Mi most fogadjuk el szűkítő feltételek nélkül helyesnek azt az immár alaptörvénybe foglalt kormányzati törekvést, amely szerint „a testi és lelki egészséghez való jog érvényesülését Magyarország a genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdasággal segíti elő”. Ne firtassuk, hogy a testi-lelki egészség megőrzését miért is nem egy jóval kiterjedtebb módon, például a GMO-élőlények helyett a belőlük készült élelmiszerek tiltásával kívánja elősegíteni a polgári erő. Azt se kérdezzük, hogy egy ilyen törvényi mondatban a „genetikailag módosított” kifejezés a mi jóféle, évszázados múltú bánkúti búzánkra, amelyet nemesítői szintén bizonyos tulajdonsággéneket tartalmazó fajták célszerű válogatásával, ergo a búzaalapnövény génmódosításával állítottak elő, vajon vonatkozik-e? Vizsgáljuk inkább azt, hogy e cél érdekében elrendelt, nulla toleranciás kormányzati harc milyen tapasztalatokat hozott eddig.

A GMO-ügyben tavasszal mozgósított állami laborok környékén a pár héttel ezelőtti csatazaj után nyomasztó a csönd, pedig a folyosókról érkező hírek szerint akadna ott még mérnivaló bőven. Találtak korábban több ezer hektár kukorica hivatalos leirtatásához alapot adó, hivatalosan „véletlenszerű GMO-keveredéssel” gyanúsítható vetőmagot, az eredményt viszont a vizsgált tételeket importáló cégek vitatják és perelnek.

A gazdákat az állam mindenesetre kártalanítani fogja, és miután ennek hektáronkénti összegét és a büdzséből erre fordítható keretet is meghatározták, ebből joggal következtethetünk arra, hogy a 2011-es szezon GMO-kukorica-botrányának első szakasza véget ért. Az eredmény mind az alkotmányszövegben megjelölt célt, mind az eljárás gyakorlati – jogi és gazdasági – következményeit tekintve siralmas. GMO-ügyben az agrárkormányzat tavasszal férfiszerszám nélkül indult a lakodalomba.

Ha az alaptörvényben kijelölt cél komoly, akkor az ahhoz rendelt vizsgálati-ellenőrzési rendszernek is olyannak kellene lennie. Ehhez képest olyan laborban mérnek, aminek nemzetközi akkreditációja tavaly lejárt. Ha az alaptörvény valóban a magyar mezőgazdaság egészére vonatkozik, akkor ezen ellenőrző rendszernek is ilyen széles ívet kellene átfognia – a hivatalos gyakorlati eredmény viszont a legális importőrök által behozott sok ezer tonna több száz mintájából egy homokozó vödörnyi gyanús szem, miközben magánfurgonokon könnyedén jöhet be egész térségekre elegendő GMO-szaporítóanyag – és nem csak kukorica. Ez a „nulla toleranciát” valóban meghaladó, ám a termelés egészét nézve jelentéktelen eredmény. Csak arra jó, hogy ellenérdekelt partnereink csuklóból vitathassák hazánk GMO-mentességi státuszát, ráadásul a most hirtelen elrendelt hatósági szigor mérései maguk kérdőjelezik meg korábbi kijelentéseinket is ugyanezen státuszról.

Itt az ideje tehát, hogy a kormányzat alaposan fontolja meg, mit is akar valóban tenni azért, hogy az általa kijelölt GMO-cél ne csak írott malaszt maradjon és intézkedései ne váljanak szakmai köznevetség tárgyává. Netán meghallgatni azok véleményét is, akik értenek ehhez (ideértve netán a vetőmagszektor cégeit is) – e sorok írója egyébként két hónapja próbál eredménytelenül nyomára jutni annak a szakembernek, aki a szaktárcánál részleteiben ismeri a hazai és nemzetközi vetőmagpiacot, annak tulajdonjogi és gazdasági hátterét is. Az igazán bosszantó az egészben az, hogy mindezt egy olyan országban éljük meg, ahol egyébként a termelés tömege valóban mentes az igazán súlyos veszélyforrásoktól és – bizony – a modern GMO-któl is. Ha azonban még egy ilyen ügy jön, mint az idei kukoricabalhé, ezt már a kutya sem hiszi majd el nekünk.