Késő lesz!

A szeptember 23-i számban megjelent egy rövid hír, mely szerint az MSZP-tagoknak ajánlott a „szociáldemokrata lap” előfizetése (Szanyi: Népszavát az MSZP-seknek). Emlékezetes, hogy a Fidesz annak idején a nemzetünkről elnevezett lapot ajánlotta tagjainak és szimpatizánsainak. Úgy tűnik, az MSZP-vezetők ezen kívül más „hasznos” dolgot nem vettek át ellenlábasuktól. Nem azt hiányolom, hogy nem bírálják lépten-nyomon, nem támadják folyamatosan a kormányt, akár jogosan, akár nem, ahogy a Fidesz tette ellenzékben, de azért az orruknál tovább láthatnának.

Szimpatizánsaik azt várják tőlük, hogy vegyék észre, mi folyik körülöttük, folyamatosan legyenek jelen, minden lehetséges fórumon mondják el véleményüket, hallassák hangjukat. Ne asszisztáljanak a Fidesz tulajdonképpeni államosítási törekvéseihez! Mutassanak rá, hogy a kormány gazdasági intézkedései – bármilyen módon is igyekeznek leplezni – megszorítások, mert mire erre az emberek rájönnek, már késő lesz!

Tévednek, ha azt hiszik, hogy három és fél évük van az építkezésre. Lehet belőle tíz is. (A Fidesz ennyi idő alatt tervezi egymillió munkahely megteremtését.) A dolgok jelenlegi állása szerint a kormány bármit megtehet, mert a parlament megszavazza. Ha úgy tartja a hatalmon lévők kedve, a néhány ellenzéki polgármestert is le tudják váltani, és miután minden lehetséges posztot elfoglaltak, eszükbe juthat, hogy pusztán takarékossági okokból elegendő tízévenként választásokat tartani.

(Mert megtehetik).

Régi dilemmám, hogy az MSZP vezetői gyávák-e, vagy csak fogalmuk sincs, hogy mit kellene csinálni. A vörösiszap-katasztrófa idején tanúsított magatartásuk alighanem választ adott: is-is.

Fehérvári István Székesfehérvár

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.