LEVÉLTURMIX

Október 9-i számukban Megbocsáthatatlan bűn című levelében Válas György fizikus megdöbbenésének ad hangot az Ajka melletti zagytározó légi fotójának láttán. A derékszögben kialakított gát sarkának eltöréséhez az alábbi „sarkos” kiegészítést fűzöm. A Műegyetem Gépészmérnöki Karán az elsőéves hallgatók rajzait az oktatók harcos „éles sarok, kezdő törés” felkiáltással dobták vissza. Aki ezt ott – és más műszaki pályán – nem tanulta meg, az alkalmatlan bármilyen létesítmény tervezésére, üzemeltetésére. A talajcsúszás, lúgösszetétel és egyebek vizsgálata fenti alapkövetelmény megszegésén túl bizonyítja, hogy munkánkat valamennyien csak felkészülten és felelősen végezhetjük.

Scholtz Róbert gépészmérnök

Szerintem utópisztikus ötlet a Budapest FC létrehozása, ahogyan azt Markovits László, a Vasas ügyvezető elnöke elképzelte (Küldetés: lehetetlen?, 2010. október 15.).

Viszont, ha már ütőképes labdarúgócsapatot szeretnénk létrehozni, akkor egy klubba kellene tömöríteni a legjobb játékosokat, az ötvenes évek elejének gyakorlatához hasonlóan. Akkor a Honvédra építettek. Tudom, most erre egyetlen klub sincs felkészülve.

Ezért úgy gondolom, hogy valamelyik NB I-es klubot az MLSZ-nek és néhány szponzornak támogatnia kellene, elsősorban játékosok vásárlásában, de azért is, mert a magyar sportpályák nem biztos, hogy kellőképpen fel vannak készítve Bajnokok Ligája-mérkőzések megrendezésére.

Hollóy Kálmán Nagytarcsa

Október 4-én vagy 5-én a Kossuth rádió 180 perc című műsorában kommentálták a katasztrófavédelem vezetőjének az ajkai iszapömléssel kapcsolatban tett nyilatkozatát. Ebben elhangzott, hogy a katasztrófavédelem létszámhiánnyal küzd. Az emberhiány csökkentése érdekében még rendőrtiszti főiskolásokat is felvettek. A Nemzetvédelmi Egyetemen képeznek ilyen szakembereket, idén is diplomázott egy évfolyam. Nos, az egyetemre – tudtommal – mégsem érkezett állásajánlat a katasztrófavédelemtől. A fiatal szakemberek közül ugyanakkor sokan nem találnak munkát, noha többen éppen a létszámhiánnyal küzdő katasztrófavédelemnél kívántak elhelyezkedni. Jelentkezésükre azonban még választ sem kaptak. Minek képezik a katasztrófavédelmi szakembereket, ha a szakmának nem kellenek?

Munkás Miklós Budapest

-
Lehoczki Károly rajza
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.