A jelenlegi (!) alkotmányos berendezkedés a kétharmadnyi képviselőt eredményező választói akaratot teljhatalommal teszi egyenlővé. Nem szerepel alkotmányunkban, hogy kétharmados felhatalmazással sem lehet az ellenkezőjére átírni például a választási rendszert, a médiaszabályozást, megváltoztatni a nemzeti lobogó színeit, vagy éppen a tizenegyesrúgás szabályait. A visszamenőleges hatállyal hozott végkielégítési törvény óta azonban tudjuk, hogy a büntetőrúgás szabályait azután is át lehet írni, hogy a csatárt már felrúgták, vagy éppen elbukott. Ezzel a többséggel bármit lehet. Egyedül mérték és stílus kérdése. Egyelőre nem érvényesül a sok-sok száz éve épülő jogrendben élő, de írott és egységes alkotmánnyal nem rendelkező britek alaptétele: azért nem tesszük meg, amit megtehetnénk, mert megtehetjük.

A kétharmados többség totális uralomba fordítása hatalomtechnikailag logikus, még ha nem is egyeztethető össze azzal az orbáni állam- és életfelfogással, amelyért a mai miniszterelnök a kádári diktatúra utolsó éveiben harcolt. A betonozásban, a hatalmi rendszer kiépítésének lendületében azonban egy dolgot mintha nem ismernének fel. Azt, hogy – bár a kormányfő Kötcsén hoszszú évtizedekig tartó egypólusú világot vizionált – egy demokratikus rendszerben az idő mindent megváltoztathat. Nagyobb tévedés veszélye nélkül kijelenthető, hogy négy-nyolc év múlva – feltéve, hogy ekkor lesznek a választások – nem fog kétharmados többséggel kormányozni az MSZP. De politikai vetélytársként számolnia kell vele a Fidesznek. És nem csak a szocialistákkal.

Akik most a nemzeti együttműködés rendszerének kiépítését s benne a sajtószabadság elleni intézkedéseket, a bebetonozott funkcionáriusokat, az egypárti berendezkedést, a pökhendiséget és az alkotmányos rendszer felrúgását a választói akaratra hivatkozva védik, nem számolnak azzal, hogy eljöhet az idő, amikor más ül a létrehozott rendszer közepébe. Legitim módon, választói felhatalmazással, a túlhatalom mai eszközeinek jelentős részét örökölve. Azok a jobboldali médiumok, amelyek most nem emelnek hangot a médiaszabályozás ellen, vajon nyugodtak lennének-e, ha a Médiatanács élén egy szocialista kormány kinevezettje ülne a most tervezett jogosítványokkal? Ugyanúgy viszonyulnának a rendeletekhez, ha a szisztéma csúcsán Gyurcsány Ferenc vagy Mesterházy Attila foglalna helyet? Milyen lenne a nemzeti együttműködés rendszere, ha Vona Gábor és a Jobbik dönthetne alkotmányossági, közjogi, média- és szabadságjogi kérdésekben? Alkotmányos, legitim és demokratikus felhatalmazással természetesen.

Ha az ember betonoz, tudnia kell, hogy ami megköt, az úgy is marad. Csak légkalapáccsal lehet lebontani. Azzal, amit a Fidesz–KDNP-szövetség elkezdett és láthatóan be is akar fejezni, olyan rendszert hoz létre, amely az éppen hatalmon lévő politikai erő számára indokolatlan erejű hatalomra, így önkényre ad lehetőséget. És jöhet idő, amikor a pártszövetség megy, a rendszer pedig akármilyen szörnyű, marad.