Napi 25 centért 63 százalékkal kisebb esély arra, hogy fertőzött partnerétől valaki megkapja az AIDS-et okozó vírust. A csekély ár és a jelentős esély az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakemberei szerint akkora áttörést jelenthet, amely véget vethet a HIV járványszerű terjedésének.

„Ez egy koszos kis üzlet / És én most ide bemegyek / És az utolsó pénzemen / Veszek egy napszemüveget / Nem tudom, hogy ez mennyit ér / Fogalmam sincsen / De hogyha semmid sincsen / Egy napszemüveg lesz minden” – üvölti Menyhárt Jenő az Európa Kiadó pörgősen vidámra kerekedett nagyharsányi koncertjén. Az augusztus 2. és 7. között megrendezett negyedik Ördögkatlan Fesztivált efféle szolidan anarchisztikus / dekadens hangulat lengi be.

Immár hivatalosan is éhínségnek minősítette az ENSZ a szárazság miatt kialakult helyzetet Szomália öt térségében, köztük a fővárosban is. A világszervezet ritkán használja ezt a szót, így biztos: súlyos válság alakult ki. Tizenegymillióan éheznek, ahol 60 éve nem látott aszály és 20 éves konfliktus pusztít.

Ezt a cikket szívem szerint nem írnám meg. Évtizedek óta gondolom úgy, hogy a kritika nem süllyedhet bizonyos szint alá. Hogy a „kritikán aluli” nem kritikai kategória. A mostani helyzet azonban elveim felülvizsgálatára kényszerít. Amikor az a fajta igénytelenség, amelynek a szentendrei bemutatón tanúi lehettünk, frontális támadást indított minden ellen, ami a magyar színházakban az elmúlt félszázad folyamán európai érték, szellem, színvonal, ízlés meghonosítására történt, és amikor az igazgatói kinevezések rendre azt igazolják, hogy mindez politikai, hogy ne mondjam, hatalmi támogatással történik, nem lehet úgy tenni, mintha mindez nem is létezne. Bármily nehéz is, Pozsgai Zsolt áltörténelmi ügyetlenkedését végig kell ülni és szóvá kell tenni.

Ahova állatok lépnek, ott bármi megtörténhet. Ahová Rácz Róbert velük tart, ott meg is történik. Léghajózhat Bendegúz, a vándorpatkány, tévét nézhet Zsüszti, a nagy pele, vagy rockzenészre eshet egy uhu.

Lendvai Ildikó szerint a tradicionális pártpolitika ideje lejárt, de a magyar pártok még mindig a hagyományos politikai keretekben működnek. Pedig a tradicionális pártpolitika ideje már lejárt, a régi néppártok mindenütt bajban vannak. Sokkal inkább alkalmi, konkrét ügyekre szerveződnek az emberek

Az MSZP és az LMP nem tud haszonra szert tenni a Fidesz támogatottságának tavaly novembere óta tartó lassú, de folyamatos erodálódásából, amelynek során közel egymillió szavazót veszített. A szocialisták olyan mértékű hitelvesztést szenvedtek el, hogy azt a Fidesz teljesítménye sem tudja feledtetni, az LMP-nek pedig a beágyazottsága hiányzik. A Jobbik viszont duzzad az önbizalomtól.

Lapunk kutatásai szerint ugyanazon a svájci címen jegyezték be Simicska Lajos és Nyerges Zsolt „Fidesz-közeli” vállalkozók közös cégét, mint a vörösiszap-mentesítés állami pénzeiben részesülő egyik vállalkozás egykori ismeretlen tulajdonosát. Svájc nem klasszikus offshore-színhely, de a tulajdonos ott is könnyen árnyékban maradhat. A lehetőséget a Fidesz állítólagos gazdasági holdudvara is kihasználja.

Sosem a negatív kritika érint érzékenyen, hanem az, ha igaza is van a kritikusnak – mondja Geszti Péter dalszövegíró, előadó, reklámszakember, egyebek mellett a Rapülők, a Jazz+Az és a Nemzeti Vágta megálmodója. Régi együttesei mellett új zenekarával, a Gringo Sztárral hétfőn este, a Sziget mínusz egyedik napján lép fel a nagyszínpadon. Ennek apropóján kérdeztük zenéről, reklámról, médiáról, a harmincéves projektről meg a rosszul szabott zöld trapéznadrágokról.

Kevesebb kiadással, alacsonyabb komforttal, helyben maradva – vagy rövidebb távolságra utazva – oldják meg nyaralásukat az újabb és újabb megszorításoktól szenvedő, mindenen spórolni kénytelen portugálok. A strandokon például megsokszorozódtak a hűtőtáskák. Míg azelőtt szinte hozzá tartozott a fürdőzéshez a tengerparti éttermekben, falatozókban elfogyasztott étel, így a frissen grillezett hal, ma már egyre több család kényszerül arra, hogy otthonról vigyen elemózsiát.

Amikor 1985 júliusában Londonban és Philadelphiában a pop- és a rockzene legnagyobb sztárjai léptek egymás után a színpadra, a Live Aid tévés közvetítése másfél milliárd nézőt vonzott világszerte. A Bob Geldof által szervezett szuperkoncertek jótékony célt szolgáltak, a bevételekből és az adományokból az afrikai, elsősorban az etiópiai éhezőket segítették meg.