A lejtő stimmel, de a haladás iránya nem. Az eurózóna országainak egy részében a polgárok beleszédültek a mélység látványába, ahogy a gazdaságok egyre gyorsulva közelednek a szakadék széléhez. Belefáradtak abba is, hogy mást sem hallottak: ha összehúzzák magukat, akkor elkerülhető a katasztrófa.

– Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgármestere. Előkap egy képet a két évvel ezelőtti választási kampány idejéből, az új fotó mellé helyezi. – Itt még milyen szende voltam! Azóta megkeményedtem. Ma egy határozott női arc néz vissza a tükörből.

Véget ért egy több mint 300 éves középiskola története. A nagy hírű esztergomi Szent István Gimnázium már két évvel ezelőtt tetszhalott állapotba került, amikor összevonták más oktatási intézményekkel, a nevét elkobozták (Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskolára változtatták), de mostanáig legalább folytatták a hatosztályos elit képzést.

Szerbiában lezajlott a parlamenti, a tartományi, az önkormányzati és az előre hozott államelnöki választások első fordulója.

Van abban valami kényelmetlen, amikor az ember hajléktalanokkal szemben ül, ásványvizet tölt a poharába, figyeli, ahogy ők is töltenek, titokban végignéz rajtuk, míg hallgatja a történetüket, bólint, amikor úgy érzi, bólintania kell, csóválja a fejét, ha a történet azt kívánja, de mégis kívül marad, mert kívül akar maradni, keresi a különbözőséget, azt, amitől éppen ők vannak ott, és ahogy nézi őket, eljön a pillanat, amikor beléhasít a felismerés: talán semmi nem különbözteti meg tőlük, csak a szerencséje.

Ha úgy vesszük, a kényelmünket szolgálja, hogy az általunk használt gépek kifürkésznek minket: megkönnyítik a választást a boltban és a szavazófülkében, előrágják nekünk a hétköznapi döntéseket, és megmutatják nekünk, mire is vágytunk valóban, amit meg is tudunk szerezni. De ellenünk fordulhat-e a sok információ, amit kiszed belőlünk mobilunk, laptopunk és sok más gépünk? Ha mindig tudják, mire vágyunk, hogyan fedezünk fel még valami újat?

A Jugoszláviába küldött magyar munkaszolgálatosok első csoportja 1944. szeptember 17-én indult el gyalogmenetben Borból. A mintegy 3500 fős csoportban volt Radnóti Miklós is. Két hét alatt értek el Pancsovára. A közeli Jabuka határában a németek 133 lemaradó vagy megszökött bori munkaszolgálatost az általuk kiásott gödörbe lőttek. Csapody Tamás sokáig nem hitt a történetben, utána felfedezte a szörnyű bűntény helyszínét.

Ó, a Balaton, régi őszökön… Szüretelők vidám lármája verte fel a vidék csendjét, és mire a venyigéből rakott tűzön elkészült a vacsora, nem maradt a tőkéken fürt egy se már.

Sam Mendes Bond-rajongó. Nem győzi hangsúlyozni: az első a szériából, amelyet látott, az Élni és halni hagyni volt, de azóta többször végignézte az összes filmet, és rongyosra olvasta a figura irodalmi megalkotójának, Ian Flemingnek az összes regényét is. Az Oscar-díjas brit művésznek tehát nagy álma vált valóra, amikor felkérték a legújabb Bond-mozi, a Skyfall (Égszakadás) megrendezésére. Lapunk a jelenleg is a 007–Skyfall-stábot dirigáló Mendest Isztambulban látogatta meg.

– Háromhetes voltam, amikor elvettek az édesanyámtól. Szerencsésnek tartom magam, mert sok gyermekkel ellentétben én nem árvaházba kerültem, nem lettem rabszolga, hanem szerető családban nőttem fel. A szüleim nem tudták, hogy engem elvettek: azt hitték, hogy elhagytak. Az őslakos kultúráról sem tudtam semmit, nem is bátorítottak, hogy megismerjem. Ez az egész sokkal később bukkant fel az életemben.

Kína nem hiányzik. A pekingi hatóságok viszont engedélyezik, hogy hazautazzak és meglátogassam az édesanyámat – meséli őszintén a hatvanéves Jung Chang.

Lázasan keresik Európa-szerte a válságkezelés Szent Grálját. Ortodox és unortodox ötletekkel, reformjavaslatokkal és rendszerkritikával van tele a kontinens. Európa választói sorra küldik ellenzékbe megunt vagy megutált kormányaikat. Magyarország nem egyedül bolyong a sötétben. Viszont az Orbán-kormány kiabál a leghangosabban, ami köztudottan nem a magabiztosság jele.

A Klosterstrasse 44. alatti Theaterdiscounter, ez az Alexanderplatzhoz közel eső unalmas, linóleumfolyosós kockaépület nagyon ismerős valahonnan. Tetszőleges budapesti peremkerület kultúrházára hajaz, azzal a különbséggel, hogy itt két euróba kerül a háromdecis szénsavas Mate tea, kicsit flottabbul megy az ittenieknek a német, és még lehet odabenn dohányozni. Ezt leszámítva tényleg elmondható, hogy hazajöttem – otthonról.

Még nem dőlt el, hogy megy vagy marad a szobor a Corvinus egyetem aulájában.

Az Igazságszolgáltatási Tanácsok Európai Hálózata 2004-ben jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére, a magyar Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) az alapítói között volt. A hazai igazságszolgáltatási reform azonban ezt a szervezetet tavaly decemberben felszámolta, így tagsági viszonya is megszűnt. Jogutódjának viszont csak megfigyelői státus jut.

„Szent ég, hová tart ez a világ!” Gyakran szokott a kedves olvasó mostanában olyasmit olvasni, amire így reagál? Ha igen, és attól tartok igen, akkor ajánlom figyelmébe az alábbi történetet.

Július elsejétől élesíti a kormány az új ellátási rendet, de a betegek szabad mozgását a rendszerben januárig bizonyosan nem korlátozzák. A kormány a Semmelweis-tervvel eredetileg teljesen megakadályozta volna, hogy a betegek a térséghatárokon átívelően kezeltethessék magukat, de az eddig elkészült részletszabályokban ennek alig van nyoma.