Párthadsereg helyett szabadcsapatok
– Kovács László óta tudjuk, hogy az MSZP nem közvélemény-kutatásokat, hanem választásokat igyekszik nyerni. Most mindkettőtől igen messze vannak.
– Közvéleménykutatás-függőségben szenvedek, így vagy gyomorgörcsöt, vagy eufóriát kapok a havi adatoktól. Ez persze butaság, de a tendenciákra azért oda kell figyelni. Igaz ugyan, hogy a ciklus közepére szoktak az arányok megváltozni, de az is igaz, hogy nem egy sablonos ciklus sablonos mozgásaival van dolgunk. Sok mindennel lehet vádolni a Fideszt, de azzal nem, hogy nem mutatta ki kormányra kerülése után a foga fehérjét, és nem indított azonnal körkörös támadást szinte minden társadalmi csoport ellen. Mégsem látunk viharos és látványos átrendeződést, vagy ha igen, az inkább a közhangulatban, mint a pártszimpátiákban jelentkezik.
– Lehet, hogy azért, mert nekik van igazuk, és nem ők mennek szembe az autópályán, hanem az MSZP.
Ha az európai trendekre és a társadalom normális működésére gondolunk, akkor ők mennek szembe az autópályán. Az sem igaz, hogy ezt itthon senki sem látja. Hiszen a Fidesz egy év alatt szép lassan közel annyi, vagyis egymillió-másfél millió támogatót veszített, mint amennyit az MSZP annak idején. Mégis, inkább a csendes rezignáció jellemző az új politikai zászlót kereső indulat helyett. Érteni vélem, hiszen az ember nehezebben lép ki egy második házasságból, nehezebben ismer be egy újabb csalódást. A Fidesz felduzzasztott táborának jelentős része már máshonnan jött. Másodszor is szembesülni azzal, hogy ismét rossz erőre húzta be valaki az ikszet, nehezebb lelki gyakorlat. De elkerülhetetlen. Ugyanakkor – az autópályás hasonlatra visszautalva – egy dologban mi, magyar pártok valóban szembe megyünk a forgalommal, a Fidesszel együtt: még mindig a hagyományos politikai keretekben működünk, pedig a tradicionális pártpolitika ideje már lejárt, a régi néppártok mindenütt bajban vannak. Sokkal inkább alkalmi, konkrét ügyekre szerveződnek az emberek. Nem egyik párt helyett keresnek másikat, inkább egy-egy ügy, érdek, érték köré szerveznek lazább közösségeket. A csak félig politikai, félig kulturális vagy érdek-képviseleti mozgalmak kora jött el, a párthadseregek helyett a szabadcsapatoké. Így persze sokkal nehezebb ütőképes politikai erőt összekovácsolni, de mégiscsak ez a feladat.
– Csakhogy itt az unalomig ismételt téma: az MSZP megújulásának szükségessége.
– Ó, a tartalom nélkül szajkózott megújulásnál ósdibb szöveg az MSZP-ben nincsen.
– Különösen, ha azok mondják, akik húsz éve a párt nevében állnak a nyilvánosság elé.
– Ósdi lenne ez akkor is, ha a legfiatalabbak mondanák. Ahhoz, hogy lépést tartsunk a korral, az MSZP-nek két új kérdéssel kell szembesülnie. Az egyik tartalmi: a válságokat és változásokat ránk zúdító világban kell javaslatot tennünk az elérhető biztonságra. Ezt csak a szorosabb összekapaszkodás, régi kifejezéssel, a szolidaritás baloldali eszméje teremtheti meg, ugyanakkor egy több részre szakadt, szétesett társadalomban élünk. Tudomásul kell venni, hogy a hektikus változás nem átmeneti baj: repülőn ülünk, ami gyakran légörvénybe kerül és liftezik tőle a gyomrunk. De a gazdaság és a környezet kockázatait lehet csökkenteni értelmes és szolidáris társadalmi együttműködéssel. A másik feladat a párt sok helyen korhadt szervezeti kereteinek újjáépítése. Minden rosszban van valami jó: a Fidesz rémséges választási rendszerterve kényszert és ösztönzést ad az MSZP számára a szervezeti változásokra. A körzetek átrajzolásával, a szövetségi kényszerrel tálcán kapjuk a lehetőséget a teljes szervezetfrissítéshez.
– Összekapaszkodásról beszélt. Akár a Jobbikkal is?
– Szó sincs róla. A Jobbik legitimálása erkölcsileg vállalhatatlan és hosszú távon tragédia. A civilekkel, az LMP-vel, a szakszervezetekkel olyan szövetségi hálót kell alkotni, amely a Jobbik nélkül is megfelelő erőt ad. Ezzel együtt itt az ideje, hogy az MSZP újragondolja a Jobbikkal szembeni stratégiáját is. A társadalmi bázis szempontjából ők részben a mi térfelünkön futballoznak. Ráadásul a mi labdánkkal, az „igazságosság” és „közösség” jelszavait hangoztatva. Az MSZP-nek muszáj lesz programot alkotnia Kelet-Magyarország gondjaira, ahol a legnagyobb a társadalmi szétszakítottság.
– Korábban azt mondták, a Jobbik politikai karanténba kerül majd parlamenti erőként, ehhez képest úgy látszik, inkább az MSZP van karanténban. Ezen pedig nem biztos, hogy az segít, ha azok szabják meg az új irányt, akik régóta kormányozzák a hajót.
– Az MSZP-nek egy politikai és egy társadalmi karanténból is ki kell törnie. Az első a könnyebb. A pártok és a politikai mozgalmak saját karaktert keresve most elhatárolódni igyekeznek tőlünk, de ez oldódni fog, a választások közeledtével érdekesebb lesz a Fidesztől különbözni, mint tőlünk. Ugyanakkor – és ez a nagyobb baj – társadalmi karanténban is vagyunk. Akármit mondunk is, az a nem lekicsinyelhető, milliós szavazótáboron túl, mintha süket fülekre találna. A megújulás megkopott jelszava ennyiben érthető: akit nem fogadnak el a régi módján, annak innovációra van szüksége. Megélhetési, vagy még inkább túlélési megújítóknak csak azokat hívom, akik csak a saját politikai életük és karrierjük legitimációjaként papolnak megújulásról, de egy fél gondolattal sem strapálják magukat a tekintetben, hogy merre kellene menni. De jogos kérdés, hogy mi a dolga az új tartalmak kikínlódásában a régi és az új szereplőknek. Szerintem ez mindenkinek, politikai „munkaviszonyának” hosszától függetlenül is, kutyakötelessége. Itt sem a régi sem az új politikai sarzsi nem minősít, csak a gondolat. Már ha van. Éppen azért vállaltam szerepet a Programtanács megszervezésében és az „Iránytű” vitára bocsátásában, mert – hogy újabb közlekedési hasonlatot használjunk – eleget hajóztam a tengeren ahhoz, hogy tudjam, hol vannak a zátonyok. Sokra rá is futottam.
