Az angol lap riporterei hozzávetőleg hatvan EP-képviselőt környékeztek meg; közülük több mint egy tucatnyi politikus mutatott érdeklődést az üzleti ajánlat iránt. Az újságírók végül négy potentátot cserkésztek be. Az érintettek - mintegy százezer euró ellenében - vállalták, hogy a „cég" kérésének megfelelő változásokat eszközölnek bizonyos jogszabályokban. És ezek a változtatások valóban megjelentek néhány módosító indítvány szövegében. A leegyszerűsített következtetés mindössze annyi: milliós profitot eredményező döntés vásárolható az Európai Unió legfőbb döntéshozó szerveinek egyikében.

A skandalum túlmutat azon, hogy akad néhány korrupt alak ebben a testületben is. Ugyanis mindez akkor történt, amikor a demokráciadefi cittel terhelt Európai Unió a Parlament hatáskörének folytonos bővítésével igyekszik hitelesebbé válni. A lisszaboni szerződés növelte is a testület befolyását: az uniós polgárok által választott intézmény több erőt mutathat fel, mint korábban.

Ugyanakkor Adrian Severin korábbi román külügyminiszter, Zoran Thaler egykori szlovén külügyminiszter, Ernst Strasser volt osztrák belügyminiszter, valamint a spanyol Pablo Zalba Bidegain a jelek szerint messzemenően keveset ért az uniót összetartó érdek- és értékközösségből. Másként aligha indokolható, hogy akciójukkal tovább növelték az unió iránti bizalmatlanságot, miközben a EU-szkeptikus politikai szervezetek, illetve a nemzetállami keretek primátusát hangoztató radikális pártok támogatottsága nem csökken.

A polgárok nem utolsósorban az ilyesféle förtelmes tettek miatt ábrándulnak ki a „hazug elitből”. Kis túlzással azt mondhatni, hogy más látható jelét nem is tapasztalják az uniós bürokráciának, mint az ilyen ügyeket. Nem csupán a büntetőjogi következményekért kiáltó ügyek, hanem az erkölcsileg elfogadhatatlan költségtérítéses történetek is rongálják az uniót. Vérlázító, hogy a korántsem minimálbéren tengődő politikusok a közösségi kassza e célra elkülönített részéből finanszírozhatják potencianövelő szereiket, szemműtétjüket, továbbá mellplasztikájukat is.

Ha a botrányok nyilvánosságra kerülnek, az érintettek, még ha le is mondanak mandátumukról, akkor sem mulasztják el a sajtó vegzálását. Egyebek mellett felhívják a figyelmet az újságírók etikátlan módszereire, valamint hazugságaira.

Daniel Cohn-Bendit, a Zöldek EP-frakciójának vezetője a magyar médiatörvényről folytatott vitában azt találta mondani: „Az információnak zavarnia kell a politikát.” Ezzel kitűnően foglalta össze a sajtó feladatát, ám nem tért ki parlamenti kollégái küldetésére. Mert az aligha a költségtérítés kereteinek maradéktalan feltérképezése, szavazatok értékesítése, „kisanyámozás” a széksorokban, dohányzás a folyosón és pókerezés a plenáris üléseken. Inkább a választópolgárok érdekeinek artikulálása és feltétlen képviselete.

Amíg még lehet.