A helyszín egy budapesti belvárosi lakás a hetvenes években. Lakói egy polgári család, egy vízisikló, egy tigrispiton, néhány gyíkféle, kommersz hobbiállatok és még úgy harminc fajta kisemlős. Gazdájuk egy természetimádó kisfiú. Édesanyja leginkább azokat részesíti megkülönböztetett figyelemben, amelyeknek nincs lábuk. A kígyóktól és siklóktól állandó rettegésben él, persze nem ok nélkül. Az állatok szökési kísérleteivel köteteket tudna megtölteni. A vízisikló váratlanul kerül elő a fürdőszobában a centrifuga alól, a cipőjéből kora reggel, vagy köszönti este a törülközőtartóra csavarodva. Murphy törvénye szerint, mindig ő találja meg elsőnek, és mindig akkor, amikor kisfia éppen táborozik vagy otthon sincs. Így kergeti néha a zöldvarangyokat tejfölös pohárral a nappaliban, és várja gubbasztva a reggelt, mert meglógott a terráriumból a háromméteres tigrispiton.

Harminc évvel később, a Magyar Természettudományi Múzeum emlősgyűjtemény-részlegén Rácz Róbert preparátor nevetve emlékszik vissza gyermekkorára, édesanyja kálváriájára, melyet befogadott állatai okoztak. Akkoriban még a természetvédelem gyerekcipőben járt. Mára jócskán visszaszorult a végtelen gyűjtőláz, szigorodtak a törvények. Azonban széles tömegeknél még mindig státuszszimbólum a vadászat. Azért, hogy bennmaradjanak egy bizonyos üzleti körben, kötelező jelleggel kell az iroda falára egy afrikai vad trófeáját kiállítani. Az újgazdag delikvens első zsákmánya nem őzbak vagy fácán, hanem általában egy kaffer bivaly, bár sok esetben azt se tudja, eszik-e vagy isszák ezt a fajt. Rácz Róbert kényesen vigyáz arra, hogy védett állatok preparálását ne vállalja, legfeljebb abban az esetben, ha a múzeum bízza meg, és a preparált állat oktatási célra kell. Ám még ekkor is inkább olyan állatokat használ, amelyek az utakon, áramütéstől pusztulnak el, mérgezéstől, tehát olyan betegségektől, melyek összefüggnek az emberi civilizációval, vagy olyanokat, amelyek az állatkertben öregszenek bele a végső nyugalomba. Ilyenkor készíthet belőlük csontvázakat, klasszikus kiállítási példányokat, kisemlősök esetében sorozatokat, és építhet köréjük diorámákat, azaz természetes élőhelyet.

Egy tetemet feldolgozni hentes munka, amit jobb, ha egy kívülálló nem lát. Rácz Róbertnek elsőként egy emberszabású csontvázát kellett kiállítási tárggyá formálnia. Akkor el is gondolkodott az emberi lét kegyetlenségén, ám ahogy az orvos és a boncmester is, egy idő után a munkát látta benne, nem a sorsot. Felépült a lelki fal. Kollégáival zenét hallgatnak munka közben. Sőt rá kellett döbbenniük, hogy az ember ősi ragadozó természete előjön belőlük a nyúzás közben, ugyanis a friss hús látványára megéheznek. Még sosem találkozott vegetáriánus preparátorral, viszont nagy részük vadász ember. Rácz Róbert viszont sosem vadászott, tiszteli az állatokat, és munkájával, ahogy mondja, a természet szépségét akarja hangsúlyozni. Megőrizni az élet egy-egy pillanatát, az elmúlt mozdulatot. Úgy tartja, akkor jó a preparátum, ha az ember szinte várja, hogy mikor lép már tovább az állat.

A legfurcsább élményét a második munkanapján szerezte. Belépett reggel a múzeumba, és minden úgy volt, ahogy hagyta, mindenki a helyén, nem kellett senkit etetni, se takarítani. Ez az állandóság megdöbbentette. Mivel azelőtt tíz évet töltött az állatkertben, állandóan élő állatok között forgolódott a szabad ég alatt, először furcsán élte meg a bezártságot. Képzeljük el, amint a Fővárosi Állat- és Növénykertben nagyemlősökkel, kutyaféle ragadozókkal, nagypatásokkal, madarakkal és hüllőkkel foglalkozik, majd később az etológiai bemutatóra idomít állatokat. Ezekkel folyton történik valami. A műsorok főleg gyerekeknek szóltak, melyek alatt játékos mutatványokon keresztül ismerhették meg többek között Bendegúz, a vándorpatkány akrobatikus szaktudását. Bendegúz végigment a hajókötélen, onnan besurrant egy labirintusba, majd beszállt egy léghajóba, a léghajóval felment egy trambulinig, onnan végül egy ereszcsatornán beszánkózott a faforgáccsal teli szemeteskukájába. Rácz Róbert ekkor sajttal jutalmazta, ám a kis rágcsáló az egyik alkalommal olyan vehemensen harapott rá a falatra, hogy közben véletlenül keresztülharapta gazdája körmét. A hátralévő monológját kétpercesre tömörítette, és szenvtelen mosollyal mesélt a gyerekeknek tovább Bendegúz rokonainak csodás legendáiról, miközben ömlött az ujjából a vér. És persze idomított hollókat, törpedisznókat és majmokat is. Utóbbiak a legösszetettebb személyiségek, ráadásul elképzelhetetlenül találékonysággal bosszúállók tudnak lenni. Ha valami miatt megsértődik egy majom, mindig megtalálja a módját, hogy törlesszen, rögtön vagy akár napok múltán is. Egy selyemmajom például kifejezetten pikkelt Róbertre. Ketrectakarítás közben ki nem hagyta volna, hogy szándékosan fölé keveredve, rendre lepisilje. Ez a művelet rendkívüli büszkeséggel töltötte el a kismajmot, aki így egyre boldogabb és elégedettebb lett kifinomult humorérzékével.

A madár-ember munkakapcsolat sem zökkenőmentes. Egy klipforgatásra sólymot kellett vinnie a szafari hangulatba. Az énekes karján a gyönyörű madárral kezdődött a felvétel, a szünetben aztán ijesztgetni kezdte vele a táncosokat, mire a sólyom megtáltosodott és súlyos sérüléseket ejtett a karján. Egy másik alkalommal egy rocklegendára esett rá egy uhu, mert a kliprendező szerint a bagoly, a hold és a füstgép szép együtt, csak erről nem szóltak a bagolynak, aki ijedtében leperdült, és rávetette magát a zenész csuklyás izmára.

Foglalkozik magáncélú megrendelésekkel is. Sokan tömetik ki például, amolyan szép emlékként, elhullott díszmadaraikat, nimfa papagájukat, nagy testű halaikat, hüllőiket és kisemlőseiket. Rácz Róbert életében egyszer és utoljára elvállalt egy Sharpei kutyát, de ez megviselte kissé, és azóta elvi kérdést csinált belőle: azt vallja, az ember ne tömesse ki a barátait. Amikor megjött a megrendelő hölgy, és meglátta a preparált Bubukát, azonnal csókolgatni kezdte. Figyelmeztette rögtön, hogy ez a reakció nem igazán egészséges, ugyanis a test arzénnal volt tartósítva. Majd a gazdi megkérdezte, hogy aludhat-e vele egy ágyban, végül, hogy bemutathatja-e a másik három hasonló kutyájának. Ez utóbbiról sikerült lebeszélni, mert vagy kiakadtak volna idegileg a többiek, hiszen ők is pontosan tudják, hogy ez a Bubuka, és tisztában vannak azzal, mi történt vele, vagy azon nyomban darabokra tépik. A hölgy egy évvel később elmesélte, hogy el kellett ajándékoznia, mert a kutyák nem voltak hajlandóak egy lakásban megmaradni vele, és amíg ott volt, egész nap vonyítottak.

Rácz Róbert ma is gyakori vendég az állatkertben, és odahaza is naponta tapasztalja, hogy az állatok mind egyéniségek, és néha kiszámíthatatlan a reakciójuk. Az állat nem hibázik, cselekedetei ösztönösek, ezt az embereknek kell tiszteletben tartaniuk. – Mára az állatkertekben nem a táplálék és az elhelyezés a legnagyobb probléma, hanem maga a látogató. Az állati halandóság körülbelül hetven százalékát ők okozzák, mert nem zoo csemegével etetik, stresszelik, kárt okoznak bennük. Előfordult már, hogy zsilettpengét dugtak be a majmokhoz, betontömbbel ütöttek agyon hódot, késsel szurkálták a flamingókat, csak úgy, heccből. Az állatkert éjszakája program alatt az izgalmas látvány helyett kimerült, horkoló állatokat lehetett látni, még az amúgy éjszakai életmódot folytatók is szunyókáltak, hogy kiheverjék a nappali emberdózist.

Otthoni kisállatkertje ugyan az évek során megcsappant, ám a sokféleségük nem. Nyolc éven át nevelgette Zsüsztit, a nagy pelét, aki ez idő alatt annyira szelíd lett, hogy esténként az ölébe kucorodva nézte a híradót. Ahogy Jókai Mór írta, „bölcs embernek ló való, mert lóvá tesz az ember, és emberré a ló”. Valahogy így lehet ez a pelékkel is…

Névjegy

RÁCZ RÓBERT 1964, Budapest

Jelenleg a Magyar Természettudományi Múzeum emlősgyűjteményében dolgozik preparátorként, ezt a szakmát is itt ismerte meg. Sopronban az Erdészeti és Faipari Egyetem vadgazdálkodási szakán végzett. Dolgozott a Budakeszi Vadasparkban, a Budapesti Vízművek kutyatelepén volt kiképző, majd a Fővárosi Állat- és Növénykertben tevékenykedett tíz éven át, ahol etológiai bemutatókat is tartott. Amikor csak tud, erdei iskola programokat szervez kisiskolásoknak.