John Maynard Keynestől idézte az előbbi sorokat Nagy Bálint a nemzeti vidékstratégia koncepciójához fűzött szakmai véleményében. Keynes 1930-ban „az unokáinknak” címezve írta ezeket a gondolatokat. Lehet, hogy az ükunokáinak kellett volna ajánlania őket. Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára mindenesetre komolyan gondolta, hogy a kétharmados többséggel a vidék visszakaphat valamit abból, amit a rendszerváltás óta elvesztett. Hiába lett azonban államtitkár, megfelelő eszközöket nem kapott, hogy végrehajtsa terveit.

Az ország tegnapi, mai és holnapi állapotában valószínűleg nincsenek is megfelelő eszközök a munkanélküliségtől sújtott vidéken élő több millió magyar állampolgár helyzetének javítására.

Ahogyan egyik informátorunk fogalmazott: vannak nyilvánosan kimondható és nyilvánosan ki nem mondható érdekek. Nem mondható ki nyilvánosan, hogy az ország pénzügyi egyensúlya, néhány versenyképes vállalkozása a mai világrendben fontosabb, mint az egyre szélesebb, leszakadóban lévő társadalmi rétegek jóléte. Hogy a magyar és az európai adófizetők pénzéből származó támogatásokat nem a rászorulók kapják, hanem azok, akik a leghatékonyabban használják föl.

Ángyán szabadságharca az oligarchák ellen, az átlagemberek védelmében vesztésre áll.

Az, hogy Ángyánt Budai Gyula váltja, már előrevetíti, hogy vége felé közeledik az elszámoltatás is, amely ugyanolyan eredménytelen lesz, mint Keller Lászlóé volt két ciklussal ezelőtt. Marad, ami volt: a rossz hasznos. A jó nem az.