Él valahol Amerikában egy harminc-valahány éves hölgy. Ügyes üzletasszony, két kutya és két macska gondos gazdája, az állati jogok elkötelezett harcosa, saját megítélése szerint boldog ember. Hatéves korában a fához kötözött egy hároméves kis fiút, és felgyújtotta. A fiút válságos állapotban szállították a kórházba. Mivel nem volt hely a kórház zárt osztályán, ahol a kislány örök életére eltűnt volna, „speciális” gyerekek „speciális” osztályába került, amit a köznyelv csak „szemétlerakónak” hívott. „Speciális” tanító nénije, Torey Hayden könyvet írt erről a lányról Egy gyermek címen. A könyv bejárta a világot.

„Elfogott a szokásos »szent ég, hová tart ez a világ?«-féle érzés” – írja Torey arról a percről, amikor olvasta az esetről szóló cikket az újságban. Aztán megjelent az osztályában a tettes. Egy szőke, apró kislány. Nem a világ, mely valahová tart, hanem egy gyerek, aki valahonnan jön. Sheila piszkos volt és büdös. Borzasztó dolgokat művelt, minden gyereknek ott okozott fájdalmat, ahol tudott, kiszúrta ceruzával az aranyhalak szemét, szétverte a szertárt. Iszonyú gyanakvás, ellenállás és szeretetéhség volt benne.

Aki érzékeny és átéli mindazt a szenvedést, amit ez a lány okoz, azt kérdezi: miért van ez itt, miért létezik? Aki még jobban átéli, mert még érzékenyebb, azt kérdezi: miért ilyen most, milyen hat év van mögötte? Van egy anya, aki tizennégy éves korában szült, s kitette a négyéves gyerekét az országút szélére. Egy alkoholista, drogos, börtönjáró apa. És sok-sok verés. Sok heg és forradás.

Aki a múltban idáig visszament, nem állhat meg. Nem kérdezheti: miért létezik az ilyen szülő, miért nem tüntetik el az ilyet az életünkből? Csak azt: miért ilyen, milyen élet van mögötte, mi történt vele, amióta kiszolgáltatott újszülöttként világra jött?

Pár hónap múlva, amikor Torey már megszelídítette Sheilát, mint a kis herceg a rókát, feltűnt Jerry bácsi, aki konyhakéssel belevágott a kislány hüvelyébe, hogy belehatolhasson. Sheila alig, de túléli. Mint az általa felgyújtott kisfiú. Elképzeli a kedves olvasó, miként éli ezt át Torey, aki ezért a kislányért annyit kínlódott, harcolt főnökökkel, kollégákkal, szülőkkel, gyerekekkel, s akihez annyira közel került? Torey kedvese, Chad, „tombolt, áradt belőle a gyűlölet, fenyegetőzött, hogy megöli Jerryt”. Torey pedig arra gondolt, hogy öt hónappal ezelőtt Sheila volt a támadó, és valaki más az áldozat. Semmi kétség, a kisfiú szülei pontosan ugyanazt érezhették, amit most Chad érzett Sheila támadója iránt. Ez persze semmiféle mentséget nem jelentett a bűn embertelenségéhez képest, de figyelmeztetett rá, hogy a bántalom, ami Sheilát érte, talán Jerry bácsiban is ott van… Jerry bácsi alighanem éppúgy áldozat, mint Sheila. És ettől a dolgok még bonyolultabbak lettek.”

A dolgok akkor egyszerűek, ha az áldozat áldozat, a bűnös bűnös, nem érdekel minket, miért bűnös a bűnös, s miért áldozat, mert egyszerűen csak ki akarjuk hajítani őket az életünkből a társadalom szeméttelepére. Ez az egyszerűség persze merő illúzió. Még soha senki nem tudott megoldani olyan problémát, amit nem akart megérteni.

Torey kérdései nyomán haladni – ahhoz a realizmus, az életismeret, az életszeretet bátorsága kell.

FOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS