Talán béljóslással is foglalkozhatna Balog Zoltán államtitkár, ha ennyire jók a megérzései. Pompás ritmusérzékről tanúskodik ugyanis, ahogy az esélyegyenlőségért felelős kormányzati tisztviselő ráharapott a Berlinalén vetített magyar versenyfilmben rejlő marketinglehetőségre: haladéktalanul a német fővárosba utazott, hogy a magyar nagykövetségen népszerűsítse kormánya romastratégiáját.

Ha nagy a sietség, nem csoda, hogy összecsúsznak kicsit a dolgok. A hivatalos híradás, miszerint a film „Balog Zoltán államtitkársága anyagi támogatásával készült”, például tökéletesen megállja a helyét, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezen még Szőcs Géza államtitkársága is dolgozott, így sikerült összehozniuk a film árának minden tíz forintjából egyet. És akkor még nem mértük ezt a húszmilliót ahhoz a hatvanhoz, amelyet a mozgókép-közalapítvány felszámolásával vettek el a filmtől.

De legalább ilyen beszédes, hogy az államtitkárság a film sajtóbemutatóján az újságíróknak osztogatott pamfletben igyekezett sulykolni: ami a romagyilkosságokról szóló műben látható, fikció, Magyarország pedig a cigányság fölemelésének és integrálásának élharcosa.

Nem vitatjuk a tényt, hogy a magyar kormány tett lépéseket ebbe az irányba. Hazánk uniós elnöksége alatt született meg az európai romastratégia, az a jó szándékú közhelygyűjtemény, amelyet minden tagországnak magának kell majd megtöltenie tartalommal. Tagadhatatlan az is, hogy a magyar kormány a saját romastratégiáját is elkészítette, benne ugyancsak temérdek pozitív üzenetű lózung foglalkoztatásról, oktatásról, integrációról. Igaz, megvalósítható cselekvési terv és értékelhető költségvetési összeg nélkül – viszont olyan, immár életbe léptetett döntésekkel a háttérben, mint az esélyt adó oktatás leépítése, az éhbérért folytatandó közmunka bevezetése vagy éppen a gyerekszegénység-vizsgáló tudományos munkacsoport felszámolása.

Balog államtitkárnak kell a legjobban tudnia: díszes csomagolású, üres skatulyák vannak a mérleg egyik serpenyőjében, a másikban pedig az a felfoghatatlan merényletsorozat, amelyről a maga költői és elemelt módján Fliegauf Bence díjnyertes filmje szól. És tudatában kell lennie annak is, hogy az övéhez hasonló kétkulacsos és kikacsintó kormányzati propaganda is csak erősíti a magyar társadalomban hetven százalékban jelen lévő cigányellenességet. Ne fogadjanak velem: ez alatt a cikk alatt is lesz olvasói komment, amely azt firtatja, vajon „miért nem Szögi Lajosról és a többi áldozatról szóló film nyer díjat”. Mintha ez vagy-vagy kérdés volna, és nem ugyanannak a borzalmas batyunak a terhe.

S miközben a magyar filmművészetnek nemzetközi diadalt hozó rendezőt simán lecigányseggnyalózzák a saját hazájában, Balog államtitkár nem fog az asztalra csapni, mondván, hogy eddig és ne tovább, mert a romastratégia célja nem holmi feladatkipipálás, hanem éppen a társadalmi sebek gyógyítása. Mert ahhoz így is kéne gondolnia.