Válasz

Egy hete cikket közölt vélemény rovatában a brit The Financial Times. Ian Bremmer, az Eurasia Group globális politikai kockázatelemző csoport elnöke Orbán Viktor kormányzásáról azt írta: Magyarország egy ősi görög pályáról tért le, amely az egész Európai Unió alapja, ez pedig a demokrácia útja.

Tegnapi számának olvasói levelei között a lap közli Schöpflin Györgynek, a University College London volt politikatudományi professzorának, a Fidesz EP-képviselőjének válaszát: minden épp fordítva van, a Fidesz nem rombolja, hanem építi a demokráciát. Tudjuk be mi is ezen építés részének a konszenzus nélkül elfogadott alkotmányt, a baloldali–liberális ellenzék kriminalizálását, az Alkotmánybíróság „pacifikálását”, a független Nemzeti Bank elnökének vegzálását, a médiatörvény be nem váltott, de beváltható „szörnyűségeit”.

Miután Schöpflin nem cáfol, csak állít, az ellenkezőjét annak, amit olvasott, hát nem tudunk vitatkozni vele. A válasz legyen az ő szakmai és emberi felelőssége.

Ám van itt még valami. Az EP-képviselő szerint valójában nem a Fidesz, hanem a 12-15 százalékon álló szélsőjobboldali Jobbik veszélyezteti a demokráciát, amely ellen a leghatékonyabb védelem maga a Fidesz. Ezért gondolja meg, mit is akar, aki lejáratja s gyengíti a Fideszt...

Átlátszó érvelés ez, mert a Fidesz politikájának lényege, hogy balra zárt, szélsőjobbra nyitott – „játszik” is rendesen e belső határok mozgatásával.

De az, hogy az ördög árnyékában hunyjunk szemet afölött, ami voltaképp magát az ördögöt erősíti, az nem más, mint zsarolás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.