A gazdasági globalizáció fokról fokra ásta alá e komfortérzetet. Az Ázsiából, Afrikából, majd Kelet-Európából bezúduló olcsóbb munkaerő (utóbbi ráadásul relatíve képzett) kikezdte az európai középosztály alsó, zömében munkavállalói csoportjainak idegeit. Kínálatukkal megingatták magas bérszínvonalukat, hiszen a profitérdek mindig az olcsóbbat díjazza, így aztán a tőke nemhogy befogadja, de szerte a világon keresi-kutatja az olcsóbb munkaerőt. Megteheti, mert a globalizáció, ha valamit, a tőke mozgásának minden formáját korlátlanul szabaddá teszi, azaz nem csupán a konkurencia jön házhoz, a tőke is odamegy, ahol befektetése gyorsan és busásan megtérül, mit sem törődve nemzeti kötődéssel.

A multinacionális gazdaság markáns kárvallottjai az európai középosztály alsóbb szegmensei, de a szociális megrendülés „élménye” utoléri a felsőbb rétegeket is. A növekvő adók mellett őket főleg a hálózati pénztőke spekulatív logikája sújtja, mert ha csak egyszer is bedőltek a „kaszinókapitalizmus” felelőtlen ajánlatainak, az immár nem csupán nívós megélhetésüket, de felhalmozott vagyonukat is fenyegeti. Mára végleg összeomlóban van a kapitalizmus talán egyetlen vonzó formája, a szorgos, minőségi munkán, a takarékossági felhalmozáson alapuló jóléti modell, melyet egykor a rendszerváltó Kelet-Európa is követendő mintának tekintett. Az európai középosztály egésze frusztrált, neurózis gyötri, egyes csoportjai pedig már komoly megélhetési gondokkal küszködnek. A szabadjára engedett tőkelogika, miközben tehát mesés profitot biztosít keveseknek, újra meg újra kitermeli különböző politikai színezetű opponenseit.

Ideges középosztály – az álmoskönyvben ez mindig politikai változást, olykor földindulást jelent. A primer szükségleteiktől (lakás, bér, jövő) már tartósan megfosztott, útszélre dobott emberek letargikusak, a puszta megélhetés napi gondjai elapasztják politikai energiáikat. Amikor azonban a még komoly veszítenivalóval bíró középosztály tagjait riasztja már a lecsúszás, a fölösleges emberré válás réme, e lehetőség gyorsan és aktívan átrendezi politikai vonzalmaikat. Ki jobbra, ki balra válik nyitottabbá, aszerint, hogy a nehézségekért az „idegeneket” vagy a strukturális viszonyokat teszi-e felelőssé. Előbbi a jobbra, utóbbi a balra húzókat jellemzi, s mostanság Európában mindinkább az idegengyűlölet, ergo a szélsőjobb látványos erősödése figyelhető meg.

Egyéb (skandináv, Benelux, svájci) példák mellett a francia elnökválasztás minapi első fordulója ugyancsak látványosan igazolja ezt a folyamatot. Pár nap múlva persze a bal- és a jobbközép jelöltjei között dől el a küzdelem, ám a poláris erők első fordulós eredménye együttesen magasabb, mint az első két helyezett bármelyikéé. A középpártok iránti bizalom megfogyatkozása, tetemes szavazatvesztesége: tény. Hollande és Sarkozy csatájának végkimenetele azon múlik majd, vajon a második fordulóban hány szavazatot remélhetnek a velük szemben gyanakvó, hiszen az első menetben szélre szavazó társadalmi csoportoktól. A politikai segélynek nyilván meglesz az ára, Mélenchon balra (de nem szélsőbalra) lökné a szocialistákat, Le Pen kisasszony pedig jobbszélre húzná a konzervatívok centrumát, már ha a radikálisok egyáltalán hajlandók alkut kötni velük. Le Pen kisasszony ugyanis jól tudja, ha Sarkozy veszít, a mögötte álló erők eróziója elkerülhetetlen, amiből jelenleg mindenekelőtt a Nemzeti Front képes politikai hasznot kovácsolni. Márpedig amennyiben Európa egyik vezető országában a szélsőjobb tovább erősödik, ez nemcsak Franciaországot változtatná meg, hanem alighanem egész Európa jelenét, jövőjét. Ha az európai középosztály radikalizálódik, ebből, ha nem is klasszikus fasizmus, de valami szörnyű nagy gubanc keletkezhet. És nem csak Nyugaton – mutatis mutandis, erre mifelénk is. Képzeljük csak el, Le Penék megerősödése milyen felhajtóerőt jelentene a hazai szélsőjobbnak, s milyen kihívást minden magát középre vizionáló pártnak. „Még magasról nézvést /Megvolna az ország / Werbőczi-utódok / Foldozzák, toldozzák”, írta egykor, a huszadik század elején Ady. „Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek / Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!”, intett még korábbról, a tizennyolcadik század végén Batsányi. A két idézet közül most a régebbi az aktuálisabb.

Mert lehet, hogy egy ideig középről lehet még választásokat nyerni. De már nem sokáig. Pár év még, és nincs kizárva: Csurka Istvánnak szobra lesz Budapesten.

És nem a drámái miatt.

A szerző politológus