Ehhez képest a „szövetségesnek” elkeresztelt, nem tudni, milyen parancsnoki láncban tevékenykedő francia, brit és amerikai légierő, továbbá haditengerészet a civil lakosság védelmének jelszavával két hete bombázza Kadhafi erőit, amelyek vannak annyira okosok, hogy amennyire csak lehet, a civilek környezetében ássák be magukat. Ilyenformán nemcsak Kadhafiék gyilkolják a békés(en lázadozó) polgárokat, na meg a felfegyverzett lázadókat, hanem a szövetséges bombák, rakéták is.

A „polgári lakosság védelme” mára kiüresedett jelszóvá lett. Annál is inkább, mert Líbia nem Egyiptom, nem Tunézia, nem Jemen, még csak nem is Szíria. Líbiában a polgári lázongás fegyveres felkeléssé fejlődött, ahol is a Kadhafi-rendszer még mindig szedett-vedettnek látszó ellenfelei városok, olajkikötők birtoklásáért harcolnak a világ vezető katonai hatalmainak több mint tevékeny közreműködésével.

Csak a gyerek gondolhatja, hogy azért vannak sikereik – ha nem is csatában, de azzal, hogy a Kadhafi -hadsereg visszavonul –, mert nincsenek fegyvereik. Vannak. Biztos vagyok benne, hogy noha az ENSZ említett határozata fegyverszállítási embargót is kirótt Líbiára, a NATO nagyhatalmai immár tömegével szállítják a fegyvert a lázadóknak.

Egyszersmind „csöndben” szervezik őket valamennyire is rendezett-szervezett fegyveres erővé. E vállalkozás eredménye ma még nem látszik, az ellenállás „fejetlen”: szervezetileg is, ideológiailag is.

Ugyanakkor a „szövetségesek” sorozatos légi- és haditengerészeti támadásai a líbiai hadsereget alaposan meggyöngítették. De csak a hatalmas ország keleti felén. Ahol most szereznek pozíciókat a lázadók, az a körzet még több száz kilométerre van Tripolitól, a fővárostól. A „marcia su Tripoli” (végtére is egykori olasz gyarmatról van szó) átkozottul távolinak látszik, de azt mondanám: az úton végig kell menni.

Ugyanis ha Kadhafi marad, százezrek élete forog állandó veszélyben. Őt ki kell iktatni, bármilyen csúnyán hangozzék is ez. Életrajzában az ellenfelein kitöltött személyes harag, bosszú olyan, vérfagyasztó epizódjai lelhetőek fel, amelyek ceterum censeóra ösztökélik az elemzőt. Eközben azonban tudjuk azt is, hogy minél inkább elhúzódik és minél mélyebben rántja magába a mi szövetségeseinket a líbiai háború, annál inkább kerül eredeti céljával ellentétbe a külső beavatkozás.

Oroszország, Kína és az Arab Liga berzenkedése, ellenszenve máris manifeszt. Valamennyien a „civil áldozatok” pajzsa mögé bújnak (holott a múltjukban elég sok „civil” vérfolt van), és minimum tűzszünetet sürgetnek. Ez papíron támogatható cél, de tiszta sor, hogy csak Kadhafinak kedvez. Hadserege, törzsi milíciája, afrikai zsoldoskülönítménye, ha nem is ütőerőben, de lojalitásában érintetlen. Így hát szárazföldi – Amerikát is involváló – műveletek nélkül a Kadhafi-rendszer felszámolása álom.