Szolgálóleányok

A Fidesz-frakció Wittner Mária kezdeményezésére azt szorgalmazza, hogy az MSZMP (és „leányvállalatai”) egykori főállású káderei a minimálnyugdíj kétszeresénél ne kaphassanak magasabb nyugdíjat. A többit fizessék be „jóvátételi adóként”, így támogassák a nehezen élő ’56-osokat és szervezeteiket.

Wittner Máriának egy dologban igaza van. Botrány, ha szűkölködniük kell azoknak, akik ’56-ban az életüket és a szabadságukat kockáztatták a diktatúra elleni felkelésben, és akiknek az egész pályáját, egzisztenciáját, életét meghatározta a megtorlás. A velük szembeni diszkriminatív jogszabályokat a rendszerváltás idején eltörölték, de a nyugdíjukat a sorsukból következő alacsony jövedelem határozta meg. Érdemeikkel és veszteségeikkel összemérhető kárpótlást nem kaptak, ez az elmúlt két évtized szégyene. Más kérdés, hogy lehet-e a jóvátétel forrása ez a „jóvátételi adó”.

A politikai okokból „kiemelt” nyugdíjakat húsz éve lényegében megszüntették. Az egykori káderek annyi nyugdíjat kapnak, amennyit bárki más, aki annyit keresett, mint ők. Igaz, az MDF-es Kónya Imre 1991-es nevezetes dolgozatában felvetette, hogy a politikai állásokban ledolgozott időt ne számítsák be a nyugdíjba. Az akkori ellenzék jogérzékével nem fért össze Kónya ötlete, sem ez, sem a többi: „vissza szeretnénk utasítani... a fölfogást, amit Kónya Imre írásában olvashattunk, amit úgy lehet röviden összegezni, hogy a jog az a politikának a szolgálóleánya. (...) a visszamenőleges hatály tilalmának elvét nem szabad átlépni” – mondta Orbán Viktor a parlamentben, a 168 Órának pedig azt nyilatkozta: nem hitte volna, „hogy a politikai kultúrának Magyarországon... még mindig létezhet olyan mérhetetlenül alacsony színvonala, mint amilyet Kónya Imre művel”.

Akkor még nem tudták, hogy ezeket a szolgálati éveket az érintettek egy illegitim, szabadságpusztító diktatúra szolgálatában szerezték? Hogyne tudták volna, hiszen akkor még demokraták voltak. Tán összefogtak a régi nómenklatúrával a „nemzeti” kormány ellen, ahogy akkor a „keresztény-nemzeti” jobboldal vádolta őket? Nem. Akkor még eszükbe sem jutott, hogy a Fidesz kormányai tele lesznek a rendszerváltás előtti évek reformkommunista kádereivel, hogy a pártállami média magánszorgalmú négylábúi, akik akkor még őket ugatták, egykor mellettük csaholnak éppoly lelkesen.

Kiröhögték volna azokat, akik megjósolják, hogy majd Pozsgay Imrével, a pártállam utolsó vezérével az élükön indulnak konzultálni a nemzettel, hogy Szűrös Mátyást a keblükre ölelik, a rendszerváltás előtt őket üldöző titkosszolgák lesznek a legfőbb bizalmasaik, s ellenérzés nélkül használják a pártállam besúgóit a közmédia ellenőrzésére (is).

Amikor a Fidesz még helytelenítette, hogy a jog a politika szolgálóleánya legyen, s szolgálati éveket politikai alapon semmisítsenek meg, mint a pártállami időkben, akkor elfogadhatatlanok voltak számára a bal- és jobboldali antidemokraták. S viszont. Ma valamennyien a Fidesz szolgálóleányai a joggal együtt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.