Varga Imre, a Károlyi-szobor alkotója azt javasolja dr. Kövér Lászlónak, a Magyar Országgyűlés elnökének, hogy az eltávolításra ítélt tárgyat helyezzék át Siófokra a művész egyéb alkotásai mellé. Az így kialakítandó tragikomikus szoborparkban Károlyi alakja Kálmán Imréének a szomszédságába kerülne (tudják, a Csárdásfürstin és a Gräfin Maritza alkotójáé, akitől a „Komm mit nach Varasdin”, magyarul: „Szép város Kolozsvár” egyszerre vérpezsdítően és andalítóan csacsi melódiája származik).

Ez az ötletméltó a kései Kádár-kor hivatalos, ám „szakmailag értékes” értelmiségének reprezentatív alakjához. (Sokan voltak az új mechanizmus kulcsemberei, de nem végezték mind egy presszóban holtan.) A teljes komolytalanság, a maradéktalan felelőtlenség, az elbutult cinizmus és a menthetetlen rossz ízlés. Mindezek az elemek hiánytalanul ott vannak Varga Imre rökönytető javaslatában. Ámde Siófok nem csak Emmerich Kálmánról nevezetes. Elvégre ott volt a fehérterror idején a Horthy-fővezérség. Remélhetőleg a függetlenségért rajongó jobboldal kegyéből lesz ott még szobor: Reichsverweser (Vizeadmiral a. D.) von Horthy, ehem. Flügeladjutant Seiner k. u. k. Majestät Franz Joseph I. Ez áll majd a magyar nemzeti szuverenitás jelképének, a trianoni béke engedelmes végrehajtójának, a saját hazájára román, cseh, szerb és francia hadakkal rárontó lovas tengerésznek, Somogyi és Bacsó – hogy is mondjam csak? – éles kritikusának a szobrán.

És ez az indítványa a hajdani „establishment” vezető térformálójának abból az alkalomból, hogy a Károlyi-szobor elmozdításával a jelenlegi hatalom végrehajtja a magyarországi baloldal jelképes kivégzését. Helyezzék csak el Károlyi szobrát a vérfoltos magyar tragioperett díszletei között. A Magyar Nemzet jelenti, hogy „az üdülőtulajdonosok egyesületének elnöke megdöbbenésének adott hangot, mondván, a Károlyi-szobor nem vet jó fényt a városra”, de a fideszes polgármester nem bánja,mert szerinte „a város nem az ábrázolt személlyel, annak [germanizmus] politikai nézetével [!] kíván azonosulni, hanem magával a művészi alkotással”. Remélem is.

De a mai magyarországi jobboldal nem pusztán a függetlenségi gondolatnak óhajt adózni, hanem egyben „antikommunista”. Kihajítja a budapesti (közelebbről: lipótvárosi) Kossuth térről Károlyinak (a Kossuthot követő Függetlenségi Párt utolsó elnökének) az emlékjelét, pedig Károlyi volt az, aki szakított a magyarországi szovjet rendszerrel a Rajk-pör miatt, ésmásodszor is vállalta a száműzetést. Épp most viszont ugyanez a jobboldal rakpartot nevez el – sok tekintetben egyébként helyesen – idősb Antall Józsefről, aki a Rajk-pör idején országgyűlési képviselő volt Rákosi Mátyás egypárti parlamentjében; ugyanebben az időben a magyar konzervativizmus vezéralakja, Szekfű Gyula, RákosiMátyás népköztársasága Elnöki Tanácsának tagja volt. (Ebben az álparlamentben ott ült a szerencsétlen szocdem Buchinger Manó is, akit épp a minap ünnepelt a kevés „tisztességes” szociáldemokrata között a Magyar Nemzet.)

De hát úgy kell Károlyi Mihálynak, minek volt becsületes.

Úgy hallani, hogy némelyek a jelenlegi hatalmi pártban a Károlyié helyébe Kéthly Anna szobrát szeretnék fölhúzatni. Végre! Először állítanának emléket a rendszerváltás óta marxistának, méghozzá engesztelhetetlenül következetes, hajthatatlan marxistának. Nem fogunk habozni, hogy Kéthly Anna szobrának tövében épp úgy tartsunk baloldali tüntetéseket, amint azt Károlyi szobránálmegtettük. Elvégre Kéthly Anna pártjának javaslatára foglalták Károlyi történelmi érdemeit törvénybe. A legszebb beszédet Károlyi mellett az országgyűlésben Faragó László tartotta, a legmakacsabb urbánus, Kéthly tanácsadója és legjobb barátja.

Viszontlátásra, elvtársaim, a Kéthly-szobornál!

Siófokon pedig nyugodtan ugorjanak bele a nagybőgőbe.

BALLNER PÉTER RAJZA