Lemondott Demeter Ervin kormánymegbízott, országgyűlési képviselő. A napokban föltették a világhálóra annak az öt évvel ezelőtti sajtótájékoztatónak a felvételét, amin Soltész Miklós kereszténydemokrata képviselővel, jelenlegi államtitkárral arról beszélnek, hogy a Gyurcsány-kormány el akarja venni a fegyveres erők hivatásos állományú tagjaitól a nyugdíjkorkedvezményeket, s ez felháborító, hiszen a törvény épp a nagyobb áldozatvállalásukat ismeri el a kedvezménnyel.

Azt mondja most Demeter Ervin, hogy muszáj volt lemondania, mert lelkiismerete és önbecsülése nem engedi meg, hogy ha öt évvel ezelőtt harcosan kiállt a nyugdíjasok nyugdíjai mellett a népnyúzó kormány ellen, akkor most tétlenül nézze az eseményeket; ez a minimum, amit tőle a családja és a pártja is elvár. Azt mondani se kell, hogy azóta Soltész államtitkár is lemondott a posztjáról, eléggé sarkosan megfogalmazva indokait („nem vagyok hajlandó segget csinálni a számból”), sőt péntek délben úgy volt, hogy még ennél is szenzációsabb hírről számolhatok be.

Ám akkor felhívott Schmitt Pál, hogy legyek pici türelemmel, mert igaz ugyan, hogy lemond államelnöki funkciójáról, hiszen ő meg a választások előtt egyenesen levélben vállalt garanciát valamennyi nyugdíjas nyugdíjáért, ebből fakadóan ő mint golyóstoll, nem írhat alá tiszta lelkiismerettel olyan törvényt, ami akár csak egyetlen nyugdíjas nyugdíját is elveszi, következésképpen leköszön a hivataláról, de csak a jövő héten, mert nem akarja megzavarni a miniszterelnököt a Videoton bajnoki címének ünneplésében. Tiszta sor. Ez a garnitúra már nem a kommunista garnitúra, ennek már van lelkiismerete, méltósága, ez már, ha ígér, állja a szavát, vagy ha nem sikerül neki, akkor elegánsan, úriember módjára távozik.

Legújabb fejleményként Balog államtitkár készül lemondani, s épp azután, hogy egy brüsszeli sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy sikerült elfogadni az unióban a romák társadalmi befogadását célzó stratégiát, így most már tényleg eljött a cselekvés ideje. Aminek jegyében itthon Orbán Viktor miniszterelnök írt alá megállapodást a Fidesz cigánytagozatának elnökével, hogy a kormány több mint százezer embernek szervez közmunkát, lesz tehát munkája a cigánynak, nem kell többé segélyért könyörögnie.

Ez olyan szép, hogy magunk is megkönnyeztük. Csakhogy közben Balog államtitkár elolvasta épp e lapban Doros Judit beszámolóját az igrici uborkatermesztőkről, akik két év alatt virágzó szövetkezetet hoztak létre a cigánytelepülésen, s így immár nincs szükségük segélyre. A példán felbuzdulva további tizenöt falu ezer embere állt volna össze hasonló vállalkozásra, ám minthogy nem volt rá pénzük, a kormányhoz fordultak, a kormány aztán, amelyik tehát most gőzerővel felzárkóztat, támogat és a magasba emel, arra hivatkozva, hogy a cigányoknak nincs pénzük, szakszerűen szólva önerejük, nem ad támogatást, függetlenül attól, hogy a nincstelen épp az önerő hiányától az, ami, tehát ágrólszakadt.

Ezt nem bírta elviselni Balog államtitkár. Hogy ő és a kormány ígér és udvari igricei sikertörténetről beszélnek, Igriciben, s mindenütt másutt épp az ellenkezője történik, s ez nagyobb becsapás, mint Schmitt Pálnak bármilyen tárgyban vállalt személyes garanciája, mert azt legalább senki se veszi komolyan. A formális logika szerint minthogy nem lehet minden cigány a miniszterelnök fogorvosa, előbb-utóbb a miniszterelnök lelkiismeretének is meg kellene szólalnia, ám megfigyelők ezt eleve kizártnak tartják a belátható jövőben.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa