Fekete, fehér, igen, nem

Végtelenül egyszerű ország a miénk. Van két irányzat. Ha az egyik azt mondja fehér, a másik azonnal és gondolkozás nélkül rávágja: fekete.

Majd a szabad média szabad képviselői szabadon hirdetik, hogy mekkora barom (szélhámos, bűnöző, analfabéta, hozzá nem értő stb., tetszés szerint) aki feketét, illetve fehéret mond. Persze a két véglet között van egy óriási színskála, de aki ezt próbálja ecsetelni, az nem juthat szóhoz, de jó esetben is csak balga laikus. Mindezt a szólásszabadság, a demokrácia nevében. Mert ugye az van.

Középútról, vagy arról, hogy az ország érdeke a sokszínűséget kívánná, hogy legalább a szürkét megkíséreljék néha kikeverni, szó sem lehet.

Kit érdekel, hogy az országban élő tízmilliónyi állampolgár szeretne színesebb országban élni? A két oldalnak elég az a kevés ember, akik vakhittel, lelkesen, áhítattól fátyolos szemmel lihegik utánuk: fekete, fekete….; vagy: fehér, fehér...! Mindkét oldalon vannak történészek, közgazdászok, jogtudósok, politológusok, filozófusok közírók (?!), meg mindenféle szerzet, akik között mindig akad, aki bizonygatja, hogy történelmi örökségünk a fekete, illetve a fehér, hogy a fekete az országot egyedül üdvözítő gazdasági érdek! Nem igaz: a fehér az. Hogy ez a jog már őseink idejéből származtatva, sőt a modern kor jogelképzeléseinek non plus ultrája (mármint a fekete, illetve a fehér), hogy politikailag, erkölcsileg az a helyes és modern, igazságos és előrevivő, ha egyöntetűen valljuk, hogy: fekete! Illetve: fehér! Azért csináltunk mindenféle forradalmakat, hogy a nép végre kimondhassa bátran és szabadon, hogy: fekete! Vagy: fehér! Mert Kosztolányi Dezső csak egy költő, azért álmodik színes tintákról. Bár, ki kérte föl, hogy álmodjék egyáltalán!

Még szerencse, hogy a nyomdafesték fekete, a papír pedig fehér.

Kész vagyok a levéllel, hátradőlök a székemen, és áhítattal elfogyasztok egy jó feketét. Illetve fehéret! … Nem! fek…, azaz feh…! Mit is?

Salga István Budapest

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.