Egy alkotmány akkor lehet az egész országé, ha tartalmilag is, nyelvileg is alkalmas arra, hogy az állampolgárok befogadják, hogy az állampolgári közösséget öszszefogja, az összetartozás érzését erősítse. Erről az 1995-ös alkotmányvitában idéztem Carl Gustav Jungnak a szimbólumok jelentőségéről írt néhány gondolatát is.

Egy alkotmánytól elvárható, hogy nyelvi minőségét tekintve is méltó legyen a feladatához – kifogástalan és emelkedett. Ezzel a szemmel (is) olvastam az új alkotmánykoncepciót.

Már a dokumentum fejrésze is meglepett: „Az Országgyűlés Alkotmányelőkészítő eseti bizottsága”. A mi egykori bizottságunk nevét még helyesen, A magyar helyesírás szabályainak 138. pontjával összhangban kötőjellel írtuk.

Aztán a szövegben egyre keserűbben húzgáltam alá a sűrűn előforduló, az alkotmányozáshoz méltatlan nyelvhelyességi és helyesírási hibákat. Egy ilyen jelentős dokumentum szövegezőitől elvárnánk, hogy jól tudjanak magyarul. Például helyesen egyeztessenek alanyt és állítmányt, jól használják a jellegzetesen magyar birtokos szerkezeteket, és tudják, hogy mikor kell alanyi s mikor tárgyas ragozást használni, mikor egyes és mikor többes számot.

Az Alapvető jogok és kötelességek című fejezet például így kezdődik: „Az Alkotmány tartalmazza valamennyi, a jelenlegi Alkotmányban foglalt alapvető emberi és állampolgári jogokat.” A magyar nyelv ismerői tudják, hogy a „valamennyi” után nem következhet többes számú jelzett szó: „jogokat”. Meg hát az a fránya -ba, -be, -ban, -ben rag! Nem valamiben („alkotmányban”), hanem valamibe foglalunk. Mondjuk, imába... (a szövegezők nevét).

E fejezet 5. pontja szerint: „Az alapvető állampolgári jogok gyakorlásáról rendelkező törvények egyes alapvető állampolgári jog gyakorlását magyar állampolgársággal nem rendelkezőknek is biztosíthatja.” Ha „törvények”, akkor „biztosíthatják”. Persze nem az „egyes... jogot”, hanem az egyes jogokat.

Másfajta magyartalanságok: Magyarország „elfogadja... a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségei és saját joga közötti összhangját.” Ez vagy így helyes: „biztosítja... a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségei és saját joga közötti összhangot”, vagy így: „biztosítja... vállalt nemzetközi jogi kötelezettségeinek és saját jogának összhangját”.

Máshol: „A köztársasági elnököt legfeljebb egy alkalommal legyen lehetséges újraválasztani.” Magyarul: „...lehessen”!

Az érthetőség, az emelkedettség követelményével összeegyeztethetetlen túlbonyolított megfogalmazásra is akadnak példák: „Magyarország az európai népek szabadságának, jólétének és biztonságának kiteljesedése érdekében közreműködik az európai egység megteremtésében, ezért az Európai Unió szuverén tagjaként, az ebből fakadó jogok gyakorlásához és kötelezettségek teljesítéséhez szükséges mértékig, az ország gyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvényben megerősített és kihirdetett nemzetközi szerződés alapján egyes, az Alkotmányból eredő hatásköreit a többi tagállammal közösen gyakorolhatja; e hatáskörgyakorlás megvalósulhat önállóan, az Európai Unió intézményei útján is.” Ez egy mondat lenne? Még jó, hogy a koncepció leszögezi: az alkotmány „legyen rövid, tömör és az alkotmányos elvek megfogalmazásában emelkedett”.

Tudom, hogy egyesek szemében a veszszőhiba bocsánatos bűn – de azért ennyire fontos dokumentumban ilyen sem fordulhat elő. A szövegezők következetesen megsértik A magyar helyesírás szabályainak 249. b) pontját: „Ha a mint szó állapotot vagy minőséget jelölő szó vagy szókapcsolat előtt áll, nem teszünk eléje vesszőt.” Ezzel szemben a koncepció már így kezdődik: „Az alkotmányozó hatalom az Országgyűlés, mint a nemzet képviseletére hivatott testület.” E hiba kétszer ismétlődik a praeambulumban, aztán még számos helyen.

A szöveg nincs tekintettel a helyesírási szabályzat 247. d) pontjára sem: „Ha azonos mondatrészek között kötőszó van, ez elé vesszőt teszünk (kivéve az és, s, meg, vagy kötőszókat).” Ezzel szemben a lelkiismereti szabadság kapcsán ezt olvashatjuk: „...vallását vagy meggyőződését akár egyénileg, akár másokkal együttesen nyilvánosan vagy a magánéletben vallásos cselekmények, szertartások végzése útján, vagy egyéb módon kinyilváníthassa...” A „vagy” itt azonos mondatrészek közötti kötőszó, ami elé nem szabad vesszőt tenni.

Hasonlóan hibás vesszőhasználatot máshol is bőven találunk: „Rendkívüli állapot, szükségállapot, vagy sarkalatos törvényben megállapított más kivételes helyzet esetén...” Az öröklési jognál: „...örökbefogadási kapcsolatban állók, és a házastárs jogosult.” Még hány példát sorolhatnék... A következetes hibázás arra utal, hogy a szövegezők nem alkalmilag vétenek helyesírásunk ellen, hanem bizony rosszul ismerik annak szabályait. Persze azért alkalmi elvétés is akad: „A családok, valamint az anyák és gyermekek védelméről, törvényben kell rendelkezni.” De itt elvétés sem lehet!

Egybeírási, különírási hibák: a „nem csak” és a „nemcsak” nem egészen ugyanazt jelenti. A szövegben kizárólag „nem csak” szerepel, a „nemcsak” helyén is. A „jelen lévő” vagy a „büntető ítélet” helyesen egy szó. És így tovább. E cikk terjedelme nem teszi lehetővé, hogy valamennyi hibát felsorolhassam, az egybeírás és különírás szabályainak másfajta megsértésétől elmaradt határozott névelőig.

Hazánk, alkotmányozásunk tekintélye nem engedheti meg, hogy Országgyűlésünk ilyen kiemelkedően fontos dokumentumot számtalan nyelvi és helyesírási hibával tarkított megfogalmazásban vitasson meg, esetleg fogadjon el. Méltatlan lenne az alkotmányozás komolyságához, ha csak a parlamenti vitában tennék szóvá ezeket. Az még inkább, ha kijavításukra módosító indítványok születnének – amelyeket esetleg rutinszerűen leszavaznának... Nyelvünk védelme szentebb ügy annál, hogy szabályainak alkalmazásáról parlamenti többség dönthessen. Ilyen tragikomikus helyzetek megelőzése érdekében javaslom, hogy az előkészítő bizottság még időben terjesszen elő olyan szövegváltozatot, amely a magyar nyelv szabályainak mindenben megfelel. Az előkészítő bizottság, mint látjuk, ebben segítségre szorul. Helyes lenne, ha igénybe is vennék anyanyelvüket jól ismerő, tanult magyarok segítségét.

A szerző ügyvéd, 1990-1998 között országgyűlési képviselő (SZDSZ)

Marabu rajza