyelvrontáshoz, vagyis értelemzavaráshoz vezet. A szomszédjaimnak a köznyelv gyakori fordulata szerint háza van, pedig itt a házuk kifejezés jelenti azt, hogy minden egyes szomszédnak van egy darab háza (feltéve hogy nem kommunáról és közös tulajdonról van szó). Ennél mulatságosabb, amikor azt halljuk, hogy a budapesti parlamenti fogadáson a képviselők feleségeikkel együtt vettek részt. Vagyis mindegyiknek legalább két felesége volna, vagy akár még több is, ami muzulmán képviselők esetén helyénvaló is lehetne, de a mai magyar joggyakorlat szerint eléggé elképzelhetetlen. Ezért itt sem mindegy, hogy egyes vagy többes számot használunk, mert értelmetlenné válhat a közlésünk. Ez is nyelvromlás.

2. Nem tesz jó egy nyelvnek, ha túlságosan leegyszerűsödik, ha a meglévő hasonló értelmű, de részben más jelentést, más hangulati töltést hordozó szavak eltűnnek. Ez szegényedést, tehát a nyelv romlását okozza, s az sem vigasztaló, hogy folyamatosan megjelennek új szavak is. A nyelv művészeti érték is, részben eszköze, részben eredménye bizonyos művészeti kifejezési formáknak. Ha a sokszínűség, az árnyaltság visszaszorul, azzal szegényebbek leszünk, és csökken kifejezéseink kommunikációs tartalma, egyértelműsége is. Sajnos főleg egyes rétegnyelvekben figyelhető meg, hogy az árnyalt kifejezések száma csökken, s a kommunikáció egyre inkább leegyszerűsödik, vagyis romlik a nyelv.

3. Ha az utcán megszólal egy fiatalember, elfogadhatónak tartjuk, hogy kissé más nyelvet használjon, mint a villamoson az ellenőr vagy a bölcsődében a dadus. Ezek az úgynevezett rétegnyelvek, szemben a köznyelvvel, amely az egész adott nyelvterületen valamennyire egységes és normatív nyelvváltozatként fogható fel, és amit standard nyelvváltozatnak is szoktak nevezni (a köznyelv gyakran az irodalmi nyelv beszélt változataként jelenik meg, igényes, választékos szóhasználattal). A baj akkor kezdődik, amikor ezek a különböző nyelvi rétegek keverednek, s a hírműsor bemondója reptérről beszél, azt mondja, hogy a minisztert kirúgták állásából, vagy a bűnügyi tudósításban a tolvajt elkapják. Ezek a kifejezések nem a normatív köznyelv részei, nem illenek oda, s ellentmondás feszül az információt adó médium, valamint az információ kifejezési formája között. Lehet erre azt mondani, hogy a jelenség a nyelvi demokrácia egyik kifejeződése, gazdagítja a nyelvet, s mint ilyen, még üdvözlendő is. A valóság azonban az, hogy ez a fajta átjárás jellemzően egyirányú, nem beszélhetünk kiegyenlítődésről, a köznyelv romlása nem jár együtt mondjuk a sportnyelv gazdagodásával.

A nyelvrontással sok területen kell számolnunk, ami nem jelenti azt, hogy a magyar nyelv eltűnését, halálát jósolnám. A nyelvek sok mindent kibírnak, nyilván túlélik a nyelvészeket és a nyelvművelőket is. De ha elfogadjuk, hogy minden nyelv és nyelvi kultúra óriási érték, akkor elemi fontosságúnak kell tartanunk fenntartását, ápolását, törekednünk kell a nyelvi igényességre, egyértelműségre, s ebben még a sok nyelvész által lenézett nyelvvédelem/nyelvművelés is tölthet be hasznos szerepet.

A szerző közgazdász